Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2004 / 3   //    «    19    » 
Zsille Gábor
Tévétlen toboz, túlpart
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Asztalos András nevével 2001-ben, a Liget januári számában találkoztam először, méghozzá Üdv című verse felett. Elolvastam, és félhangosan azt mondtam: Nofene! Az ismételt elolvasás után pedig: Ez mán döfi! - ezzel is elárulva, hogy sohasem látogattam Kulcsár-Szabó Ernő derridai izékben dúskáló irodalomesztétikai előadásait. Asztalos e verse különösen is elevenen érintett, s nem csupán azért, mert immár harmadik áldott esztendeje volt, hogy megszabadultam a televíziómtól: Béke és üdv / a tévétleneknek, / a nyugodt tüdejűeknek, / az elmélázni bátraknak, / a lassú mozdulatúaknak, / az aggódó idealistáknak, / a kitartó borosgazdáknak, / a türelmes, szelíd festőknek, / a vidám málnakötőknek, / a bujkáló méhészeknek, / a figyelmes diószedőknek, / mindazoknak, akik a tiszta vizet / tiszta pohárba töltik, / akik éjjel felriadva másokra gondolnak, / barna kávégőzben, / nagy pokróc-pelerinben. Ekként dalol. Elsősorban hangja érintett meg, e szelíd és finom költői hang, mely - olybá tűnhet - szerfelett ritka mostanság. Ma más a trend, hogy gusztustalanul fejezzem ki magam. Elég, ha csupán verse jelzőit vesszük: tévétlen, nyugodt, elmélázni bátor, lassú, aggódó, kitartó, türelmes, szelíd... Vagy ezt a sorát: éjjel felriadva másokra gondolnak... Ki propagálna ma ilyesmit: gondolj másokra!? Amikor csakis Én számítok, az én kis privát önmegvalósításom? Amikor a Másik (pontosabban: a másik) csak konkurencia, leradírozni való akadály? Egyszóval meglepődtem, de persze lelkesen üdvözöltem Asztalos Üdvét.

     Az ez idő tájt Textusnak csúfolt Vers, illetve a Szelíd Hangvétel után alig másfél évvel újabb korszerűtlen, unikális jelenséggel találkoztam: a Szerzővel. A saját műveivel személyes viszonyban álló, önnön életére tollával reflektáló és belső utakat bejáró szerzőről van szó. E vékony, csöndes tünemény a Lengyel Intézet könyvtárában jelent meg előttem, kezet nyújtott és azt mondta: Asztalos András. Elbeszélgettünk; fő témánk András első verseskötetének kiadásra megérett kézirata, pontosabban a megjelentetés pénzügyi háttere volt. Néhány évvel idősebb, s két kötettel előrébb tartó költőtársként erkölcsi kötelességemnek éreztem buzdítani-segíteni őt - éppen ezért félórán keresztül ecseteltem neki a verseskötetek sorsának értelmetlenségét és kilátástalanságát, a versírás hiábavalóságát, azzal dolgavégezetten magára hagytam. A többit már oldja meg egyedül...

     Aligha meglepő tehát, hogy 2003 decemberében megjelent Asztalos első, A Dunnánál című kötete, ízlésesen kedvcsináló borítóval, a Liget Kiadó gondozásában. S mindjárt a cím... Száz könyvkereskedőből becslésem szerint cirka kilencven fogja József Attila alapján úgy olvasni: A Dunánál, megállapítva: Hát, nem túlzottan eredeti... Pedig dehogyisnem az. A címadó vers amúgy József Attilához intézett monológ, amelynek során szerzőnk leül vele szemben, s csak úgy átinteget a túlpartról... Mármint nem a Duna, hanem a Dunyha túlpartjáról, mely föl-le emelkedik, / mintha medre lélegezne szabályosan, / vagy a benne alvó, szunnyadó kő-lelkek / horkolása emelné a súlyos tömegű takarót.

     Asztalos kötete kereken nyolcvan verset tartalmaz, három ciklusba rendezve. Ez máris remek indulás, hiszen amint azt Hamvas Béla A bor filozófiájának kezdetén is leszögezi, minden nagy könyv szükségképpen három részből áll.

A szerző, nemkülönben a szerkesztők hosszan szitálták-rendezgették a versanyagot, s ennek meg is lett az eredménye: logikus felépítésű, szép ívet befutó kötet született. A három ciklus (Pulzus, Cirkusz, Kerekedés) egy-egy világosan elkülönülő csoport: a komolyan elmerengő, enyhén melankolikus, kimérten pulzáló felütést jóféle, fanyar humorral megbolondított, játékos cirkuszolás követi - mígnem e két hangvétel egybeolvadásából megszületik, elénk kerekedik a záró versciklus. A nyitó opus kérdéseitől - De meddig tart mindez? Vajon meddig lesz egyben a karfám? - pedig eljutunk a kötetet berekesztő fohászkodásig: Legyen vers: bárhogyan, akárhogyan. Csak legyen.

     Asztalos András édesanyja révén félig lengyel, és ezért az első perctől és mindvégig, és jelen pillanatban is borzasztóan irigylem. Micsoda szerencsés flótás, amiért anyanyelvként kapta és beszéli a lengyelt, és nem huszonnyolc évesen, Krakkóba költözve kell hozzálátnia, mint ahogy azt egyes recenzensek tették... Mindenesetre, belülről ismerve a lengyel társadalmat, azt a bizonyos megfoghatatlan közhangot, bátran gyaníthatom: András szelídsége, finom és nyugodt közelítése lengyelségének egyik vonzó gyümölcse. Akárcsak a transzcendencia iránti fogékonysága, katolicizmusa; természetes hite abban, hogy van fölöttünk Valaki, hogy vigyáznak ránk. Az istenhit helyén olykor persze hiány, süket űr tátong - ám erősen úgy fest, hogy Asztalos bensőjében az űr is Isten-formájú. A valakiből ő lesz, aki nevemen szólít, / s én fókuszálok, legjobb akaratom szerint, / kerekedem. / És egyszerre a hiány magától pótlódik - olvasható Kerekedés című versében. Az Egy nap imádságában Isten a világmindenség / szelíd akarata, fintorgó mosolya / s hűvös fuvallata egyben. (Figyeljünk fel rá: e hármas jellemzés egyúttal a kötet három ciklusának, de Asztalos költői attitűdjének is tökéletes leképezése, meghatározása!) Ám az Éberség kezdetét is érdemes citálnunk: Engem tulajdonképpen / nem érdekelnek a hitvallások. / Azt nézem, hogyan néz valaki, / hogyan és mit válaszol; / meddig nyomja a csengőt, / hogyan kopog, miként lép be, / szólít meg és távozik - már csak azért is fölöttébb érdemes, mert pompásan egybecseng Simone Weil egyik meglátásával, miszerint abból, ahogy egy idegen bármilyen, nem vallásos témáról beszél, öt perc alapján meg lehet állapítani, vajon hívő-e vagy sem... Ami pedig a lengyel vért illeti, a kötet bizony szűkszavúan vall erről, inkább csak utalgat. A költő Önéletrajzából például megtudjuk, hogy garatmanduláját Varsóban hagyta el; a könyv egyik legszebb, talán pillér értékű verséből, az Agnosztikus elégiából pedig kiderül, hogy lengyel nagymamájával zsenge-zöld fenyőtobozokat szedett a tenger mellett, s volt aztán szirup is belőle, torokra, télire. Ó, a szirupok... Azok nagyon-nagyon lengyel csodák... Fenyőtoboz-szirup, cseresznyeszirup, egresszirup, csalánméz, aróniaméz, kökényeszencia... Pannóniában, szegény szerencsétlenek, jaj nekünk, minderről semmit sem tudunk.

     Halk szemlélődés, finom visszahúzódás, szelíd pontosság lebeg Asztalos költői műhelyében. Hanem váratlan húzásokra, meghökkentésre is képes, síkot váltva új dimenziót nyit - a mesterségbeli tudás, a technika tekintetében ez egyik legfőbb erőssége. Remek példa erre a Bölcs asszonyok, amennyiben az egyenes vonalvezetésű, szabályosan építkező vers a lezárásban váratlanul szökken egyet, más nyomvonalra ugrik: Vannak bölcs asszonyok. / Mindig mosolyognak. / Mindig komolyak. / Többnyire őszhajúak. / Tekintetük előtt / bimbózásnak indul / minden, ami él: / a muskátli, a jövő / vagy akár az ereszcsatorna. / Az ördög miattuk köti fel magát. / A bimbózás az, mikor / valami megnyílik és illeszkedik. Elindul a költemény, szinte az első sortól úgy érezzük, előre tudjuk, mi lesz a vége - hanem azután puff neki, az óvodás fölé hajoló mesemondó az utolsó két sorra egy előadóteremben értekező filozófussá változik.

     Szinte kivétel nélkül szabadverseket találunk: a tartalomra koncentrálva Asztalos számára másodlagossá válik a kötött forma, nem veszi magára annak kereteit - igaz, kényszerét sem. Ha olykor-olykor rímel, azt játékosságból, ötletszerűen, már-már hetykén teszi: egy-egy sorzáró szó esetében enged a kísértésnek, és annak megfelelően kanyarítja a következő sort, "lecsapja a magas labdát". Így születnek olyan rím-párok, mint leves, második, süti - a nap az ezüsthordót süti; visszaverődik róla - felpattan a hintalóra; koszos zöldséget - közös költséget. Asztalos lendületét, önállóságát bizonyítja, hogy ez az alkalomszerű rímfaragás semmiképpen sem válik kárára, nem írja felül mondandóját. A kötet egyetlen strófikus darabja, a Négy évszak megoldásai ugyanakkor meglepően igénytelennek bizonyulnak: négy ölelkező rím-párjából kettő szerény kis ragrímecske - a harmadik, az avar-zavar esetében pedig a hetvenes évek egyik sokat vetített reklámszlogenje juthat eszünkbe, mely a mátrafüredi Avar Szállót hirdette...

     A recenzens egyéb közlendője sehogyan sem illeszkedik ezen írás szerkezetébe, ezért kénytelen azt egy lábjegyzetben elhelyezni - ez azért is piszkosul jó megoldás, mert a lábjegyzet roppant irodalomtudományosnak hat. Lezárásként pedig csak annyit, hogy 1997-ben (ugyanannyi idős voltam, mint amennyi Asztalos András most) Bella István egy jellemzésben azt találta írni: Zsille Gábor nem az Adyk, inkább a Radnótik költői fajtájából való. Sokat berzenkedtem ez ellen, s elsősorban nem is Radnóti sorsának alakulása miatt, sokkal inkább alázatból, méltatlanságom tudatában... Most pedig, hogy A Dunnánál körül kotnyeleskedem, hirtelen sugallatként úgy érzem: e mázsás mondat Asztalosra sokkal pontosabban illik, mint rám. Sietve át is adom neki e hét bő esztendőn át cipelt terhet, átpakolom az ő vállára, akár méltóbb is lehet rá nálam. Asztalos András nem az Adyk, inkább a Radnótik költői fajtájából való. Ezért (is), hogy első verseskötetét jó szívvel ajánlom a nyitott fülű és szemű érdeklődőknek.

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2004 / 3   »   Tévétlen toboz, túlpart
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911