Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2002 / 11   //    «    7    » 
Lányi András
Cipekedés
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Zahringenben Heideggeréknek nem volt telefonjuk. Az idős filozófus a helybeli postahivatal fülkéjéből tárcsázta fel Hannah Arendt New York-i számát. Hangját lehalkította, így viszont a hívott az óceán túloldalán nem értette, hogy mit mond. 

     Heidegger hátat fordít a postáskisaszszonynak, keze a fülke ajtajának kilincsére téved, pedig tudja, hogy gondosan behúzta maga után, megköszörüli a torkát. Hangjában szorongás, izgalom, amikor ugyanazt a kérdést másodszor is felteszi:

     Kérlek, Hannah, mondd meg, neked tudnod kell: ki ez a Bíró Zsuzsa?

 

*

 

 

A válasz a Mallarmé macskái című kötetből nem derül ki. A szerző titkát csak a Liget hűséges olvasói ismerik: az ő édesapja veszítette el az első világháborút. Ebben a különös könyvben minden cselekményszál innen indul, ide térnek vissza a férfiak, a frontra, vagyis inkább cipelik magukkal a hátukon, veterán frontharcos valamennyi, az is, aki csak a nagy világégés után született. És minden asszony katonafeleség. 

     "Azért imádkozom - írja Ann Morrow Lindbergh a naplójába 41 márciusában -, hogy Saint-Ex szabad tudjon maradni, tiszta, független, egy olyan korszakban, amikor mindenkit katalogizálnak, fekete vagy fehér címkével látnak el, amikor mindenkinek csatlakozni kell valahová. Ó, ha sikerülne neki csak írni és kimaradni a tülekedésből." Nos, nem sikerült. Antoine de Saint-Exupéry 1944 nyarán tűnt el a gépével Franciaország fölött (sikerült szabadnak maradnia, nem sikerült "csak írni"). A pártjában csalódott kommunista normalien, Paul Nizan 1940-ben elesik Normandiában. A náci kollaboráns entellektüel, Drieu la Rochelle 1945-ben lesz öngyilkos ("nem akarom megtagadni a nézeteimet" - írja búcsúlevelében). Jorge Semprun túléli Buchenwaldot, és fél életen keresztül szolgálja az illegális spanyol kommunista pártot. Heidegger élete végéig sem tisztázza náci múltját. ők a Mallarmé macskái című kötet hősei. Nem úszhatták meg a történelmet, s az rettenetes lövészárkokba terelte őket, lövészárkokba, melyeken felülemelkedni is csak a vadászgép pilótájának lehetett, és ahonnan megszökni dezertálásnak számított.

     Miért tart ki? Becsületből vagy hülyeségből? - kérdi Drieu-t, a nemzetiszocialista forradalomból kiábrándult írót Bíró Zsuzsa, amikor az szinte egy napon tiltja ki a Nouvelle Revue Française-ból a kommunistákat és a zsidókat, s üzen Malraux-nak, bevenné-e őt esetleg a partizán-osztagába. Drieu legjobb barátja a háború előtt Aragon volt, egyike azoknak, akik a francia kommunista pártból szovjet propagandaközpontot csináltak, s mint Sztálin békepolitikáját üdvözölték a Ribbentrop-Molotov paktumot, amely hazájukat kiszolgáltatta Hitlernek. "Miért tartottak ki olyan sokan azok közül, akik bekapcsolódtak ide vagy oda, kommunizmushoz vagy fasizmushoz, mért játszották tovább a világ játékát (Heidegger), amikor már átlátták a rettentő hazugságot, és tudták, hogy a megnyíló mélység káosza vár rájuk?" Nőiesen vonzódik mindenkihez, aki erőt mutat - vallja be a fasizmus költészetéért rajongó Drieu. "Egész életében arra törekszik, hogy szétszórtságát és gyöngeségét különféle maszkok alá rejtse, amelyeket aztán büszkeségében rögtön le is tép", írja róla Nizan, az Aragonék által kiközösített kommunista kortárs - egy értelmiségi nemzedék sorsképletét, ha nem tévedek. 

     Vagy talán éppen ellenkezőleg, számunkra már alig követhető, tragikus hősökhöz méltó következetességüket kellene megcsodálnunk, amellyel megpróbálták, ki-ki a maga útján, keresztülhazudni magukat az igazsághoz? Szolgálni szentnek hitt ügyeket "a szellem fegyverével"? Bíró Zsuzsa azonban szerencsére nem ír újabb lábjegyzetet a Taktika és etika vitájához, amely még halálos komolysággal folyt ifjúkorom pesti presszóiban, ő a vitatkozók portréját rajzolja meg. De nem a műveikből, azzal nem is próbálkozik, azt hiszem, ez a legnagyobb, a legeredetibb érdeme. A műveknek áldozott és fennkölt szavak kíséretében az utókornak szentelt életekről kideríti, hogy azok is a történelmi jelen horizontja előtt zajlottak, egymás számára, önmaguk és egymás ellenében, mint bárki másé, a magunké, teszem azt. A műveket, amit bőröndjeikben cipeltek magukkal küldetések, háborúk és szerelmek viszontagságain keresztül, meghagyja az irodalomtörténetnek, ő a cipekedésre figyel. Kafka hasonlatával élve, nem a gyöngy érdekli, hanem a kagyló sérülése, amelyből gyöngy keletkezik. Nem életük értelmére kérdez - ebben hősei amúgy is utólérhetetlenek -, hanem az élet cselekményére. A világra és nem a nézetekre. Alapjában véve nem is esszét ír, inkább elbeszélést. Hogyan nyájaskodtak a nácikkal az 1941-es Goethe-ünnepélyen az európai szellem felkent nagyjai, a buchenwaldi láger szögesdrót kerítésétől néhány kilométernyire? Hozott-e fordulatot Semprun életében, amikor 1952-ben a L Humanité-ből arról értesült, hogy Josef Frank, akit a buchenwaldi földalatti mozgalomban a legjobban tisztelt (Slansky-per, másodrendű vádlott), vallomásában a Gestapo ügynökének, gyilkosnak mondta magát? Mivel csábította Nizan André Gide-et a Szovjet Írószövetség 1934-es kongresszusára, találkozott-e ott, az ígéret földjén Illyés Gyulával, Iszaak Babellel, s olvasott-e Heideggert útközben? Hogyan udvarolt Martin Heidegger Hannah Arendtnek, miképpen vetett véget a viszonyuknak? Mit remélt tőle, és mit mondhatott neki Auschwitz után? 

     Az esszékötet dramaturgiai csúcspontján, egy képzeletbeli jelenetben a kései viszontlátás zavarát Heidegger életének nagy szerelme, a zsidó filozófusnő azzal oldja fel, hogy elmeséli a nácik elől menekülő Walter Benjamin öngyilkosságát Vichy-Franciaország és Franco-Spanyolország határán. A bevezető esszében pedig, ahol a szerző a két volt politikai foglyot, Jorge Semprunt és Vaclav Havelt egy prágai kiskocsmába képzeli, a Cseh Köztársaság elnöke így beszél a spanyol kultuszminiszterhez: "Az öngyilkosok tulajdonképpen az élet értelmének szomorú őrei".

     Bíró Zsuzsa, a páratlan tehetséggel megáldott olvasó, mint kutya a gyógyító füvet sebére, olvasmányaiban, azt hiszem, megtalálta a Nagy Elbeszélést, amely François Lyotard és mások egybehangzó tanúsága szerint végérvényesen elveszett. Ha elveszett, egy darabig biztosan megvolt. Ki látta utoljára? Kik látták utoljára Európát egészben? őket kell alaposan kifaggatni! - ez lesz az ifjú Sherlock Holmes csalhatatlan munkamódszere. Az utolsó írástudó nemzedéket, akik még a nagybetűvel írott Haladás, Igazság és Emberiségtől reméltek igazolást hősies és nemtelen cselekedeteikre. Vegyen lenyomatot tanácstalanul kifordított tenyerükről. Semmibe mutató ujjaikról. A levegőben kaszáló gesztusokról. Véres homlokukról. Íme, a Metanarratíva negatívja. A háborúktól újabb háborúkig ívelő párhuzamos életrajzokból így rajzolódik ki lassan a Nagy Elbeszélés Elvesztéséről Szóló Elbeszélés, korunk eredet-mítosza. 

     Egyébként pedig az is kiderül, hogy csak a nagyszabású fogalom-konstrukciók porladtak el, ellenben a gesztusok igazsága sértetlen megmaradt. A Kis Elbeszélések értelme mit sem változott: a póz póz maradt, a szenvedés szenvedés, a jó emberi élet keresésével eltöltött emberi életet jónak látjuk ma is. A másik ember iránti elkötelezettség értelme is ugyanaz: vállalni a másokkal közös szenvedést, vállalni a másik embert, akármilyen nehéz. Egy világvége tapasztalatával gazdagabban George Steiner vendégei, abban a bizonyos kulturális műsorban mind ugyanarról beszélnek: belülről pacifikálódni, szeretettel fordulni rettenetes felebarátaink felé. 

     Mert az irgalmazó szeretet képes csak igazságot tenni, s az ember tette, az igazság szeretetben fogan. Bármily furcsa, de erről szól a "létezők lennihagyása", a "lét őrzése", meg az a bizonyos "feltáró feltárulkozás" - az egész heideggeri fogalom-költészet azt az egyetlen szót írja körül, amit a szerzőnek oly nehezére esett kimondani. 

     Bizony, nehéz a férfiakkal, drága Hannah. 

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2002 / 11   »   Cipekedés
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911