Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2004 / 4   //    «    12    » 
EUROPLÁN
Győrffy Iván
Az emberség ára
(részlet)
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


"Katona vagyok, azért neveltek, hogy ölni tudjak,

és megölessem magam. Megesküdtem erre."

(Márai Sándor)

 

A háború a kollektív őrület időszaka. A szentesített erőszaké, amelyben az emberi élet, a test és a lélek viszonylagos sérthetetlensége háttérbe szorul, és átadja helyét a magasztosabbnak minősített eszményeknek. A szabadságnak. A becsületnek. A jogos bosszúnak. A gazdasági érdeknek. A vallási- és kultúrmissziónak. A területszerzésnek és -visszaszerzésnek. A nemzeti szuverenitásnak. Az államalakulat stabilitásának. A világ megmentésének. A háborúban a javak közprédává válnak. Hallgatólagosan felfüggesztjük a köznapi (morális és polgári) értékeket, semmibe vesszük magunkat és ellenfelünket. Az alkalmazkodás kívülről erőltetett kényszere és belülről fakadó igénye megtépázza az egyéniséget, az alkotóerő a zsigereknek rendelődik alá. Kiélesedik a békeidőben is oly hasznos ellenségkép. A háború ágyútöltelékké teszi a gyerekeket. Tettessé azokat, akik szívvel vagy lélektelenül részt vesznek benne, áldozattá a civileket. Csak egyvalaki nem lesz belőlük: szabad ember. Önmagának és a józan ésszel átitatott társadalomnak felelős, erkölcsi érzékét csorbítatlanul birtokló, gondolataiban kötetlen, cselekedeteiben elsősorban a másik sérelme által korlátozott személy. Valaki, akit idézőjel nélkül embernek nevezhetünk.

     De az őrületet nem a háború generálja. Sokkal előbb keletkezik: a háború lehetőségének előkészítésében. Az irracionálist bevezető és igazoló racionalitásban. Testületek, intézmények létrehozásában, egyre gyilkosabb eszközök gyártásában, az embertelenség törvényesítésében. Abban a mechanizmusban, amelynek során a sajátost (a korábban másolhatatlan, egyedi embert) uniformizáljuk, a különöst (a végsőkig vitt ellenségeskedést) természetessé tesszük, az elképzelhetetlent (a futószalagon gyártott ölést) valószerűvé változtatjuk. Amikor katonasorba kényszerítünk fiatalokat, akik nem kívánnak részt venni a háború semmiféle szimulációs játékában, vagy egyszerűen csupán más életstratégiában gondolkodnak. Amikor "életünket és vérünket" az állam kezébe tesszük le, hogy cserébe biztonsághoz, szabadsághoz és boldoguláshoz jussunk, ha egyszer végre kitör a béke. Amikor kimondjuk: a feljebbvaló parancsára ölni - és magunkat akár megöletni is készen állunk. Formálisan vagy potenciálisan katonának lenni így felhatalmazás és lemondás egyszerre, a társadalmi szerződés egyik jól-rosszul kidolgozott pontja, ami azonban nem szentírás: lehet és kell is változtatni rajta, ha úgy akarjuk.

 

Szélső helyzetben

 

De mi van akkor, ha veszélyben a haza? Ha rokonainkat, barátainkat fenyegetik? Ha válogatás nélkül mindenkire, még a "kényeskedőkre" is szükség lesz? Sokan akadnak, akik szükséghelyzetben is ragaszkodnak az élethez való jog elsőségéhez. Még többen, akik iszonyodnak az emberöléstől, akik súlyos személyiségkrízist szenvednek el a háborúban, vagy annak előjátéka során, a laktanyában. De talán azok vannak a legtöbben, akik nem spekulálnak a lehetőségeken, a vészhelyzetre hagyják a döntést, az emberhalálon hízó értelem helyett a hirtelen jött érzelmekre, a kikerülhetetlenre hagyatkoznak. Akkor már késő, mondják mások, fel kell készülni, hogy valóban megvédhessék magukat és szeretteiket (nemzetüket). És tényleg: a harc tanulható, a vadászösztön felkelthető, a gyilkolás undora ideig-óráig elnyomható. Mindez azonban maradjon lehetőség, ne kötelesség, hangzik rá a válasz. Ne eszközként, hanem szabad élőlényként bánjunk az emberekkel, akik rendelkeznek életükkel, netán halálukkal is. 

     Lehetnek olyan helyzetek - mondják -, amikor a harctól meghátrálni tömegesebb veszteséggel járna, mint egy világháborús veszéllyel fenyegető zsarnokot, rezsimet, terrorszervezetet némi emberáldozattal megdönteni, megsemmisíteni. Nem biztos, hogy az összes békés lehetőséget kimerítettük - vetik ellene. Ráadásul az erőszak többnyire korlátozott és felszínes megoldás: a nyugati civilizáció államai és intézményei ellen napjainkban a legveszélyesebb fenyegetés azokról a területekről indul ki, amelyeken (európai fogalmak szerint) félnomád népesség él, ahol vallási-hűbéri alapon szerveződő, informális gyarmati sorban élő "feudális" társadalom alakult ki. A fenyegetettség megszüntetése ilyen körülmények között nem várható katonai kontingensektől - komplex gazdasági-társadalmi átalakulásra van szükség (ami nem jelenti a nyugati minta átvételét), az erre szánt évtizedeket, évszázadokat sem lehet megspórolni. Ha ez igaz is, azonnali és radikális lépések szükségesek a jelentős veszteségek, a "világok háborúja" elkerülése érdekében, ami a "megelőző csapásokat" is szükségessé teszi - hangzik másfelől. Érvekkel és ellenérvekkel mindkét oldal bőségesen ellátott - pusztán logikai alapon minden gondolatukba, minden mondatukba bele lehet kötni.

     De nem is ez az érdekes.

     Hiába feszül egymásnak az etikailag, teológiailag megalapozott pacifista-humanista hagyomány a vallási-politikai ihletésű szentesített erőszakkal. Bármilyen furcsának tűnik: a történelem azt mutatja, egyik sem lehet meg a másik nélkül. A bűntudattal terhelt emberi közösségek mindig lelkiismeretük folytonos csitításával vetették magukat a háborúba, mindig a békére szomjaztak, amikor újabb és újabb harcokat provokáltak. Így volt ez a Pax Romana, a "római béke" vagy a Treuga Dei, "Isten békéje" idején, és így van ma is. Csak a kiút nem látszik, az első lépcsőfokot, a katonáskodás zárt, elidegenített, professzionális és delegált funkciójának megteremtését kivéve. Amivel persze aligha lehet kijátszani az ölésre kész társadalom lelkiismeretét. 

     Márai Sándor alighanem a lényegre tapintott: "egy ember nem föltétlenül abban a pillanatban a legbűnösebb, mikor felemeli a fegyvert, hogy megöljön valakit. A bűn előbb van, a bűn a szándék".

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2004 / 4   »   Az emberség ára
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911