Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2009 / 12   //    «    3    » 
Lugosi Lou
Tűzvágta
novella(részlet)
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Az író leadta a kéziratot. Személyesen vitte el a kiadóhoz, „kézbe adta”. Ez volt az egyetlen kézbesítési mód, ami megnyugtatta, és azt gondolta, a teljes hónapnyi bizonytalankodás, a kínzó tépelődések után megérdemli a fesztelen imbolygást az utcán, lötyögést a kényelmesre taposott, fekete cipőjében. Nem kell másik cipő! Miért kellene?
A padon elpilledt, el is bóbiskolt, de a padka egyre szűkebb lett, kiszálkásodott, nyújtózkodott alatta, mintha le akarná vetni magáról. Erre aztán ripsz-ropsz kieresztette a csápjait, hogy új témát keressen, ami majd kedves lesz hozzá, melléje ül a téren, ölébe kuporodik, sétál és hallgat vele. Két antennaszerű tapogatószerv nyúlt ki az orrából, kettő a füléből, és a földet is pásztázta már valami tapintyú, ami láthatatlan fonállal valahogy a gyomra köré tekeredett, hogy szükség esetén könnyedén húzhassa maga után.
Megtorpant. A felszerelés kis híján beleakadt egy tolókocsiba... Egy koldusba. Az alsó fele hiányzott ugyan, de gurult, gurult tovább. Már meg volt írva. Ekkor megsúrolta egy öreg néni arcát, aki egyetlen zsemlével jött ki a boltból, pedig kettőt szeretett volna enni, ám azonnal látta, hogy az idős hölgy újságcikkbe, és nem novellába való. Engedte, araszoljon csak tovább. Végül is hiába van jó felszerelésed, ha nincs szerencséd. Hazament. Mára ennyi.
A bérház földszintjén lévő egyetlen lakás világoskékre mázolt ajtaján, annak is a kilincsén rózsacsokor lógott. A kókadt, sárga virágok a hamvasztó melegben nem tudták fenntartani fejüket, szirmaikat a koszos lábtörlőre ejtették. Meghalt a kisasszony.
„Lehetetlen”, mondogatták a ház lakói. Túl fiatal volt a halálhoz. Túl magas, szálfa-egyenes. Úgy gondolták, hogy az elmúlás előtt, ha kicsit is, de meg kell görnyedni, mintegy beleegyezésként a dologba. „Hihetetlen”, rémült meg az író. Mindig futott a kisasszony után. A sétáit úgy alakította, hogy véletlenül szembekerüljön vele az utcán, és széles, meghajlásos köszönéseket táncolt el színe előtt, hogy a járókelők felfigyeltek, de a hölgynek szeme se rebbent, bár a szemét senki se látta, mert óriási, fekete napszemüvegek mögé rejtette. Ezeket a különös, sokszor szív-alakú, néha kövecskékkel kirakott napszemüvegeket álarc helyett hordta, mintha az egész világ óriási maszkabál volna, ahol nem tudhatjuk meg, ki kicsoda. Hát az ő kilétéről aztán igazán senki nem sejthetett semmit. Hangtalanul járt-kelt, gőgösen és szomorúan, mint egy elkeveredett germán istennő, aki kipottyant a Nibelung-gyűrűből.
„Most aztán utolértelek”, fújtatott az író, és úgy érezte, hosszú futásból érkezett. Hozzám tartozol majd, mert én leszek az, aki megírlak; semmi más módod nem lehet a további létezésre. Magamon kívül nem ismerek olyan barmot, aki csak egyetlen percet is szánna rád, amilyen részvétlenül és utálatosan viszonyultál az emberekhez, az utcához, és a mellettünk lévő, gyönyörű parkhoz is, ahol több fát megbántottál... Te nem tudnál átölelni egy kétszáz éves fát, ugye? Több lehetsz magad is, mint kétszáz esztendős! Hány éves vagy? A macskák hétszer élnek. Macska volnál? Matildnak hívnak. A nevedet a postaládádról olvastam le. Ez az igazi neved?
Durva mozdulattal kirántotta a csatot, ami Matild haját a fejtetőn kontyba fogta. Régi ábrándja volt ez, már-már fantazmagória. Látni akarta, ahogy a fekete hajzuhatag elszabadul. Végre! A haj hullámokat vetett, ahogy sötéten lezuhant. Fényes, koromfekete függönyként fedte el a képet a szeme elől. Eltakarta a kisasszony arcát, aztán lassan-lassan eltörölte egész alakját, belemosta a semmibe. „Hát így nem lehet dolgozni!” Ebbe a rettenetes feketeségbe burkolózott. Ezt ő át nem viszi, ezen nem tud áttörni. Ráadásul nem is rendes sötétség, nem erdő mélyi, nem a csillagtalan, nyári égről való, hanem különleges állagú, mint az örök világosság, csak ellenkezőleg. Feladja. Hiába talál rád a szerencse, ha még egy órára sem marad veled.
A kisasszony édesanyja leoldotta a hervadt csokrot a kilincsről – ki tehette oda? –, kiment a folyosó udvarra nyíló ajtaján, és a szemétbe dobta, ami közvetlenül a kisasszony ablaka előtti gyűjtőben volt. Találgatták a házban, vajon miért vásárolt Matild szemétre néző lakást, mikor a szóbeszéd szerint az apja igen gazdag volt, vezérigazgató-helyettes. Ő maga a társtulajdonosok utolsó gyűlésén azt kérte, fessék újjá a szeméttároló házikó ajtaját. És kékre. Világoskékre. Ezt feljegyezték. „A festést most már meg kell oldani, ha kell, ki kell harcolni” – gondolta az író –, mert a kérés utolsó kívánság lett. Szóval kékre.
Mikor az anya bement az ajtón, Leo – mert baráti körben, ha létezett volna ilyen kör, így hívták az írót – elrohant a sarki virágüzletbe, és újabb, most már friss rózsacsokorral csengetett be.
– Mi történik itt? Sírt csinálnak a lakásból? – hápogott az asszony. – Ha érdekelné, hát most már én lakom itt. A lányomat rendesen eltemettük.
– Gondoltuk... – bólogatott az író. – Azt is gondoltuk, hogy elhamvasztották. De a legutolsó divat szerint a hamvakat szétfújják a levegőbe, és őt, aki mindig olyan divatos volt, már biztosan szétfújták. A ház lakóival együtt azt gondoltuk tehát, hogy talán itt állítunk emléket neki, a kilincsen, mármint a rózsákkal. Ugye, az előző csokor elhervadt?...
– Nem szokásunk szélbe szórni a családtagokat! – húzta ki magát az anya. – Családi kriptánk van Val d’ Oise-ban. Ott nyugszik az édesapja mellett. Ha ugyan nyugszik, és nem a saját sötét lelkében kóborol. Megölte a testvérét. Lelőtte. Attól kezdve belső féreg rágta éjjel is, nappal is. Az orvosok ráknak mondták a megveszekedett pondrót, ami végül is villámgyorsan átrohant rajta, mint a tűz, és elégette belsejét. Isten irgalmazzon az én szegény gyermekeimnek...
Sírt.
Az író azt hitte, megbolondul. Feszült a feje. Ilyen hatalmas témával még életében nem találkozott! És éppen ma, amikor a szerkesztő kezébe adhatta a kéziratot! Azonnal felajánlotta az anyának, hogy megírja az egész történetet.

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2009 / 12   »   Tűzvágta
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911