Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2004 / 1   //    «    13    » 
Levendel Júlia
Mint a vér
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


A kapun babakocsit tolva éppen kijött egy fiatalasszony, János a sötétkék vászon bura alá lesett az alvó gyerekre, segített leemelni a két kis lépcsőfokon a nehéz és nehezen kormányozható alkotmányt, közben hátával kitámasztva tartotta a magától záródó, üvegezett ajtót. A kismama köszönte figyelmességét, és meg se kérdezte, kihez megy a házba. Turgonyinéhoz ment a második emeletre; a lépcsővel szemközt... nem kell keresgélni, ahogy feljön a lifttel... rögtön a liftajtóval szemközt; de János meg se nézte, lent várakozik-e a lift. Felszaladt a másodikra, s mintha versenyt futna, előrenyújtotta a karját, és a leghosszabb, középső ujja hegyével megnyomta a piros csengőt. A rövid, ám annál harsányabb tülkölés visszahőköltette, és a bejárati ajtó másik oldalán valaki fékevesztetten felzokogott. Nem nyögött, nem jajgatott, nem is szűkölt - az a hang mindez együtt volt, s még több, még reménytelenebb panasz, még iszonyatosabb kín és káromlás. Aztán motozás hallatszott, s végre azt mondta Turgonyiné - közelről, az előszobából, sőt, a bejárati ajtó másik oldaláról szólt -: egy pillanat. János megismerte a hangját.

     A kicsi, tömzsi asszony pár napja járt az irodában, feltűnően igyekezett, hogy önállónak és magabiztosnak mutatkozzon, de szánalmasan suta volt már a megjelenése is. Minden a lehető legelőnytelenebb rajta: a hosszú, pliszírozott szoknya lapos sarkú szandállal szinte zsugorította, az ujjatlan fehér blúz kiemelte, milyen rövid a nyaka. Az arcára kent pirosító, a vastag, tömpe ujjakra húzott zöld- és kékköves gyűrűk meg a színes nyaklánc azt is kétségtelenné tették, mennyire meddő harcot vív az idővel. Láthatóan szenvedett a mindenféle vereségtől - se fiatalosabb, se előkelőbb nem lett, hogy kiöltözött, s még sminkelt is -, de neki-nekibuzdulva rá is játszott a szánakozásra: mintha várná és megkönnyebbülten elfogadná a résztvevő pillantásokat. Cigarettától és alkoholtól mart hangján tartózkodás nélkül mesélt kudarcos házasságáról; most már nincs mire várjak... így igaz, ahogy mondom... jóformán eltelt az életem azzal, hogy vártam: majd elrendeződik minden... mások is ezt tanácsolták... legyen türelmem, mert ha kitombolja magát, idővel be is látja a férjem, hogy mi összetartozunk. Beleegyeztem a válásba... elváltunk közös megegyezéssel... semmi követelés... semmi cirkusz... mindent olyan szelíden, annyira csöndesen fogadtam, mintha soha az életben nem is szerettem volna... de nehogy azt higgye, hogy a férjemnek egy jó szava volt ezért... észre sem vette, hogy én úgy mondtam le a jogaimról... mindenről... majdnem hogy tálcán kínáltam annak a kurvának... persze... egy közönséges kurvához költözött... állítólag a kolleganője, de szerintem soha tisztességes munkát nem végzett... nem volt annak semmiféle állása... nekem megmondták, hogy egészen közönséges kurva... így hívják, akik az utcán strichelnek... hát nem? És én megfogadtam a tanácsokat, és nem hisztiztem... nem erőszakoskodtam... csak vártam, vártam... őriztem az otthonunkat, az ágyát... higgye el, sokszor megterítettem neki vacsorára. Úgy éreztem, na most majd beállít, bocsánatot kér... én meg a hülye fejemmel megbocsátottam volna... esküszöm, hogy meg... de eszébe se jutott... még meglátogatni se jött... hónapok teltek el úgy, hogy nem is láttam... néha elmentem a munkahelye felé, azt gondoltam, összeakadunk... úgy rendeztem, mintha véletlen volna... ha észrevesz, ha azt mondhatjuk egymásnak, hogy ni csak... hát te?!... azt gondoltam, segítek a sorsomnak... legyen neki alkalom, hogy szóljon, aztán valahogy újrakezdjük. Elhittem én a nálam okosabbaknak, hogy sokszor csak egy picike ürügy kell a dolgok rendezéséhez... miért ne hittem volna el jóhiszeműen, mikor közöttünk nem is történt semmi baj?... mert meg kell mondjam, azt még most sem tudom, miért hagyott el a férjem... mi volt az, amit nem kapott meg tőlem?... mi hiányzott neki? Azért, mert a mi házasságunk sokáig igazán boldog volt, azért tanácsolták nekem, hogy várjam ki, míg elvonulnak a viharfelhők... ezeket mondták... de most már nem akarok tovább várni. Elcserélem a lakást, hogy ne is kössön semmi a múltamhoz... csak ezért. Kétszobás lakás a Bocskai úton... felőlem az új lakás lehet egy sarokkal arrébb, de a város másik végében is... nekem nincs más okom, csak az, hogy tovább nem várok. Úgy akarok elköltözni, mintha egy másik életbe mennék, és talán az új helyen képes is leszek új életre... ki tudja, mit tartogat még nekem az élet... Megnézheti ezt a lakást... nálam rend van... tisztaság... én másképpen ki sem bírom, és a falban, a padlóban sem rohad semmi, mint sok helyen... én soha nem hagytam, hogy pusztuljon egy vezeték, egy vízcső vagy a parketta... tudja, hogy vannak ezek?... alattomosan kezd rohadni, kikezdi az idő... és még ahol takarítanak meg törődnek ilyesmivel, ott is kikezdi... de nálam nincs ez a lelakottság... árban az sokat számít, igaz? Aki ért hozzá, észreveszi, hogy másképpen van... igaz? Én meg nem akarok mást, csak egy barátságos kis otthont valahol... Most már mindenki azt mondja nekem, nem normális, hogy tíz éve nincsen magánéletem... nem jön hozzám senki... ez így nem is otthon... nem élet az, hogy csak várni meg várni... mégis, mire? Ennyi idő után mire? Egyszer véget kell vetni... most már azt mondják, jobb lett volna, ha előbb lépek... ha már korábban elszánom magamat... de nem akartam, hogy én magam tegyem tönkre az életemet... nem akartam semmit elsietni... türelmetlenkedni... végül aztán lehet, hogy ezzel ártottam a legtöbbet; a Bocskai úti lakás - valaha talán közös szerzemény - Turgonyiné kizárólagos tulajdona volt, az aszszony célzást sem tett arra, hogy a hűtlen férjnek jutott-e valami ingó vagy ingatlan érték, de panaszolta, mekkora terheket visel, milyen nagy a rezsi; nehéz az embernek egyedül helytállni, megfelelni mindennek... eleinte nem is tudtam, hogyan csináljam a dolgokat... időre kifizetni a számlákat... megjavíttatni, amit kell... mert nálunk ezeket a férjem tudta... amíg mi együtt éltünk... és szépen, boldogan éltünk együtt, énnekem úgy volt jó, ahogy ő akarta... aztán egyszer csak mintha rám szakadna az ég... nagyon szerencsétlen lettem. Legszívesebben... nem is tudom... gyakran azt kívántam, bárcsak meghalnék, és akkor azt mondták, majd kitombolja magát, és visszajön hozzám. Jó, gondoltam, igaz, nagyon fiatalon esküdtünk meg, és a férjem még nálam is kicsivel fiatalabb... igaz, gondoltam... úgy lehet, hogy bepótolja, amit fiatalon elmulasztott... és akkor elkezdtem várni rá... úgy takarítottam, főztem, úgy csináltam a lakásban is mindent, hogy akármelyik nap jön, azt lássa, én vártam rá; hüppögés hallatszott a bejárati ajtó másik oldaláról, valami cuppogás is, és Turgonyiné másodszor inkább nyögte, mint mondta, hogy "pillanat". Mondja János, hogy az ingatlanközvetítőből jött, s ha most nem alkalmas...? Megszólaljon? Várjon? Lopózzon el lábujjhegyen? Jobb kezével - amit elkapott a piros gombról, mikor olyan vadul tülkölt a csen-

gő - még az ajtófélfát fogta, s mintha a tok meg lába alatt a szürkésbarna, kókuszos lábtörlő is vezetné a benti borzalmat. Mert valami borzalom lehet, a rosszullétnél sokkal borzalmasabb. Tragédia. Csak az imént bekövetkezett tragédia. Most már elszelelni sem lehet. Vár még tíz másodpercet, aztán csönget a szomszédba. Egyik szomszédba, másik szomszédba. Valahol csak lesz egy ember, aki segít. Végső soron be kell törni az ajtót. Azt a legvégső esetben. Előbb szólni kell a nőhöz. Mégiscsak szólni; asszonyom!... hall engem?... emlékszik, hogy megbeszéltük?; Turgonyiné, mintha álmából riadna, hunyorgott, mikor megnyitotta az ajtót. Két arasznál nem tárta szélesebbre. A haja csapzott volt, arcán elmázolt, koszos könny, mustársárga pongyoláján sötétvörös foltok. Mint a vér; ja, maga az!... uramisten! Elfelejtettem... most már tudom, hogy megbeszéltük... de én elfelejtettem... és nem is akarom... azóta megváltozott... ne haragudjon, de tárgytalan... az egész lakás-ügy tárgytalan... nekem itt megváltozott; félreérthetetlenül visszamászott volna abba a borzalomba, amiből tétován épp csak kipislogott. Gyomorból felböffent pálinka- és nikotinszagot hagy maga után, és még valami émelyítően édeset. Szirupfélét. De mielőtt becsukta volna az előszobaajtót, János előrelépett. Akár egy nyomozó. Vagy betörő. Az asszony meg ijedten, önkéntelenül visszakozott, s ahogy lépésnyit hátrált és közben szélesebbre nyílt az ajtó, látszott, hogy a pongyola alul még foltosabb. A sűrű, vörös, ragadós lé a lábára csöppent. A konyhaajtó mellett, a hűtőgép előtt vörös tócsa, a fehér kövön még láthatóan terjedt, keskeny csíkok szivárogtak belőle, üvegcserepek alatt és között folyt a másfél liternyi eperszörp; ne haragudjon... nem szoktam ilyen kapkodósan... ne haragudjon... megfizetem inkább, hogy eljött... de most már nem akarom... semmit se akarok én már... látja, ez is most itt eltörött. Kiesett a jégszekrényből... éppen most... kinyitom a jégszekrényt, és durr... látja, miben vagyok... láthatja; a pongyola széles gallérjával törölte az orrát, és elszabadultan sírt, nyüszített; láthatja... de én megfizetem... maga igazán nem tehet erről... megfizetem; míg János felszedte az üvegdarabokat, Turgonyiné teleengedte vízzel a vödröt; ne... igazán ne!... megszégyenít; pár perc alatt kijózanodott, és hálálkodva ígérte, hogy hamarosan jelentkezik; hamarosan... mert most már lépnem kell csakugyan. Mindenki azt mondja, most már lépnem kell, mielőtt végképp késő lesz... ne haragudjon ezért, de hát láthatta, mi történt velem.

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2004 / 1   »   Mint a vér
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911