Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2002 / 11   //    «    11    » 
Zoltán Gábor
Leteremtőerő
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Két adagot burkolhatott. Merthogy valakit megint elvesztettek. Hogyhogy ő kapta a fölös adagot, ezen tűnődött. Krumpli és valamilyen hús, szafttal. A szaft egészen finom volt. Hogyhogy életben van még, ez a kérdés szintén fölmerült benne. Nemcsak a front volt veszedelmes, hanem a tisztek is. A saját tisztek. A legveszedelmesebbek egyike éppen az ő hadnagya, és ehhez képest itt van: élhet, kanalazhat. A frontszakasz másik köztudomásúan veszélyes tisztje ugyancsak a közelben, rendszerint vészes közelségben tartózkodott.

     "Merthogy szükségük van rám a játékukhoz", magyarázta magának.

     őt az a kettő nem bántotta. Pedig néha úgy érezte, itt az idő, sor kerül rá is. De aztán soha. Az első hetektől kezdve annyit látott mellettük, hogy az már elég ok lett volna megszabadulni tőle.

     "Én a helyükben megszabadultam volna", gondolta, és nem tudta, hogy örülnie kéne, amiért meghagyták, vagy szomorkodnia; hálával tartozik vagy haraggal - de kinek? ki várja el tőle, hogy haragudjon, miféle rend köve-

teli? - talán mert ez a latolgatás igencsak lekötötte, azért nem érezte sem az örömöt, sem azt, hogy rossz neki így, bántatlanul.

     "Valamilyen szerepet rám osztottak."

     De az a kettő soha egy szóval se hozta tudomására, hogy játékukban mi a dolga. Ráadásul tisztában volt vele, hogy ha ilyesmit közölnek vele, akkor egyúttal azt is, hogy valamiféle játék van, márpedig éppen erről volt szó: hogy játékról szó se volt, látszólag egy háború volt folyamatban, azok ketten viszonylag fiatal korukhoz képest viszonylag magas rangot viseltek, ahhoz mindenképpen elég magasat, hogy megfelelő készletük legyen mozgatnivaló figurákból. Mozgathatták őket, egyrészt természetesen a náluk is magasabb rangúak akarata, másrészt a maguk szeszélyei szerint. Soha nem volt kétséges, hogy a fölöttesek elvárásainak az a kettő ugyanúgy igyekszik eleget tenni, mint hasonló helyzetben akárki más, hiszen hangoztatták is: "aki nem tud engedelmeskedni, az nem tud parancsolni se", de aki látta, miket művelnek, abban már fölmerülhetett a kérdés, hogy mi a fontosabb nekik: a saját kis játszmájuk vagy a nagy, az általános játék.

     Játszott más is a fronton, csakhogy többnyire ismert és bevett játékokat, így például népszerű volt a kártya sokféle típusa és módja, ahány parti, anynyiféle téttel, mások lottóztak. Előretolt állásokba futárok vitték a kitöltendő szelvényeket, és mindig akadtak, akik a húzások eredményét nagyobb izgalommal várták, mint a rohamra vagy visszavonulásra szóló esedékes parancsot. Volt eset, hogy a halott katona zsebeit átkutatták bajtársai, és a szerelmes levelek között talált, kitöltött de még föl nem adott szelvényt, annak rendje és módja szerint útjára bocsátották; hogy a papírdarab véres volt-e vagy sem, vagy volt szerepe a főnyeremény megütésében vagy sem, amint hogy a nagy summa pénzt utóbb ugyancsak vagy elküldték gáláns levélke kíséretében a hátramaradottaknak vagy sem.

     "Nekem kell rájönnöm a szerepemre!", gondolta, és a különféle, egyébként is megerőltető előre- és visszavonulások közben szerepeket talált ki magának, bár semelyiknél se tudott megállapodni, egyik se lévén meggyőzőbb, mint akármelyik másik; ha valamelyik szerepről teljes bizonyossággal megállapította volna, hogy az van neki szánva, akkor még mindig kérdéses, hogy hajlandó-e eljátszani a kedvükért, de mégis más, ha az ember tudja, mi az, amit nem tesz meg, holott elvárják tőle, még ha ráfarag, akkor se.

     Firka lett a neve, a kettő közül az egyik mondta rá először. Ugyanis hurcolt magával egy kis vázlatfüzetet, és alkalomadtán, míg mások ábrándoztak vagy leveleket írtak, ő rajzolgatott; ha rákérdeztek, mit csinál, azt mondta: "firkálok", és elrakta a vázlatfüzetet. Nem akarta megmutatni, min dolgozik.

     "Ezek semmik, nem ábrázolnak semmit, ezek csak firkák", mondta.

     Aztán mégis meg kellett mutatnia. Visszakapta, amikor látták, hogy tényleg nincs a lapokon semmi használható. Tűzre se vetették, meg se vásárolták tőle papírszeletenként. Mert ha például rajzok lettek volna a vidékről, ahol éppen állomásoztak, az ottani jellegzetes házakról vagy pláne a szintén jellegzetes hegyekről és más kitüremkedésekről, mélyedésekről - völgyek, suvadások, horhosok, patakmedrek, bombatölcsérek, melyeknek alján megül a víz és a moszatos felszínen békák lebegnek -, vagy lehettek volna rajzok a különféle "szörnyűségekről", melyeket a szem elég hamar megszokott, de a tapasztalat azt mutatta, hogy ami élőben nem vált ki semmi hatást, "egy jól sikerált képen" akár még arra is képes, hogy megkönnyeztesse a szemlélőt, lehettek volna rajzok a bajtársakról, akik ráérő idejükben szívesen álltak volna modellt, és szívesen fizettek volna a művekért, ha "már legalább nagyjából rendben levőnek" találják azokat, és esedékes levelük mellékleteként elküldték volna az otthoniaknak, mert hiába a kényelmetlenségek és a veszélyek, melyeknek ki voltak téve, alapjában véve mind tetszettek maguknak az egyenruhájukban, és ha tükörbe néztek, tetszéssel szemlélték a korábbiaknál élesebb vonásokat az arcukon, a testtartásukat, mely újféle módon tudott kemény lenni, "katonásan", de volt egy újfajta, katonás lazaságuk is, szintúgy figyelemre méltó, és jólesett volna nekik, ha az otthoniak megláthatják a végbement változást, de Firka ilyen szempontból semmi használhatót nem tudott fölmutatni, és minél inkább elvárták tőle, annál kevésbé, pedig részletekben nagyon is ott volt mindez a jegyzetfüzetében, például bakancsok, egymáson keresztbe vetve, az ember, ha rájuk nézett, érezte a talpában a menetelést meg a pihenő boldogságát meg az erőt, hogy ha kell, még egyszer ugyanannyit legyalogol, és megvoltak a szigorúan összehúzott szájak, a kajánul mosolygó szájak, a kulacsra tapadó szájak - egyszer egy hónapig nem rajzolt mást, csak szájakat, mert rájött az ízére, hogy az acélhegy és a tinta hogy adja ki az ajkak ívét meg az apró barázdák vonalkáit -, így egyrészt bebizonyosodott, hogy ha akarna, tudna ő használható anyagot termelni, másrészt hogy esze ágában sincs, és minél inkább kapacitálták, annál kevésbé akart. Vagy mondjuk, ha nőket rajzol, hát azt is díjazták volna, különösen, mert láthattak a lapjain egypár női lábat. Akik látták, azt mondták, női lábak. Firka azt mondta, ebben ő nem biztos, "azt elismerem, úgyis látszik, hogy valamilyen lábak". "Nekem ne mesélj, ezek női lábak. De mindig a részletek!, miért nem rajzolsz egyszer egy egészet?" "Mert nem tudok." "Mert nem akarsz. Nemakarásnak nyögés a vége." "Én csak firkálok." "Hülye vagy! Ha én úgy tudnék rajzolni, mint te, rég milliomos lennék a firkálásból."

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2002 / 11   »   Leteremtőerő
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911