Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2010 / 6   //    «    10    » 
TÉNYFÉKEZŐ - fürdő
Valachi Anna
A fürdőzés lélektana
próza
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


A csecsemőnek szinte lételeme a fürdővíz, míg ki nem növi kiskádját, melyben a szülők játékos ceremónia keretében összekapcsolják a tisztálkodást a magzati közeg idézésével. Az egyetlen, gyerekkoromban készült fénykép, amelyen mosolygok, a kerti lavórban ülve mutat – egyéves lehetek. A későbbi fotókon bánatosan, kényszeredetten nézek a tényfékezőgépbe; mellettem örökmozgó, életvidám kishúgom. Őt még fürdeti a nagymama; nekem már egye­dül kell mosakodnom esténként a konyhai hokedlire tett lavórban. Kan­nában hordjuk a vizet az utca végi kútról – hamarosan ez is a reszortom lesz. A mosdótálba szánt vizet a sparherten melegítjük; a hűvös, ablaktalan kony­ha levegője ilyenkor átlangyosodik – de a mosdás emlékétől még most is fázom. Fürödni – azaz zuhanyozni – a KÖJÁL-kirendeltségre járunk szomba­ton­ként. Leválasztott családi házban élünk: a fürdőszoba a szomszédoké – tizenhét éven át irigylem őket ezért, míg mi is beköltözhetünk egy másfél szobás, összkomfortos lakásba.
Kiskamaszkorban átalakul a gyerekek fürdésigénye. Pancsolni, fröcskölni ekkor már „dedós” időtöltésnek számít, a mélyvízben és a hullámfürdőben azon­ban izgalmas a lubickolás. A strandok meleg vizes medencéit csak a leg­ki­sebbek – no és az öregek – részesítik előnyben. Apánk hétvégén igazi für­dőbe jár. A Széchenyi a törzshelye. Egy órát utazik, míg Rákospalotáról a Város­ligetbe ér. Fontos neki ez a program, nem hagyja ki soha.
Húgommal sokáig nem tudjuk, milyen belülről az előkelő palotának látszó fürdő. Amikor a Vidám Parkba, az állatkertbe vagy a cirkuszba visznek ben­nünket a szüleink, mint valami családi nevezetességet mutatják az épü­le­tet: „ide jár apuka minden héten!” De mi inkább strandra vágyunk.
Már felső tagozatosak vagyunk, amikor apánk magával visz bennünket a Széchenyi fürdőbe. Nem hiszünk a szemünknek: a mértani pontossággal meg­tervezett medencék körül minden csupa kő, sehol egy zöld sziget; a mél­tóságteljes kupolák, oszlopsorok főúri eleganciájával nem tudunk mit kezde­ni, hiszen kertes házban élünk, ahol virágok, gyümölcsfák, orgonabokrok vesz­nek körül. Nagy csalódásunkra apánk – aki fiatal korában birkózó volt, s egész halom érmet őriz otthon – ki sem mozdul a meleg vizes medencéből. Úgy áztatja magát órák hosszat, mint az öregek. Pedig ő még fiatal – leg­alább­is a szemünkben. Kései gyerekek vagyunk. Ha utánaszámolok, ötvenes évei elején járt akkoriban. Föltehetően – amikor nem voltunk vele – a fürdő egyéb szolgáltatásait is igénybe vette: a gőzt vagy a masszázst.
Húgomnak – talán mert fiúnak várták – a sport a mindene. Míg én a kályha melletti zugban falom a könyveket, ő fára mászik, futkározik egész nap, majd beiratkozik a rákospalotai Testvériség Sportegyesületbe, és rövidesen megnyeri gerendán a Balaton-bajnokságot. Engem is pártfogásába vesz, hogy legyűrjem félénk­sé­gemet és ügyefogyottságomat. Magával visz a szak­osz­tályi sporttáborba, ahol éppen a fejesugrást gyakorolják a kerti meden­cé­ben. Nógatnak: próbáljam meg. Nem akarok gyávának mutatkozni, pedig az vagyok. Összeszedem ma­gam, és ugrok: hasmánt ér a víz; úgy érzem, ketté­sze­li a testem. Jajgatva evic­kélek a partra, ájulás környékez. Soha többé nem próbálkozom ugrással. Vízközelben inkább napozok vagy az árnyékban olvasok. Húgom lemond ró­lam mint reménytelen esetről.
Az emberélet útjának felén újra megváltozik viszonyunk a fürdővízhez: amint belépünk a „reuma-korszakba”, a sportos hidegből megint az oltalma­zó melegbe kívánkozunk. Gyógyfürdőbe járunk, ingyen kezelésekért harco­lunk, és nem sajnáljuk a pénzt egy wellness-hétvégére. Elérkezik a „második gyer­mekkor”, amikor ismét meg kell tanulnunk fájdalommentesen járni. De ekkor már anyuka helyett a fürdőmester vagy a gyógytornász vigyázza mozdulatainkat a sorstársakkal zsúfolt, meleg vizes medencében.
Negyvenéves korom után kezdődnek ízületi fájdalmaim. Zsibbadó balláb, elferdült derék: porckorongsérv – csontkovács, gyógytorna, súlyfürdő vár rám az ORFI-ban. Húgom meglátogat: makkegészséges, életerős, Kanadába készül, új életet kezd – és ott is megáll a lábán.
Megúszom a műtétet, de már nem vagyok a régi: a lumbágó, a nyakme­re­vedés, a fejfájás, a szédülés elválaszthatatlan kísérőm marad. Olykor feltámad bennem a vágy: milyen jó volna újra elkísérni apámat a Széchenyi für­dő­be. Együtt ücsörögnénk a meleg vizes medencében, s végigcsinálnám vele az összes kezelést, ami csak létezik! Persze, nyugdíjasként egyikünk sem engedhetne meg magának ekkora luxust. Így csak álmodom az eltűnt gye­rek­korról s a képzeletbeli újratalálkozásról apámmal, aki idén áprilisban lett volna százéves.

 

A Hórusz képek galériája

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2010 / 6   »   A fürdőzés lélektana
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911