Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2004 / 4   //    «    19    » 
EUROPLÁN
Bíró Béla
A háború folytatása...
(részlet)
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


 

Klausewitztől származik a híres mondás, miszerint "a háború nem egyéb, mint a politika folytatása más eszközökkel", de a maxima meg is fordítható, a politikáról is elmondhatjuk, hogy "nem egyéb, mint a háború folytatása".

     A második világháború 60 évvel ezelőtt lezárult. Magyarországon az idegen hadsereg erejére alapozott diktatúra után mintha ismét háború kezdődött volna. Persze pusztán a politika eszközeivel.

     A kérdés, mi volt Buda 1945 februári bevétele: "felszabadulás" vagy a "megszállás" kezdete, ma sem eldöntött, sőt, ami súlyosabb: ma sem eldönthető, mert maga a történet ellentmondásos, s mert a politikában egymással szemben álló felek mereven ragaszkodnak a saját egyoldalú (s ezért szükségképpen hazug) értelmezéseikhez.

     A baloldal jogosan véli úgy, hogy a budai vár eleste Magyarország számára a felszabadulásnak, az emberi méltóság visszaszerzésének, a jövőbe vetett hit újjászületésének a pillanata volt, a jobboldal meg: hogy az idegen uralom, a megaláztatás, a reményvesztettség kezdete.

     A sok százezres zsidó közösség fiktív bűnök miatti üldöztetését és megsemmisítését, sok százezres magyar közösségek (kispolgárok, arisztokraták, iparmágnások) fiktív bűnök miatti üldözése és megsemmisítése váltotta fel. Nemcsak a magyarországi baloldal, illetve zsidóság szabadult fel, és nemcsak a jobboldal, illetve a történelmi osztályok kerültek létbizonytalanságba és fokozatosan életveszélybe, hanem a határon túli magyarok és zsidók is újra másodrendű ("idegen") állampolgárokká váltak. A saját szülőföldjükön! (A zsidók ráadásul kétszeresen is "idegen"-ekké.)

     Látszatra mi sem lenne könnyebb, mint beismerni, hogy ami nekem felszabadulás volt, az a másiknak valóságosan is a szabadság elvesztése, ami számomra az emberi méltóság lábbal tiprásának vége volt, az a másik számára az emberi méltóság lábbal tiprásának kezdete. Nem is lehetett másként, hiszen a fasiszta diktatúrát nem a várva várt demokrácia váltotta fel (ennek legfeljebb az illúziója kísérthette meg a közélet szereplőit, s az is csupán két szűk esztendőre), hanem a kommunista diktatúra. S a diktatúrák maguk sem pusztán a mai jobb- vagy baloldal elődeit sújtották, az antiszemita jobboldali kurzus nemcsak zsidó származású vagy baloldali magyarokat küldött munkaszolgálatra a Don-kanyarba, de ugyanakkor és ugyanott "fajmagyar"-ok százezreit is a majdnem biztos halálba. S a kommunista diktatúrának nemcsak jobboldali magyarok estek áldozatul, de szép számmal baloldali vagy egyenesen kommunista magyarok is. Arról nem is beszélve, hogy a zsidó-magyar bankárokat és tőkéseket a fasiszta diktatúra után a kommunista diktatúra is megfosztotta vagyonuktól, s gyakran szabadságuktól is (a határokon túliakat - ezentúl és ismételten - magyarságuktól is).

     Látszatra mi sem lenne könnyebb, mint beismerni, hogy a másik félnek is megvan a maga igazsága, s ha helyébe képzelem magam, nem lehetetlen elgondolnom és felfognom emlékeiben az örömöt, illetve a szomorúságot. Sőt talán az sem lehetetlen, hogy együtt és szolidárisan emlékezzünk őseink örömeire és bánataira, ahogyan Helmuth Kohl és François Mitterrand a verduni harcmezőn kölcsönösen megkövették egymás áldozatait.

     Miért lehetetlen ez a mai Magyarországon?

     Minden jel szerint azért, mert a szemben álló felek nem pusztán saját nézőpontjukból tekintenek vissza az eseményekre (ez még magától értetődő volna), hanem sietnek önnön nézőpontjukat ünnepélyesen az egyetlen lehetségesnek, azaz az egyedül európainak, igazságosnak és méltányosnak nyilvánítatni. Mindkettő Magyarország nevében beszél, s a Nyugatnak mindkettő szorgosan feljelentgeti a másikat. S ha Magyarország nem hajlandó egyhangúan elfogadni, hogy Magyarország egyik fele joggal formál igényt a másik gondolataira, érzéseire, sőt akár javaira is, akkor az egész ország fasisztává bujtogatott, illetve kommunista alattvalóvá aljasított "nemzet", amelynek nincs helye Európa szabad népei közt. S annak, aki nem az ő nézeteit vallja, pusztulnia kell a magyar nyilvánosságból, kultúrából, gazdasági életből. Az ugyanis fasiszta vagy (ellentétes nézőpontból) kommunista. Márpedig fasisztáknak, illetve kommunistáknak modern államban rács mögött a helyük. Mindkét tábor képviselői szinte rögeszmésen próbálják bebizonyítani egymásról, hogy - mivel nem határolódnak el a szélsőségesen antiszemitának, illetve szélsőségesen magyarellenesnek tekintett nézetektől - valóban (és mind egy szálig) fasiszták, illetve kommunisták, azaz közönséges tömeggyilkosok. Az elhatárolódás azonban egyre lehetetlenebb, hiszen - a szélsőségesen polarizált politikai helyzetben - a saját szélsőség elutasítása szinte már automatikusan a másik szélsőség elfogadását jelenti.

     Aki azonban Magyarországgal tekinti magát azonosnak, kimondatlanul is az ország fölötti kizárólagos uralomra nyújt be igényt. Annak a politikai küzdelmet is a - modern háborúk logikája szerint - a végső győzelem rögeszméjével kell dűlőre vinnie.

     Megírtam már: "A zsidókérdés ebben a vonatkozásban másodlagos jelentőségű. Csupán az teszi elsődlegessé, hogy a szociál-liberális oldal úgy véli, az antiszemitizmus az a vérvád, mellyel a jobboldal a hazai közvélemény előtt és a nemzetközi nyilvánosságban a leghatékonyabban diszkreditálható. Ez a vád ugyanis gyakorlatilag kivédhetetlen. Antiszemita vagy kis jóakarattal annak minősíthető nézetek ugyanis minden társadalom jobboldali szegmensében akadnak, ez azonban a jobboldal egészét másutt sem teszi antiszemitává. A jobboldal meg úgy tekinti, hogy a bal-liberális koalíciót a hazai keresztény-magyar közvélemény előtt elsősorban a keresztény- és magyarellenességgel (azaz az istentelenség és nemzetietlenség vádjával) lehet leghatásosabban diszkreditálni. Ez a vád gyakorlatilag szintén kivédhetetlen. A szocialisták, akárcsak a liberálisok, rendelkeznek ateista és nemzetek fölötti vonásokkal is, de ezek másutt sem teszik sem istentelenekké, sem nemzetietlenné őket. Nem véletlen, hogy mindkét fél ingerült és indulatos. Hiszen mindkettő pontosan érzi, hogy a másik hamis vádakkal operál. Idegességében azonban mindkét fél produkálja is azokat a reakciókat, melyekkel megvádolják."

     Az emlékeket, amint azt Kohl és Mitterrand példája is bizonyítja, össze lehet békíteni egymással, a kizárólagos hatalomra támasztott igények azonban - jellegükből következőleg - összebékíthetetlenek. Egyetlen értéktárgyat (Magyarországot) - a kizárólagosság jogán - nem birtokolhat egyszerre két igénylő.

     Részben vagy felváltva természetesen igen. A demokrácia már réges-régen kidolgozta azokat a technikákat, melyek a szemben álló felek küzdelmét politikai eszközökkel folytatott háborúból békés (mert legalább elvben azonos esélyekkel folytatott) vetélkedéssé változtatják.

     De az iraki háború árnyékában felmerül a kérdés: a nemzetközi viszonyok vonatkozásában lehetséges-e ez? S ha ott nem, vajon az államon belül is nem puszta illúzió-e?

     A kérdésre adott válasz létfontosságú, hiszen ettől függ, hogy Kant örök békére vonatkozó feltevései puszta utópiák maradnak-e, vagy realitássá válnak. Annál is inkább, mert jó 50 esztendeje immár közhelynek számít, hogy a technika mai (s még inkább holnapi) fejlettségi szintjén egy újabb (s ismét a végső győzelem rögeszméjével megvívott) világháború elkerülhetetlenül az emberi civilizáció végét jelenti.

     A világtörténelemben először alakult ki olyan helyzet, hogy a kizárólagos igazság hipotézisének elutasításán a szó szoros értelmében az emberiség jövője múlhat.

     A kérdés nem új, a válasz is csaknem egyidős az európai kultúrával. Már Szophoklész Antigonéja is erre az alapvető kérdésre keresi és (nézetem szerint) találja meg a választ.

     A szophoklészi választ talán ma sem árt végiggondolni.

 

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2004 / 4   »   A háború folytatása...
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911