Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2003 / 9   //    «    7    » 
Kiss Lajos András
Az emberi lét mint kimérikus vándorlás
tanulmány (részlet)
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Nagy szürke ég alatt, nagy, poros síkságon, ahol se út, se fű, sem egyetlen bogáncs vagy csalán, férficsapattal találkoztam. Görnyedten meneteltek. 

     Mindegyik egy-egy rettentő Chiamaerát vitt a hátán; nyomhatott annyit, mint egy zsák liszt vagy szén, vagy mint egy római gyalogos felszerelése.

 

     Ezzel a kép-leírással kezdődik Baudelaire Fájó Párizsának egyik legtalányosabb mikrovíziója, a Ki-ki a maga agyrémét (Chacun sa Chimère). A Chiamaera eredetileg a görög mitológia egyik monstrumaként vált ismertté; Thüphón és Echidna (Vipera) lánya. Erről a furcsa, isteni eredetű lényről azt tartották, hogy a feje és testének első része oroszlánt formáz, a középső része kecske, míg a hátulsó része kígyóra (ritkábban sárkányra) emlékeztet. A tüzet okádó Chiamaera mindenkit elveszejt, aki szemtől szembe támad neki. Egyetlen esély van a legyőzésére: a rejtekhelye mélyén meglepve és ott sarokba szorítva lehet végezni vele. Állítólag ez Glaukosz fiának, a szépséges Bellerophosznak sikerült is. A reneszánszban az isteni Chiamaera egyszerű köznévvé, kimérává alakult. Az új értelmezés szerint a kiméra üres, hiábavaló képzelgés, amit mégis sokan hajlamosak valóságnak tekinteni. A kiméra értelme stílszerűen maga is kimérikus lett: immáron egyszerre utal az egzaltált képzeletből fakadó számtalan veszélyre, s ugyanakkor a fantázia csábító, ellenállhatatlan lehetőségeire. "Minél inkább a folyamatosan frusztrált vágyak táplálják, annál inkább életképesebb a kiméra."

 

     A szörnyeteg állat azonban nem lomha teher volt; ellenkezőleg: erős és ruganyos izmaival átfonta-szorította gazdáját; két hatalmas karmával belecsimpaszkodott, mint hátasló szügyébe; mesébe illő feje pedig fölébe nyúlt az ember homlokának, mint ama dermesztő sisakok egyike, melyekkel a harcosok valaha növelni akarták ellenfelük rémületét.

     Megszólítottam az egyik embert, és érdeklődtem, hová mennek. Azt felelte, hogy nem tud semmit, sem ő, sem a többi társa; de hogy nyilván mennek valahová; miután leküzdhetetlen szükségként hajtja őket a menetelés vágya.

 

     Henri Martin szimbolista festménye (l. Martin-kép), amelyet1891-ben mutattak be a Párizsi Szalonban, bizonyos értelemben a baudelaire-i vízió illusztrációjának is tekinthető. Amint arra Jean Davidoff felhívja a figyelmünket, Martin munkája első megközelítésben az akadémiai hagyományt követi. A Szalon kiállításain nem volt ritka a különféle zarándoklatokat vagy bibliai kivonulás-történéseket ábrázoló alkotás. Henri Martin festménye mégis különleges. A képen allegorikus figurák enyhén indiszkrét csoportja látható. Az alakok jórészt ruhátlanok, de egészében az illendőséget mégsem sértik, ugyanakkor meztelen testük erkölcsi szimbólumok attribútumaival van felöltöztetve. Visszakapcsolódva a baudelaire-i vízióhoz, szinte kínálkozik a kérdés: honnan jön, és hova tart ez a kis csapat? "Nem tudjuk, hogy honnan jön ez a sereg ember. Talán az emberiség maga vonul itt, minden lehetséges horizont legmélyéről."A kis sereg mindegyik tagja viszi a maga kiméráját a vállán. A kompozíció központi alakja daróc ruhába burkolódzó szerzetes, talán Assisi Szent Ferenc, eksztatikus álomba révedve. Válla fölül emelkedik ki a Hit allegorikus alakja, hosszú fehér öltözékben, rózsaszínű szárnnyal; kezét összekulcsolja, mintha buzgó imát mormolna. A sort meztelen fiatal férfi vezeti, szinte hallucináló arckifejezéssel. A dicsőség álomalakjától megszállva, tenyerén a Győzelem bronzszobrát tartja. "Mögötte öreg, szakállas ember jön, egyedüli öltözéke egy zöld színű ágyékkötő, úgy tűnik, mintha írott papírlapot silabizálna: talán bölcs vagy tudós lehet; egy szigorú öltözetű asszony segítségével tud csak járni, aki szinte bizonyosan a Tudás Anyját óhajtja megjeleníteni."A korabeli kritikának nem sikerült egyértelműen megfejteni a mű egészének jelentését - s ez Davidoff szerint mindenképpen érdeme a festménynek. Volt, aki az alkotás "igen emelkedett" jellegét hangsúlyozta. Mások a "kompozíció ritmikus kadenciáját", a "színezés visszafogott harmóniáját" tartották a festmény fő érdemének. A kép valószínűleg különböző művészeti korok, irányzatok kompozituma, ezáltal is fokozva a kimérikus mondanivalót. Ugyanakkor Davidoff képelemzése azt sem hagyja figyelmen kívül, hogy Martin jelentősen átértelmezi a baudelaire-i mondanivalót. A festményen hiába keressük a "nagy szürke eget"; az alakok többsége pedig megfosztott a baudelaire-i tiszta monstruozitástól: a kimérák többsége női alakká vedlett át, s részben angyali formát öltött. Míg a kompozíció jobb oldalán elátkozott, reménytelen lények vannak, addig a bal oldalon nemes eszmék allegorikus figurái, akikre feltehetően a Paradicsom vár. Baudelaire szikár szövegében nincs meg ez az apriorisztikus kettéosztás.

 

     Érdekes megemlíteni: nyilvánvalóan egyik utast sem ingerelte a nyakán lógó és hátába kapaszkodó kegyetlen állat; valamennyien mintegy a saját kiegészítő részüknek tekintették. A sok fájdalmas és komoly arcon nyoma sem volt kétségbeesésnek; az ég kupolája alatt, mely éppoly kínosan-unott volt, mint a föld, melynek porába belesüppedt a lábuk, tovább haladtak, azoknak lemondó kifejezésével az arcukon, akik örök reménykedésre ítéltettek.

 

     A passzus utolsó félmondata figyelemre méltó igazán, hogy tudniillik "örök reménykedésre ítéltettek", mivel ez a paradox szókapcsolat csak tovább fokozza a fentebb megfogalmazott bizonytalanságunkat. Voltaképpen mi vár erre a vonuló-vonagló cohorsra, együtt és külön-külön? A remény vagy a reménytelenség? Talán a Paradicsom ígérete, a megtalálásához fűzött remények inkább méltók az emberhez, mintsem magának a Paradicsomnak a megtalálása.

 

     És a menet tovavonult mellettem, és, ahol bolygónk gömbfelülete elbúvik a kíváncsi emberi tekintetek elől, beleveszett a láthatár atmoszférájába.

     Néhány percig makacson erőltettem e rejtély megfejtését; hamarosan rám szakadt azonban az ellenállhatatlan Közöny, és pedig nyomasztóbb teherként, mint rájuk a maguk nyomasztó Chiamaérája.

 

     A történet utolsó passzusának mondanivalója egyértelmű: a vizionáló Baudelaire, a talány értelme fölötti töprengés helyett, maga is beáll a kimérikus csapatba, s ezzel végképp bezárul a kör: vízió tárgya és a vizionálás alanya kimérikus lénnyé egyesül.

 
Kommentek (1)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
1. Szántó István mondta: 2012. június 2., 22:17
Ez a Baudelaire vízió engem is megragadott első olvasásra, és magam is elhatároztam, hogy rajzolok hozzá egy illusztrációt, amelyben egy repedezett aszott sivatagon menetelő etnikailag vegyes összetételű karaván látszik külö9nféle szörnyecskékkel a hátukon. kiüresedett tekintetük a távolba mered, vagy fejet lógatva vagy révedő szemekkel, egyesek a többieket sarkallva a távolba mutatnak szenvedélyesen. A szemlélődő költő pedig egy félfordulattal a menetirányba nézve maga is felemeli lábát, és a hátán már újabb rettenetes állat sziluettje körvonalazódik szaggatott vonalakkal rajzolva.
Minden kor a maga számára ujraolvassa és aktualizálja a műveket, a Baudelaire-alkotás ma is aktuális üzenetet hordoz: A realitás elől menekülő ember keres magának hamis reménységeket, és annak szolgálatában boldognak érezheti magát ideig-óráig. Így jön el egyszer váratlanul a vándorlás vége, az emberi sorsunk közös kauzalitása. Igazából emberi csontokat kellene még rajzolni erre a képre, amely figyelmeztethetne arra, hogy a reményeinket helyezzük romolhatatlan fundamentumokra, és ezeket addig keressük, amig minden vizsgálat próbáját kiállja. Véleményem szerint van is ilyen.
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2003 / 9   »   Az emberi lét mint kimérikus vándorlás
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911