Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2003 / 8   //    «    4    » 
Darányi Sándor
A fedő alól
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Mi a spanyol egy gitárpendülésben? Mi a holland egy uszálycsikordulásban? Ha a sztereotípiákon túl létezne válasz az ilyen kérdésekre, talán kimondhatnánk, mi olyan ismerős, oly hazaian gyerekkori, álombelien tényszerű az Ausztráliában élő Handi Péter írásaiban. 

     Hogy magyar?

     Én főleg ez utóbbi mibenlétét nem tudom, különösen manapság. Ám Handi második, Ligetnél megjelent kötete, a Félteke, nagyon az. A kérdésfeltevése. A hangsúlyai. A lehetséges válaszai. Mind a fedő alól származnak, a forró vízből, ahol puhul a krumpli, szörnyű a nyomás. És a mélyükön folyton ott lappang a groteszk, egy váratlan, oda nem illő, a helyzettől ép ésszel elvitathatatlan, ám azt egyszerre cáfoló s jellemző mozzanat. A Homérosz emlőin nevelkedett, hajórobbantó tengerészkapitány. A vonat vészfékét épp a Greta Garbo villája előtt meghúzó, bevagonírozott menekültek, akik Hegyeshalmon biztonsággal túl, úgy érzik, a legsürgősebben most egy kis gyönyörködésre van szükségük. A többhetes tengeribetegségtől elfásult nagykamasz, aki a tetten ért szerelmespár láttára már csak egy jót olvasni szeretne. Vagy a Dob utcai borbély, a böröndbe olvasztott libazsír meg az Indiai-óceán esete. Olyan helyzetek és figurák, akik egy nálunk jobb dramaturg keze alól kerültek ki, ámde akivel a szerző szerencsére jóban van.

     Groteszket említettem, de pontosabb a grotex. A kifejezést immár megboldogult, rettegett fizikatanárunk, Szondi Lajos szabadalmaztatta, az élet mámorában a betűhív szóhasználatra olykor fittyet hányva. Hátrafésült, lenyalt, brillantinos hajával, tömzsi bajuszkájával, Mastroianni módjára összecsippentve a szemét, méla mosollyal, noha lelkesen meredt ránk. Örökké nyakkendőt, fehér köpenyt viselt, melynek zsebébe dugta két lapátkezét. A hatvanas évek végén ő volt a férfiszépség megtestesítője gimnáziumunkban, ráadásul raccsolt, ami ellenállhatatlanul utánzásra csábított - tehát a műfaji meghatározás egész pontosan a gvotex. Ebben aztán minden benne volt: az évtized, a fazék, melyben együtt rotyogtunk, a szereposztás elkerülhetetlen bonyodalmai - ő el fogja venni a lányokat tőlünk, mert vonzóbb, eredetibb, ez ellen azonban nem tiltakozhatunk áttételesen se, mert belép az osztályba zsebre vágott kézzel, hóna alatt a napló, gúnyosan végignéz rajtunk, s vigyorogva azt kérdi: "Félnek? Na vegyenek elő papivt, cevuzát - ívunk! ívunk!"; szóval az egész duplacsavar, ami a létezésnek - úgy látszik - lényege.

     De hadd próbáljam elmagyarázni, mire gondolok. Induljunk el onnan, hogy mit tudunk és mit nem.

     Minden gondolat két mező interferenciája, együttes fellépte. Az egyik az információs mező, aminek részben tisztázatlan kutatási problémája a szójelentés-típusok formalizálása és e formalizmusok összehangolása, együttes kifejezése; teljesen tisztázatlan része pedig ennek a mezőnek a formalizmuson túli mibenléte, ösztönző-létesítő erejének természete, valamint az eredete kérdése. A kölcsönhatás másik komponense az a lokális elektromágneses mező, amelynek állapotára az érzékszervek a külvilágról szerzett, részben szintén hullámtermészetű benyomásaikat lefordítják. Amit gondolkodásnak nevezünk, az elmének ebben a - valószínűleg a mikrovilág törvényeit köve-tő - közegében játszódik le. Ennek következtében az ember tapasztal, élménye úgy-ahogy modellezhető is, épp csak e kettőnek nincs köze egymáshoz, egyelőre legalábbis. A titok éppen ez, a szubjektivitás. A történelem ülepe, amint a vécékagylóban fölénk tornyosul és elsötétíti az eget.

     Mármost bezártan élni, a fedő alatt puhulni sosem volt újdonság nekem. Még meg se születtem, amikor családom egyik felét ötvenegyben kitelepítették Erkre, egy éjjeliőr bódéjába. Anyám nyolchónapos terhes volt velem, hasát tolatva, degeszre púpozott hátizsákkal, negyvennyolc óra alatt háromszor vonatozott le, a húga holmijait menekítendő. Ötvenhat három hetét az óvóhelyen töltöttük, két emelet mélyen a budai vár alatt. Nádpalló fedte az odút, amiben laktunk. Anya ezúttal rövidnadrágot, hímzett gallérú fehér inget varrt a macimnak a petróleumlámpa pisla fényénél. Néha felóvakodtunk. A Dísz téren egy diák friss sírjára emlékszem a szobor előtt. A Fedett-lépcső födémjén belövés tátongott. Más éjjelen felszöktem a férfiak után, s a diribdarab deszkákból összetoldott kapu résein át iszonyodva láttam, hogy a Bástya-sétányról a kisközbe befordul, s vakító fényszórójával felénk csörömpöl egy tank. Húsz évvel később, mikor elterjedt a hír, hogy szovjet tagköztársaság leszünk, azt mondtam a szerelmemnek: disszidálunk mi is, megyünk a másik nagybátyámék után, akiket Kaliforniáig vitt a svung. A hátterem tehát adott, mégis - vagy inkább mégsem. Csak az alulnézet foglalkoztatott, az, ahogy én éltem át a dolgokat; és hogy mit lehet ebből másokkal megosztani. 

     Úgy tűnik, Handi készséges és tehetséges társ ebben a vállalkozásban. De mert a kötete a háború meg a ma között ötvenhat tengelyén, a saját sorsfordulója körül építkezik, ideje tisztázni azt is, hogy a könyve nem emigráns irodalom, hanem oknyomozás. Hogy visszanyúljak a fenti párhuzamhoz, a magyarságot nem a disszidensek meg az itthon maradottak törésvonala mentén éltem meg. Anyám bátyjáék elmentek, hogy ne kelljen félniük. Mi itt maradtunk, amiért a tengeren innen ugyanúgy megfizettünk, mint ők a tengeren túl. Ötvenhat egy nemzedék ügye volt, és dacára az ellenkező várakozásoknak, kvittek lettünk: a lakóhelyéből senkinek nem származott erkölcsi többlete. Senki nem lett magyarabb azáltal, hogy a határon kívül vagy belül próbált egyről kettőre jutni. Ez az alulnézet. Szerzőnk tudja ezt, így tehát könnyű azonosulnunk. A kötet alaphangulata ebből következik.

     Ez a hangulati szövet roppant egységes, és mind az öt elbeszélésen - lényegében visszaemlékezésen - végigvonul. Képzeljünk magunk elé öt festményt, öt önarcképet, melyek mindegyike a kontraszt elvén, de más-más technikával készült! Az első, a Nádor utca, már-már regényes - áttételesre formált hősei egyazon élmény fókuszából transzformációi egymásnak. Nem lehet közülük választani, mert az ős-élményre nincsen megoldás. A második, a Félteke, a főhős arcmása "kölyökkutya korából", amikor - csak sejthető - gyökértelensége, az első elbeszélés következménye, ötletszerűen elszakítja hazulról s előbb egy menekültvonatra, majd a Marseille-Melbourne menetrendszerű kivándorlóhajóra tereli. Eltolt idősíkok, levélrészletek, pesti beszámolók tarkítják a kollázst, mely az Indiai-óceán változatos egyhangúsága közepette mutatja be az emberi lelkek mikrokozmoszát. A harmadik, az Első lépés a kapitalizmusba, ismét egy képtelen élményt mesél el, immár az új hazából: hogyan tesz a szocializmus lógós munkamorálja élmunkássá egy bevándorlót, majd a szakszervezet támogatása miként vet véget pünkösdi királyságának. Közben persze kiderül az is, hogy a vasfüggönynek is két oldala volt... De mielőtt maradna minden ennyiben, Handi máris visszavált a traumatikus első élmény elé, s háború előtti gyerekkorának kedves alakját, nagyapját, a könyörtelen utazót idézi meg negyedik történetében. Ekkor derül ki, kitől örökölte azt a kíváncsiságot, mely kilökte a világba többször is rommá lőtt otthonából, s a glóbusz túlfelére sodorta, átellenbe mindazzal, amit itthon egyáltalán megélhetett. Az eltávolodás imperativusa mint az önítélet előfeltétele ekkor dereng fel az olvasóban - s vele e hosszas keresés indoka is.

S végül az Észak teszi fel mindezekre a koronát, egy látszólag motiválatlan felfedezőút története, mely a déli kontinens belsejébe vezet, de csak hogy ismét visszatérjen az első fejezet színhelyére, 1945 februárjának Budapestjére. Az idegen - de számára már otthonos -, déli - de neki északi -, nyári és békés képsorok váltakozva peregnek a tél és a háború csendes borzalmaival. S ekkor villan fel egy egyszeri, ismeretlen tünemény, amihez foghatóval még nem találkoztam: miután az egész kötet végig a múltban játszódott, a legutolsó mondata bizonyíthatóan a jövőben fogalmazódik - csakhogy egy olyan jövőben, ami mára a tegnapjainkból lett.

     Érdemes az alapszövetet tovább elemezni. A tartósan elviselhetetlen közelében, lett légyen az fizikai vagy lelki természetű, fogannak Handi témái, melyek megírásával küszködik azután egy életen át. Ezt dicséretére mondom, mert a vállalt feladat legalább annyira minősíti az embert, mint a megoldása. Az ő esetében - s ez különösen a kötet első visszaemlékezése folytán feltűnő - a vereség hitelesíti az élményt. Az emberi kudarc, amit csak tetéz, ha az írás is befejezetlen marad, hisz az artikulálhatatlan fájdalom pereméig merészkedett. Egy kisfiú tragédiája, akit az élet meg a felnőttek rákényszerítenek, hogy elárulja édesapját, ám ő álmaiban évtizedek múlva is visszajár. A töredezett cserép tanúsítja így, hogy az edény már összerakhatatlan. 

 

     Ez elegyedik azzal a második élménnyel, hogy Európában zsidónak lenni nem magánügy. Hol többé, hol kevésbé nem az. De korokon át, sosem. Aztán itt egy harmadik szál az önarcképek vásznából, az elvágyódással szembeállított "mindenütt sehol" problémája, mint a magyarság praktikus, mert történelmi, a huszadik század kivándorlásaiban kikísérletezett önmeghatározása. A széthúzásban, szétszóratásban, a dupla fenekű paradoxonok létformává emelésében, tehát a grotex kidolgozásában és elmélyítésében kultúránk utat tört, végzetét sorssá szublimálta. Ezen túllépni nem lehet, röhögni azonban igen. Handi anyaga is nagyon mélyről jön, a szűköléssel egy helyről tör elő. S teszi ezt aközben, hogy az elvont válfajaival, reáliákkal és irreáliákkal hadakozik. Sűrű hullámokban csapnak össze, mint a Nádor utca emlékrétegei a szereplők tudatában, vagy az Észak egymással feleselő kép-vonulatai: a trópusi hőségtől gyötört hátország, az outback ember nem járta tájai az ostromban szétlőtt, téli Budapest fantasztikus jeleneteivel. A mai homokban és az akkori hóban az isten háta mögötti, kopár pusztaság a közös, az álló, már-már teremtés előtti idő. Látni, láttatni ezt nagy bravúr. S az egészet pompásan illusztrálja az Anne Handelsmann-Braun festményének részletéből készített könyvborító, melyen - az absztrakt véletlene? - Ausztrália nyugati partvidéke sárgállik az ibolya-óceánban.

     Mi tehát a mérleg? Világ kontra Magyarország, ami volt, szemben azzal, ami van, illetve - egyetlen pillanatra, a kötet utolsó írásának legeslegutolsó mondatában - a tökéletes és befejezett jövendő helyett a most mint futurum imperfectum. "Még előttünk a múlt" - mondta volt erre Rilke, csakhogy Handi lazít ezen is egy fél csavarral: "Ilyen volt valaha a Föld" - hangzik szentenciája az estébe burkolózó, csillagmiriáddal ékes oázis felett, a bezárt létből kozmikus távlatokba, egy végképp elbaltázott lehetőség végtelenjébe kitekintve. Úgy hangzik, akár egy sírfelirat.

     Mit lehet ehhez hozzátenni? Talán még egy jelenetet, amelyet szó szerint idézek. A háttér: a kisfiú rosszul tanult, büntetésből nyáron kell magolnia; ekkor a máskülönben zsugori öreg megjelenik egy csokor bankóval és átnyújtja neki. Hüledező menyének pedig ezeket mondja:

     "Tudod, Zsóka, ez egy... zöldhitel a gyereknek. A zöldhitel... ezt mint utazó csippentettem fel a vidéken, az, amikor a még éretlen, épp csak zölden sarjadó búzára már hitelt ad a gabonakereskedő vagy a malmos. A földműves így nagyobb kedvvel dolgozik a betakarításig, mert munkájának máris eredménye van és érzi, hogy bizalommal vannak iránta. Hogy valahogyan... szeretik."

     Ráférnének az unokáinkra ilyen nagyapák.

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2003 / 8   »   A fedő alól
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911