Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2004 / 6   //    «    1    » 
Bíró Zsuzsa
Simplon-alagút
(részlet)
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Testvéremnek, Áginak

 

Egy Stühmer-doboz. (Stühmer Frigyes cukorka- és csokoládégyáros utódai.) A dobozban nagyapám nagyanyámhoz írott levelei. Nem valami sok levél, nem is kevés. Az elsárgult papírokat mint puzzle-darabkákat rakosgatom, a hiányzó részeket képzeletből kell kiegészíteni. Csalás? Nem csalás. "A híres történelmi távlat - így Musil - abban áll, hogy száz tény közül huszonöt már veszendőbe ment, s ezért a megmaradtakat úgy lehet elrendezni, ahogy kedvünk tartja." Hetvenöt tényt tologatok ide-oda.

     1906. május 20. (Nagyszüleim akkor hároméves házasok, nagyanyám kétéves anyámmal nyaral valahol.)

     "Chère amie,

     remélem, nem tekinted a gyereket porcelánbabának! Remélem, hagyod futni, mászni, gurulni, földön hemperegni, visítani, állatokkal barátkozni.

Ez leghatározottabb kívánságom, és bármilyen nehezedre esik is, kérlek, teljesítsd. Mint látod, ma nem várhatsz tőlem gyöngéd szavakat, sajnálom, de az imént felingerelt az a Quatsch, amit a tökfej olasz király méltóztatott elmondani a Simplon avatásán. A gyereket ne nektárral itasd, nyugodtan adhatsz neki kútvizet. Ezer Pusserl, Louis..."

     Louis aznap feltehetően a Pester Lloyd beszámolóját olvasta a Simplon-alagút 19,7 km hosszú új szakaszának felavató ünnepségéről, amelyet előző napon a svájci Briegben rendeztek meg III. Victor Emmanuel jelenlétében. Rejtély, hogy a király beszéde mért bosszantotta fel nagyapámat. Igaz, a savoyai ház eme sarját akkoriban mások is tökfilkónak tartották, vagy ahogy egy genfi anarchista lap vezércikke írta róla aznap ( ugyancsak a Pester Lloyd tudósítása), "siralmas figurának". Mintha az anarchisták és nagyapám előre sejtették volna, hogy őfelsége egyszer majd, valamikor, ezüsttálcán nyújtja át országát Mussolininek, aki egyébként ezerkilencszázhatban még néptanító volt és frissen szerzett szifiliszével bajlódott.

     Olvasom a király beszédét. Meleg szavakkal köszönti fel mindazokat, tudósokat, mérnököket, munkásokat és finanszírozókat, akik az összefogásnak eme huszadik századi jelképét, a Simplon-alagutat nyolc éven át tartó hősi munkával megalkották. A méltatás nagyapámra is vonatkozik, az ezernyolcszáznyolcvanas évek elején mint friss diplomás gépészmérnök, ő is az alagút tervezői közé tartozott. Ki tudja, talán azért volt dühös, mert bántotta, hogy őt nem hívták meg az ünnepségre, pedig az a néhány év, amelyet a Simplon-projektnek szentelt, élete legizgalmasabb, legaktívabb korszaka volt.

     Nagyapám Bécsben született, száznegyvenhat évvel ezelőtt, ezernyolcszázötvennyolcban. Ugyanebben az évben olyan jelentős személyiségek látják meg a napvilágot, mint Puccini, Diesel, Durkheim, Max Planck, és ó istenem, még Lagerlöf Selma is. Nagyapám, Louis azonban a felsoroltaknál is többre hivatott, mintha mindnyájuk tehetségének sűrítményét birtokolná: imádja az operákat és ért is a témához, ha nem tartaná Quatschnak a szociológiát, ahhoz is értene, fizikai és technikai ismeretei kimagaslóak, akárcsak Einstein, ő is a zürichi Politechnikumban nyeri el a diplomáját, ráadásul kitüntetéssel, és a fenti levélből is látható, hogy stílusa nem marad el Lagerlöf Selma írásművészete mögött. Nagyapám valószínűleg zseni.

     Képességeivel azonban sajátos módon sáfárkodik. Néhány évi csúcsteljesítmény után úgy véli, immár megtette a magáét: kilép a Simplon-csapatból, Párizsba költözik, vesz egy kis studiot (a Parc Monceau közelében), odaköltözteti csinos, ifjú barátnőjét, feltalál egy elektromos körzőt (a szabadalmat eladja), utazgat, nyaralgat. És opera és színház és verniszázs, igazi elzászi sör és Sauerkraut Léonard Lipp vendéglőjében, szép időben kikocsizás a Bois de Boulogne-ba. Így telik el majdnem húsz év. Naplopó nagyapám tele tüdővel élvezi a belle époque hedonista atmoszféráját, érthető azonban, hogy életének Simplon-korszakára mint a nagy tettek és a hősi múlt időszakára tekint viszsza.

     Jön a századforduló, a párizsi világkiállításon az emberek megbámulják Rudolf Diesel motorját, Durkheim fontos művet ír az államról, Max Planck a hatáskvantumokról ad elő, a Tosca kirobbanó sikert arat Rómában (Viktória királynő és Nietzsche meghalnak), nagyapám éppen csak annyit változtat megszokott életmódján, hogy beszerez egy gramofont, lemezeket gyűjt és éber figyelemmel kíséri a Dreyfus-ügy fejleményeit, dreyfusard és wagneriánus, ez a két dolog jól megfér egymással akkoriban Párizsban, ki beszélt Wagner antiszemitizmusáról? Nagyapám biztosan nem, és ha jól tudom, Proust sem, noha még elkötelezettebb dreyfusard, mint ő, és egyúttal Wagner zenéjének rajongója. Később, jóval később, a nácik Wagner-kultuszát nagyapám nevetségesnek találja; általában mindent nevetségesnek talál, ami kínos vagy fájó, Quatsch, mondja, és legyint.

     Legalábbis azt hiszem.

     Mert mit tudhat az ember a nagyapjáról, akit alig ismert? Amikor meghalt, én nyolc voltam, ő nyolcvanöt. Németül és franciául beszélt, magyarul pár szót tudott csak. Imádta a zenét, a családját, a császárhúst, a császárzsemlét, a hideg sört, papírból falatozott a parkban, kilencéves nővéremet vitte magával, sörrel itatta. Húsz fillért adott nekünk, ha kifűztük vagy befűztük magas szárú cipőjét. Lakásukból (Felsőerdősor 10.) sötétbarnákra és mélyzöldekre emlékszem, és egy zenélő órára, amely ha megnyomtunk egy rugót, Ozmin áriáját játszotta.

     Ahogy beköszönt a huszadik század, nagyapám rokonai egyszerre csak borzongva veszik észre az idő múlását, egyik pillanatról a másikra tűrhetetlennek érzik, hogy Louis, az elsőszülött fiú, már a negyvenkettedik évét tapossa, ám a Simplon óta nem csinál semmit, miközben vagyona csak fogy. Ráadásul családot sem alapít. Élettársát egyébként sem vehetné feleségül, a hölgynek férje van, egy mélyen hívő katolikus bécsi esernyőkereskedő, aki hallani sem akar válásról, részben vallási okokból, részben mert kitartóan reménykedik, hogy ha kitartóan reménykedik, egy szép napon visszakapja megtévedt hitvesét a sorstól.

     Igaza lesz: a sors szerepét nagyapám sógora vállalja magára.

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2004 / 6   »   Simplon-alagút
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911