Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2010 / 5   //    «    17    » 
Jámborné Balog Tünde
Csip-csup ennivalókrul
próza(részlet)
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Csirkevér

A levágott csirke vére zöldzománcos pléhtányérba csurrant. Előttem van, látom, pedig sok idő telt el azóta, Örzsi nagyanyám hatvan esztendeje halott.
A tányér néha előkerül Édesvica kredencéjének mélyéből, bizonyára nagymama intézi valami túlvilági praktikával – az odaátiak tele vannak ilyesféle leleménnyel –, hogy eszembe juttassa a fagyos reggeleket, a havon virító piros cseppeket és a zöld tányérban gyorsan megdermedő baromfivért. Néhány apró tollpihe ragad bele, és sima felszínén kristálytiszta savó gyűlik össze. Sötétvörös, lepényszerű képződmény ez a megalvadt vér, felszíne, mint a bársony. Néha az apróléklevesbe kerül – egészben megfőzve, azután kockákra darabolva – másszor reggeli lesz belőle: borsos, hagymás zsírra teszi nagyanyám, és addig kavargatja-nyomorgatja egy kis féloldalasra kopott fakanállal, míg szétmegy, amikor pedig színe feketésbarnára változik, tojást üt rá, de nem várja meg, hogy kemény legyen, úgy jó, ha csak kocsonyás, leveszi a sparheltről, közben már az alvókat, öcsémet, apámat költögeti, kész a reggeli fiacskáim, gyertek, hasatokra süt a nap.
És a jégvirágos ablakon átiszánkodó sugarak dicsfényétől körülvéve megáll az asztal mellett, leteríti a rojtos szélű, sárgakockás abrosszal, villákat, kistányérokat vesz elő, kenyeret vág. Nagyapa is előkerül, topogva veri le bakancsáról a havat, ez hagymás vér, örvend, és gyermeki izgalommal várja, hogy felesége kiporciózza a reggelit. Ez a csemege csak férfiaknak és gyerekeknek jár, de nagymama és anyám szívesen lemondanak róla a javunkra, ahogy később, az ebédnél a májról, mellről, combról is, mialatt ők a csirke hátát, lábát eszegetik.
Előttem nagymama zöldzománcos tányérja, immár több évtizede megfosztva rendeltetésétől. Nem vágok itthon semmiféle jószágot, tollatlan, kizsigerelt, fej és láb nélküli, sápadt baromfitetemeket veszek a boltból, vérük már a csirkegyárban elfolyt, s hogy mennyi íz megy ezzel veszendőbe, csak az álltában is pusztuló tálról jut eszembe. Az idő több helyen lepattogtatta zöld zománcát, lassan terjedő rozsdafoltokat mart rá, közepén azonban még kivehető a kép, bár egy idegen biztosan nem nézné ki belőle a piros sapkás, talicskát toló kisfiút, azt meg, hogy apámra hasonlít, amint nagymama hitte, egyedül én tudom csak ezen a világon.


Véralma

Így hívták azt a feketébe hajló, mélyvörös színű apró almafélét, amit nyár derekán tett el Örzsi nagyanyám télire, de cigányalmának is mondták, és a piacról kellett venni, mert nem termett sem a Vizes utcai ház kertjében, sem Szentlőrincen. Ez utóbbi helyen volt a szőlő, mely földdarab csupán nevében volt az, még az előző előtti század végén megfosztották tőkéitől a filoxéra miatt. Helyükbe gyümölcsfákat ültettek: körtét, meggyet, szilvát és lasponyát – ez volt mifelénk a naspolya neve –, de nem sokat, hogy lombosodó koronájuk el ne vegye a fényt a krumpli, bab és borsó elől.
Nagymama szőlőföldje után kisebbik húgának parcellája következett, mellette Pénztárca úré – nem pénztárca, bogárkám, pénztárnok – és végül Édesvicáé, az út másik oldalán meg a legidősebb nővér és két fiatalabb fiútestvér veteményese. Valaha az egész terület – a bikaakoltól a töltésig – Julianna dédanyámé volt. Hozományba kapta Putnoki nagyapától, és ezen osztoztak meg gyerekei, miután őt tizennyolcban elvitte a spanyolnátha. Akkor már nem az egyszeri megkapáláshoz szükséges napokkal mérték a területet, négyszögölekben számolták a testvérek jussát.
Egyedül Pénztárca úr telepített újra szőlőt a magáéba – onnan kerültek Csáki Zsuzsika kamrájába a karácsonyig frissen maradó fürtök –, a többiek kertnek használták, és dolgoztak benne szorgalmasan, kivéve Márit, a legfiatalabbat, aki diófával ültette be saját részét, végleg elvetve a művelés gondját. Ez a kopár liget szigorúan ékelődött be a viruló kertek közé, és ha zöldelltek is májustól októberig a fák, nemigen hoztak termést; senyvedtek a folyó közelsége miatt vizenyős talajon.
Véralmát tulajdonképpen ültethettek volna nagyszüleim a szőlőben, de ahhoz ki kellett volna vágni egyet a már termőre fordult gyümölcsfák közül, és ebben nem tudtak megegyezni. Nagyapa nem engedett a három szilvafából, mibül főzetök akkor pálinkát? Nagymama a befőzés végett ragaszkodott a többihez. Mit érök vele? Akkor meggyér vagy körtéér möhetök a piacra.
A Vizes utcai ház kamrájában a stelázsi legalsó polcán ötliteres üvegekben állt az ecettel eltett cigányalma a kékzománcos bödön mellett, amelyben a keményre fagyott disznózsírban lesütött húsok rejtőztek, a januárban leölt hízó fehérpecsenyéjének, oldalasának darabjai, s ha kibányászta nagymama a vasárnapi ebédhez valót, olvasztott zsírt öntött a helyére, hogy a maradékot újra elzárja a levegőtől. Télen majd minden héten kaptunk kóstolót is, mert nagy volt a rokonság, és a sülthöz meg disznótoroshoz nagymama ecetes almát tálalt savanyúságnak, de kaptam a piros zsíros kenyérhez is, ha kértem.
Az almák, mire kikerültek az üvegből, elvesztették mélytüzű színüket, megereszkedve, fakón és ráncosan, öreg prostituáltként kínálták magukat a feszes bőrű hurka és kolbász mellett, és semmiben sem hasonlítottak azokhoz a fényes héjú, bíborvörös, kemény húsú gyümölcsökhöz, melyeket nagyanyám úgy helyezett el az üvegben a szőlőlevél-ágyon, hogy minél szorosabban álljanak, bogárkám, s hosszában négyfelé metélt, hófehér tormaszállal ékelte be soraikat.
A többi gyümölcs nem sokat változott befőzés után; a hámozott, félbevágott barackok aranysárgák maradtak, a körték ugyanolyan elefántcsontszínben pompáztak, mint mikor eltette őket; az uborkák zölden, a meggyek bordón virítottak, és bár a cseresznyék színe más lett, fáradt rózsaszínjük egy cseppet sem volt rútabb eredeti pirosuknál. Hozzájuk képest a cigányalmák olyan szánalmasan néztek ki, hogy rájuk sem ismertem, amikor a terített asztalon találkoztam velük. Átalakulásuk csak a szilvák metamorfózisához volt hasonlítható, azok barnultak és ráncosodtak meg ennyire. Ám amit elvesztettek a vámon, azt megnyerték a réven. Karmazsin héjuk, hófehér húsuk dohányszínűre vált ugyan, üde savanyúságukat azonban édes ízek derítették, a nyár, a nyár emlékét őrizték töppedt bőrük alatt, és ha meg is puhultak valamennyire az ecetes lében, azért harapnivalók maradtak.
Mindig szerettem volna tetten érni azokat a pillanatokat, amikor az üvegbe zárt almák színe változni kezd, de sohasem sikerült, ahogyan az óramutatók mozgását sem látni, és azt sem, hogyan metsződik sima, fiatal bőrünkbe az első szarkaláb.

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2010 / 5   »   Csip-csup ennivalókrul
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911