Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2004 / 6   //    «    11    » 
Levendel Júlia
Bolyongás hajnalban - pentekonterán
novella (részlet)
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Hajnal Mártonnak nevezem, s ahogy nézem - ujjbegyemmel mintha tapintanám is -, van-e már, legalább indulás előtt hihetem-e, hogy erős és megbízható, ő kajánul rám mosolyog: van, de nem tudhatja, alkalmas-e végiggaloppozni és bukdácsolni a neki szánt kalandokon. Ismerhetem: nem elég képlékeny. Nem várhatom, hogy híres elődeihez hasonlóan majd könnyűszerrel idomul a helyzetekhez, és bármikor alakot, maszkot, életkort, hitet cserél.

A nagy utazók, hajósok és más alteregók pedig legelőbb is bámulatos hajlékonyságukkal aratnak sikert. Szóval meggondoltam-e választásomat? Meg, bólintok, és mulatságosnak találom, ahogy fénye vesztett szemünkkel egymásra villanunk.

      Hát ha meg, akkor jó.

      S már látom: éppen a zúgó-vibráló monitor előtt ül - ott rostokol már egy órája, és a 12 pontos Times New Roman betűsorok szépen gyarapodnak

is -; azt ígérte, legkésőbb holnap estig elkészül a cikkel, de most, mint egész életében, ösztönösen iparkodik mielőbb végezni - megcsinálni határidő előtt úgy, hogy a szövegben ráadásul nyoma se legyen az űzöttségnek. Utálja a hevenyészett munkákat, a könnyű csuklómozdulatokkal odavetett, ormótlan alakzatba összedobált és aztán túlcsomagolt - rendszerint a sietősség közben locsogóssá lett - írásműveket, és hiába tapasztalta akárhányszor

- elgondolhatatlanul sokszor -, hogy a pontosság, hát még a lelkes és lendületes túlteljesítés gyanúba keveri - látnia kellett, hogy a komoly és elfoglalt emberek mind kéretik magukat, és halasztásból halasztásba zuttyannak, úgy odázzák teendőiket, mintha kamatoztatnák idejüket, agyafúrtan kivárnak, visszatartanak - és lenézik az ő ostoba iparkodását - hová, hová oly nagy hévvel?! -, hiába, húszévesen is hiába fogadkozott, hogy most aztán nem adja be elsőként az évfolyamdolgozatát, és nem az első vizsganapra iratkozik, hiába türtőztette magát - valahogy sohasem sikerült kimaradnia az élmezőnyből. Nyargalásból újra meg újra világcsúcsot állított. Nevetséges. Mint egy kisgyerek a rongyos-rojtos alvórongyáért, úgy nyújtózkodott az ég csücske felé, s olykor beleszédül az örömbe, hogy már fogja, szorítja - kapaszkodhat valamibe.

      Mégis: kényelmetlen és zavaros ez az űzöttség, ha a hajrá közben húszszor is ellenőrzi az írásjeleket és ékezeteket - kéjenc módra olvassa és ízlelgeti a saját szövegét, pedig sohasem fenyegette az öntetszelgés vagy a grafománia. Adódott, alakult, hogy ezt-azt ír is, most éppen olyasmit, amihez hosszú évek óta a legkevésbé vonzódik: publicisztikus esszéfélét. Ráadásul

a harmadik hete gerjesztett-gyűrűztetett Aszódy-ügyet súrolja majd - s már ez a "súrolás" is ellenszenves. Ennél csak a belemerülés undorítóbb. Kötelességből, dacból, hülyeségből fogott az írásba, ez tagadhatatlan. Mert hamis lett volna elhessegetni a felkérést. Gyávaság-gyanús. Nem mintha bárhogyan részt venni az aktuális-divatos szájalásban, tetszetősebb. S mégsem lehet, hogy sehogyan se tegyen, hogy semmit se válasszon. Maholnap hatvanéves, de kamasz-aggályokkal bajmolódik, kamasz-romantika fűti - és mindezt még túlontúl gyengéd öniróniával is figyeli. A kérdésre, hogy ugye, ő gyerekkora óta ismeri Aszódyt, könnyű volt válaszolni: nemcsak egyszerűen ismeri. Tizenöt-tizenhat évesen a legjobb barátok voltak, vérrel ugyan nem pecsételték meg életre szóló szövetségüket, de az a szövetség most is kötelez. Mire? Nyilvánosan nem lép fel Aszódyval szemben. És nem hiteti el magával, hogy ennek a hordószónokló, uszító Aszódynak vajmi kevés köze van a régi Aszódy Vilmoshoz, ahhoz a fiúhoz, aki megszökött otthonról, megpattant az iskolától, és az egész világ ellen lázadva beállt matróznak - maradt-e sejtjeiből csak egy is, egyetlenegy? Időközben kicserélődött a bőre, húsának, agyának minden darabkája. Vagy harminc kiló rakódott rá, és az egykori vastag, cserepesre rágott szájból vékony, gonosz görbület lett. Ez igaz, s mégis kevés, hogy elhitesse: már nem ugyanaz a fiú.

      Sötét volt még, nem is derengett - hajnali kettő volt vagy négy, mindegy, nemritkán ilyenkor hallja a saját hangján a legtisztább-élesebb, kerekded mondatokat, aznap például a szenvelgés nélküli kijelentést, hogy az. Ugyanaz az Aszódy Vilmos. Nem a fiú tűnt el, hanem az egykor hirtelen és mindjárt szenvedélyesen fellobbanó, kölcsönösen lángoló szeretet. A barátságuk, réges-régen. Az efféle, úgy látszik, könnyebben elpárolog - az ember bámulja a hűlt helyeket. Rutin nélkül ámuldozik a tulajdon veszteségein -, de amire a barátság kötelezett, mint az aszfaltra köpött rágógumi-maradvány, megtapad.

      És akkor támadt valami ötlete - úgy ír, hogy tapasztalt hajósként kikerüli az együttcsaholás veszedelmét meg az előkelő hárítás, a fennen lebegés pózát is. Végtére műve a szívének legkedvesebb, mert maradéktalanul az ízlése szerint szerkesztett folyóiratban fog megjelenni - tud-e élni a kivételes lehetőséggel? Így aztán ott ült reggel a monitor előtt - csak semmi kapkodás, egyetlen könnyen kínálkozó fordulat, túl hamari kötés se marad-

jon! -, a teleírt első oldalt kinyomtatta és a klaviatúra fölé tette, odakerül majd a második oldal is - kilenc óra tájban a kép bal fölső részén láthatatlan lett a három sornyi eszközjel és a szöveg, tíz perccel később már csillogó, semmit sem mutató tükörre nézett. A délkeleti fekvésű szobába besütött a nap - átköltöztetni vagy elfordítani a számítógépet bajos lett volna, és az ablakra futó, felkötözött növény miatt a függönyt sem lehetett egészen behúzni. Egy órába is beletelik, mire a lenge, krémszínű anyag valamelyes árnyékot vet, addig le kell mondania a gépről. Nem játssza el újra balsikerű számát kifeszített lepedővel, plafonról lógatott esernyővel, a széke támlájához kötözött szalmakalappal, inkább visszacsalinkázik a régi módszerekhez: papír, toll, a leírt szavak áthúzása, a javítások áthúzása, a sokszorosan áthúzott, a beszúrásokkal, a fölé- meg aláírásokkal rondított szöveg tisztázása, aztán a tisztázás tisztázása, újra meg újra - húsz évvel korábban elképzelhetetlen volt számára, hogy másképpen is lehetne, ódzkodott a gépesítéstől, és a tapasztalatai csak megerősítették tartózkodásában: a szövegszerkesztőt használók még hanyagabbnak bizonyultak. Aztán valahogy csodálatosan megpuhult az a reflexes, feszítő dac benne, a szerkentyűt egyszer csak magához szelídítette, elemi higiéniai eszközzé alakította, és rádöbbent: hangszerré is. Már régen úgy pötyögteti a klaviatúra billentyűit, mintha zongora segítségével komponálna - de most káromkodott, és kilépni készült, amikor a csillogó, szürke üveg mögött megjelent a régi Aszódy, még mutáló hangját is felismerte: hozzá beszélt, persze a tizenhat éves Hajnal Mártonhoz, bár saját magát nem látta a Sopron környéki turistaház előtt - mert vakmerőn ott ültek azon a kőkorlát-csonkon, alattuk húsz méternyi szakadék, belelógatták a lábukat, fejük fölött a felhőtlen égen annyi csillag, mintha planetáriumi bemutatón volnának. És telehold volt.

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2004 / 6   »   Bolyongás hajnalban - pentekonterán
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911