Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2008 / 7   //    «    11    » 
Kiss Lajos András
Haladásparadoxonok
esszé (részlet)
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 



Pavel Florenszkij igyekezett elviselhetővé tenni a száműzött létet, a redukált élet- és munkafeltételek közepette is az önnevelés régtől ismert (és gyakorolt) szerzetesi erényeire támaszkodott. Nem érte be a puszta vegetálással, sőt, megpróbálta folytatni alkotótevékenységét. Új kérdések is izgatták. Magatartása egyébként nem példa nélküli. A legkülönbözőbb szélsőségekben tobzódó huszadik századi történelemben úgyszólván természetessé vált, hogy a végsőkig kiszolgáltatott egyén túlélési stratégiákhoz folyamodott szellemi/erkölcsi integritásának megőrzése érdekében. Persze túlzás lenne minden pillanatban és minden helyzetben vaskövetkezetességet várni attól az embertől, aki a Szolovki-szigeteken berendezett Gulag-börtönben vagy ehhez hasonló "intézményben" sinylődik - Florenszkij leveleit olvasva, gyakran szembesülünk a levelek írójának rendkívül hullámzó kedélyállapotával, a nyilvánvaló információhiányból fakadó bizonytalansággal. Olykor, általában valamilyen szokatlan impulzus hatására, döbbenetes merészséggel fogalmaz, egészen az önveszélyeztetésig elmegy. 1934 elején felesége arról értesíti, hogy a hatóságok elkobozták a könyvtárát, értékes album- és térképgyűjteményével együtt. Ekkor Florenszkij levelet ír az OGPU tábori vezetőségének, amelyben az óvatoskodás legkisebb jelét sem fedezhetjük fel. "Az egész életemet a tudományos és a filozófiai munkának szenteltem (...) - kezdi -, (...) de sem nyugalomban, sem szórakozásban, sem elismerésben nem volt részem soha." Később pedig: "Az emberiség ügyének szolgálata nemcsak időmet és erőmet emésztette fel, de csekély jövedelmem nagyobb részét is könyvek, fényképek, levelezések és ehhez hasonlók vásárlására fordítottam. Így ötvenkét éves koromra olyan anyagot gyűjtöttem össze, amely feldolgozásra vár, hogy értékes eredmények szülessenek belőle. A könyvtáram nem egyszerűen könyvek gyűjteménye, hanem egyfajta válogatás előre kigondolt lehetséges kutatási témák szerint. Elmondható: ezek a munkák félig már készen is vannak, persze csak vázlatok formájában, s ezek felnyitásához csak nekem van kulcsom. Ezenkívül rajz- és fotográfia-gyűjteményekkel is rendelkezem, valamint számos könyvkivonattal. Úgyhogy az egész életem munkája odaveszett, mert az összes könyvemet, anyagomat, tervezetemet, többé-kevésbé kidolgozott kéziratomat - az OGPU rendelkezése szerint - elkobozták." Ráadásul nem is csak az ő könyvtárát kobozták el - folytatja a levelet -, felnőtt gyerekei könyveit sem kímélték (a mesekönyveket és az elemi iskolai tankönyveket is beleértve), holott a gyerekei ugyancsak tudományos intézetekben dolgoznak. Különben az 1933. június 26-án meghozott ítélet, mondja Florenszkij, semmi efféléről nem rendelkezett. Mindenesetre "(...) a könyveim, a tudományos és a filozófiai munkáim elkobzása, amely néhány hónapja történt, rám nézve súlyos csapást jelentett, mivel minden jövőbeli reményemtől megfosztott, és közömbössé tett mindenféle munka iránt. Az ilyen lelkiállapot nemcsak hogy nem tesz lelkesültté, de teljesen megfoszt a munkához szükséges energiától, mivel az életművem szétzúzása rosszabb számomra, mint maga a fizikai halál. Ehhez jön még a családom szenvedésének nyomasztó tudata is. A velem szemben foganatosított intézkedés a családomat bünteti, és ami engem illet, nem érzem magam alkalmasnak arra, hogy erőmet építően lehessen felhasználni, és hogy a kultúra számára bármit is nyújtani tudnék a továbbiakban. Kérem Önöket, adják vissza a könyveimet, a kézirataimat és az egyéb, a zagorszki otthonomból elkobzott javaimat. Ez ügyben (...) forduljanak a felségemhez, Anna Mihajlovna Florenszkajához." A pillanatnyi elkeseredés természetesen nem akadályozta, hogy a későbbi hónapokban, években ne lásson újra és újra munkához. Amikor transzportjával megérkezik Szolovki szigetére, az első benyomása meglehetősen lehangoló: mindenütt káosz, az emberi és a természeti viszonyokban egyaránt. "Az itteni természetet - írja Vaszilij fiának - bárhová forduljon is a tekintet, nem lehet nem szépnek és nem különlegesnek nevezni. Mégis, mindez taszítóan hat rám. A tenger - nem igazán tenger, inkább valamilyen piszkosfehér vagy feketés-szürke valami; a kövek: a gleccserek által lehordott zúzalék minden fajtája; a hegyek: gleccsertörmelékből feltorlaszolt dombok; semmi sem helyi gyökerű, hanem máshonnan idekeveredett, az embereket is beleértve." A természeti képződmények és az emberi sorsok egyaránt az esetlegességet tükrözik, és nélkülözik a logikus, értelmezhető rendet. Az ember egyik nap még itt van, a másik nap már ott. Mintha valamilyen isteni büntetés érte volna utol, írja ugyanebben a levélben, mivel valahogy gyermekkorától ösztönös ellenszenvet érzett a Szolovki-kolostor iránt: soha nem akart olvasni róla, dacára a kolostor nagy történelmi jelentőségének. "S most, hogy idekerültem, mély közömbösséget érzek az ősi falak és épületek iránt, meg sem látogatom, még egyszer sem voltam a katedrálisban, amely pedig mint helyi látnivaló kirándulási célokat szolgál". Ebben a káoszban valóban nehéz támaszra lelni; az első hetekben a polgári lét megszokott élet- és munkafeltételeitől megfosztott tudós úgyszólván semmit nem lát maga körül, amibe kapaszkodhatna. De Florenszkij, mint élete addigi ötven esztendejében számtalanszor, most is megpróbálja előnyére fordítani a megpróbáltatásokat, s megint nekilát a kutatómunkának. Számára az élet elveszítette normális ritmusát, s az idő sem a tevékenység megszokott kerete, hanem valamiféle burok, amely az eseményekhez tapad ugyan, mégis külsődleges és idegen. "Éppen ezért beszélhet Florenszkij az idő szétaprózott munkaformák és egyéb hiábavalóságok általi feltorlaszoltságáról. Más szavakkal: a tevékenység ebben az újfajta tér-időben darabokra hullott, szinte teljesen megfosztódott a célszerűségtől." Az értelmes emberi munka nem nélkülözheti a koherenciát, most viszont "minden apró kötőjelekben, pontokban, piszmogásokban és formátlan tevés-vevésben oldódik fel". Paradox módon, kommentál Olekszenko, ebben a ritmus nélküli monotóniában nincs is igazából idő, legalábbis nem a Florenszkij-féle időfelfogás értelmében, mivel az orosz bölcselő számára az idő mindig a térrel egységes és megformált; az ember csak az idő és a tér "kooperációjára" támaszkodva képes célszerű tevékenységre. Az 1936. december 24-én írott levelében - Schelling Philosophie der Mythologie című munkájára hivatkozva - különbséget tesz a profán történelem (Geschichte) és a valódi história (Historie) között. A történelem (Geschichte) a keletkező és elmúló dolgok egyszerű egymásutánisága (Werden). A történelemben egymásra következő eseményeknek nincs semmiféle meghatározott iránya, és az effajta történelem nem is tesz lehetővé valódi időtapasztalást. "Ezzel ellentétben a históriát az események olyan meghatározott egymásra következéseként lehet jellemezni, amely immanens szándékot, eszmét bontakoztat ki. Így most a történelemben élek, egy prehistorikus időben, s nem éppen kellemes a históriára gondolnom. Valahogy olyan ez, mint ’az ógörög élet idiotizmusa’. Az idiotizmus az ’idiotész’ szóból származik, s az idióta szó az ógörög nyelvben egyáltalán nem a gyengeelméjű embert jelentette, hanem azt a tiszta magánszemélyt (csasztnij cselovek), aki nem vesz részt a historikus életben, életét a társadalmi kapcsolatoktól függetlenül éli." Az idióta-lét, mondja, talán nem is a legrosszabb, ami kijuthat az embernek. Főleg, ha azt legvégsőbb konzekvenciájáig gondoljuk el - a tökéletes idiótává lett létig. Tudniillik végső soron az "elmélyült" tudományos munka maga sem nélkülözheti az idiotizmus egy bizonyos nemét. A levél folytatása éppenséggel ennek a paradox tézisnek az applikációja is lehetne. "Sokat ülök a mikroszkóp előtt. És minden alkalommal újólag beigazolódik valamilyen - már gyerekkoromban is ismert - igazság, hogy miközben az ember elmélyed a kicsinységek világában, ott ugyanolyan komplikáltsággal találja magát szembe, mint a nagy dolgok világában. Mikor már úgy tűnik, hogy eljutottunk a legegyszerűbb részekhez, ez a látszat vagy a technikai eszközök elégtelensége, vagy a mi felszínességünk miatt következik be. S valóban, ha az igazi tapasztalathoz, s nem pedig a sémákhoz és a fantazmákhoz tartjuk magunkat, a kisebb méreteknél sem lesznek csekélyebbek a nehézségek, hanem a korábbi problémák helyébe újabbak lépnek. Mint az erdőben: az előrehaladásod mértékében valamelyest szétnyílik a látótávolság, de mindig új fatörzsek kerülnek eléd, amelyek korábban nem voltak láthatók. A valóságsorozatok nem mennek át egymásba úgy, hogy ez az átmenet számunkra lehetővé tenné a világ egészének absztrakcióját; az összetettség nem az egyszerűség logikai következménye, hanem attól elválaszthatatlan; az összetettség és az egyszerűség együttesen és szétválaszthatatlanul van jelen az Egészben. ’Az egész megelőzi részeit.’" Mindent egybevetve, a Szolovki-táborból küldött levelek tónusa, legalábbis az első évben, nem a teljes reménytelenséget tükrözi, inkább hullámzó kedélyállapotról tanúskodik. Ez azzal is magyarázható, hogy az első években Florenszkij olykor értelmes munkát végezhetett. Hivatalosan a táborban működő jódlepárló üzem (JODPROM) főmérnöke, afféle "igazgatóhelyettes". A kívülálló számára voltaképpen nagyon nehéz megérteni, hogyan működött a szovjet Gulag-rendszer. Anne Applebaum nemrégiben magyar nyelven is megjelent hatalmas munkája sokat segíthet e monstruózus - tehát igencsak paradox - világ működéslogikájának megfejtésében. A Gulag, alapcélját tekintve, büntető- és megsemmisítő-intézmény, amelyet némely elemében és fennállása némely időszakában nem túlzás a náci megsemmisítő táborokhoz hasonlítani. A Gulag ugyanakkor nagyszabású gazdasági projekt is volt, amely az olcsó munkaerő - egyébként hamisan - vélelmezett ökonómiai hatékonyságára építve, Oroszország ipari fejlődésének felgyorsításában játszott volna döntő szerepet. Persze ez utóbbi célból nem valósított meg semmit, éppen ellenkezőleg: a mérhetetlen szenvedéssel járó modern rabszolgamunka inkább évtizedekig paralizálta a Szovjetunió gazdasági életét, arról nem is beszélve, hogy talán mindörökre hiteltelenné tette egy olyan demokratikus szocializmus megvalósításának lehetőségét, amely valódi alternatívája lehetne a kapitalizmusnak. Ennek ellenére valamilyen korlátozott racionalitás olykor mégiscsak tetten érhető a Gulag-életben. A Szolovki-szigeteken berendezett "kutatólaboratóriumban", Florenszkij leveleinek tanúsága szerint, valóban folyt tudományos kutatómunka. Emellett volt lágerkönyvtár és - láss csodát! - létezett lágermúzeum is. A táborban színielőadások és önképzőkörök működtek; Florenszkij is többször tartott előadást a geológia, a kozmofizika és a tengeri algák feldolgozásának lehetőségeiről. 1934. november végén írja feleségének: "Az életem most jóval rendezettebben folyik, mint korábban, ugyanis eleinte minden nagyon nehéz volt. Mindenekelőtt a legfontosabb: november 15-től állandó munkát kaptam a JODPROM-nál, annál az üzemnél, amely jódot von ki a tengeri algákból. Ezért most egy másik munkabrigádba tettek át, és ezzel együtt másik cellában helyeztek el. Most nagyon rendes lakótársaim vannak, nincsenek közöttük banditák és bűnözők, és nem is vagyunk olyan sokan. Először hatan voltunk, aztán pedig öten. Mostani munkám sokkal kielégítőbb: legalább a termelésben vagyok - még ha annak egy kis részletében is, s bizonyos racionalizálási követelményeket sem nélkülözve -, mégiscsak vegyipari dolgokkal foglalkozom egy laboratóriumfélében, ahol kisebb analízisek elvégzésére is van lehetőség. Úgy néz ki, hogy az algakutatás lesz a feladatom (...) Az üzem, ahol dolgozom, a Blagopulocsije partján lévő kikötőben található. Szánalmas kis üzemecske, amelynek ajtaján egy tábla van, s azon a LABORATÓRIUM felírás büszkélkedik." Bármennyire nyomorúságos ez a laboratórium, mégis jó érzés tölti el, amikor belép a rosszul fűtött és szedett-vetett eszközökkel ellátott új "munkahelyére". Persze tisztában van azzal, hogy munkáját nehéz valódi kutatómunkának nevezni; legfeljebb a tudományos alkotómunka szurrogátuma lehetett. Ugyanebben a levélben már megjelenik a végleges számvetés gondolata is. Egész életében sokat dolgozott, írja a levél folytatásában, s mindig azon volt, hogy a kötelességét teljesítse. Mostanra mégis minden szétesett körülötte, és "(...) már nem is tudom, de főleg nem is akarom újra kezdeni a tudományos munkámat a maga eredetileg kigondolt méretében; most már csak nektek élek, s úgy gondolom, a kötelességemet, a tőlem telhető módon, megtettem."

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2008 / 7   »   Haladásparadoxonok
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911