Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2009 / 8   //    «    12    » 
KELL EGY JÓ SZÓ - egy Nemes Nagy Ágnes-idézethez
Mund Katalin
Honi ornitológia – néplélek
jegyzet
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Amikor elolvastam Nemes Nagy Ágnes idézetét, azonnal érteni véltem, miről is van szó. Úgy éreztem, pontosan tudom, miféle romantikus, idilli képekkel festi le Petőfi a gólyák fészkeit, hogy versében a gólyafészek túlmutat önmagán, s a magyar hon, a magyar néplélek szimbólumává válik. Érzéseimben megerősített a Demokrata egyik 2007-es cikke, amelyre az interneten böngészve akadtam, amikor a keresőbe a „Petőfi” és a „gólyafészek” szavakat gépeltem: „A magyarság életében léteznek olyan jelképek, amelyeket megpillantva valami édesbús érzés önti el az embert, szinte megmagyarázhatatlanul. A hazát, az otthont, a nyugalmat, a hűséget jelentik ezek a furcsa, megható érzést kiváltó szimbólumok. Ilyen a gólya, Petőfi Sándor legkedvesebb madara. Az imponálóan nagy madár nemcsak nálunk él, de annyira hozzátartozik a magyar tájhoz, hogy egy szép falu vagy község el sem képzelhető gólyafészek nélkül. Költöző madár, az őszi-téli hideg elől hosszú útra indul, melegebb tájakat keresve. De az igazi otthona az az ország, ahol fészkel, ahol biztonságban költi ki fiókáit. Nemrég hagytak el bennünket, Szent István-nap után tartják a gólyabúcsút, és még néhányat körözve a gyülekezőhely fölött, valószínűleg szomorúan hagyják el hazájukat. (...) Még el sem kezdődött a tél, de már várjuk a tavaszt, a hűséges hazatérő gólyákat, akik nélkül nincs igazi magyar táj. Óvjuk, szeressük őket, mert nélkülük a magyar lélek is szegényebb lenne.”

Jót mulattam azon, milyen groteszk, hogy a Demokrata másfél évszázad után szinte ugyanazokkal a szavakkal, stiláris jegyekkel ír a gólyákról, mint Petőfi korában szokásos volt. El is határoztam, hogy hozzászólásomat egyik kedvenc Borges novellám alapján írom meg – a novella főhőse Pierre Ménard, aki újra megírta a Don Quijotét. Nem arról van szó, hogy gépiesen átmásolta, nem is átírta, hanem megpróbálta összegyűjteni mindazokat az élettapasztalatokat, amelyek lehetővé teszik, hogy a 20. században létrejöhessen ugyanaz az irodalmi mű, amit a tizenhetedik században Cervantes írt. Persze Borges is rámutat arra, hogy valójában egészen más regény születik. „Cervantes és Ménard szövege szóról szóra azonos, csakhogy az utóbbi mérhetetlenül gazdagabb.” „Ménard töredékes Don Quijotéja finomabb Cervantesénél. Ez otromba módon szülőföldje szegényes vidéki valóságát állítja szembe a lovagi képzelgésekkel; Ménard a Carmen földjét választja ’valóságul’ Lepanto és Lope századában.”

Csakhogy míg Borgesnél a későbbi mű, Ménard alkotása nyer mélyebb értelmet és ér el magasabb nívót, vagy a korábbi Cervantes regényhez képest többletértéke van, addig Petőfi és a Demokrata-cikk esetében ez a viszony épp fordított. Petőfi Sándor a sokunk szemében unalmas tájat, az Alföldet úgy tudta leírni, megjeleníteni, hogy a táj jellegzetességei, élővilága a magyarság, Magyarország szimbólumává válhattak. Olyan egyetemes magyarság-jelképekké emelte az Alföld tárgyi kultúráját és élővilágát, hogy a külföldi turisták szemében Magyarország mindmáig egyet jelent a hortobágyi csikósbemutatókkal.

A nacionalizmus Petőfi korában haladó eszmének számított. A romantika eszméi összefonódtak az idegen elnyomás elleni, a nemzeti függetlenségért folytatott harccal. A Demokrata cikkének ugyanarra a szimbólumrendszerre építő hazafiassága viszont már vagy jó száz esztendeje a bezárkózó, modernizációellenes törzsi nacionalizmus egyik jellegzetes megnyilvánulása, ráadásul posztmodern kulturális közegbe ágyazva.

Írásom tehát szépen kerekedett, de valamiféle bizonytalanságtól hajtva, vagy talán hogy az összehasonlítás minden apró részletére kitérhessek, s így karikírozhassam az újnacionalista giccset, leemeltem vaskos Petőfi-kötetemet a polcról, és magabiztosan lapozgattam az ismert sorokat, hogy a gólyafészekre vonatkozó jelentésárnyalatokat, hasonlatokat összegyűjtsem. Lelkesedésem azonban hamar alábbhagyott, amikor hosszas keresgélés után is csupán két sorra bukkantam. Az egyik a Sári néni című költemény harmadik versszakában olvasható, ahol a gólyafészek csupán egy hasonlat alkotóeleme, ráadásul a versnek amúgy sincs sok köze a magyar néplélekhez:

 

Haja tél, – ha látom, szinte fázom –

Fejér, mint a fejérített vászon,

S borzasan űl feje tetejében,

Mint a gólyafészek a kéményen.

Sári néni, hej, mikor kendet még

Sárikámnak, húgomnak nevezték!

 

A másik, immár valóban a gólyafészekre, s vele a magyar tájra utaló sor pedig az Ősz elején első strófájában található:

Üres már a fecskefészek

Itt az eszterhéj alatt,

Üres már a gólyafészek

Tetejében a kéménynek...

Vándor népe ott halad.

 

A biztonság kedvéért még a négykötetes Petőfi-szótárt is fellapoztam, ami Petőfi minden ránk maradt nyelvi adatát számba veszi. A szótár is csupán erről a két versről tud. Vagyis Petőfi összes írásában, a verseitől a prózáján át a levéltöredékekig, mindösszesen kétszer fordul elő a gólyafészek szó. A fészek szó ugyanakkor 24 másik írásban kerül elő, de vagy általában mint madárfészek, vagy más madarak (például fülemüle, csalogány, fecske, varjú) fészke, illetve rókafészek, valamint emberi búvóhely értelmében, például „Rákóczi egykori fészke”.

Igaz, Petőfi A gólya című versében arról ír, hogy a gólya a kedvenc madara, de a leírásból úgy tűnik, gyermekkori emlékek miatt kötődik a madárhoz, s még ebben a gólyához írt költeményben is csupán egy nagyon rövidke leírást találunk magáról a gólyáról:

 

Kit én választottam, a dal-mesterséghez

Nem ért az a madár.

S egyszerű, mint magam... félig feketében,

Félig fejérben jár.


Nekem valamennyi között legkedvesebb

Madaram a gólya,

Édes szülőföldem, a drága szép alföld

Hűséges lakója.

Tán azért szeretem annyira, mert vele

Együtt növekedtem;

Még mikor bölcsőmben sírtam, ő már akkor

Kerepölt fölöttem.

 

Minthogy Petőfi lényegében nem írt gólyafészekről, nem hiszem, hogy sokkoló élményt jelent bárki számára, ha Petőfi-kötettel a hóna alatt felpillant egy gólyafészekre. Mindig is csodáltam Petőfit, amiért képes volt a magyar nyelvet megújítani, s a magyar táj jellegzetességeit, élővilágát és természeti kincseit költészetén keresztül a magyarság, Magyarország szimbólumává emelni. Mindezt pedig olyan természetességgel tette, hogy – úgy tűnik – az utókor még azokat a néphagyományban korábban is nagy becsben tartott helyi jellegzetességeket is vele kapcsolja össze, amelyekhez nem sok köze volt, s lám, még Nemes Nagy Ágnest is megtéveszthette. Úgy tűnik, Petőfi fejünkben élő alakja és életműve sem mentes az olyasfajta hamis toposzoktól, mint amilyen a magyar táj és néplélek testet öltése a csikósban, gulyásban, pusztában, és persze a gólyafészekben.

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2009 / 8   »   Honi ornitológia – néplélek
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911