Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2011 / 5   //    «    11    » 
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK
Kutas József
10. rész: Szereposztás
novella
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Kutács bácsi kitörő örömmel fogadta az ajtón betóduló, edényekkel megrakott, fehér formaruhát és piros egyensapkát viselő ebédszállítókat. Végre valami, amit én is értek, gondolta boldogan az erdőőr, aki még mindig nem tért egészen magához fejsérülése után. Végre valami, amihez nem kell magyarázat!

S már az ételes kondérok és egymásra pakolt tálcák felé szimatolt. Elég volt néhány mély légvétel, hogy megállapítsa: mégsem a felejthetetlen Imi és társulata részesítette őket ilyen nagyvonalú kiszolgálásban, ám ez vajmi keveset nyomott azon a bizonyos mérlegen, amelynek egyik serpenyőjében a várható lakoma, a másikban az elmúlt napok (vagy órák? fejéhez nyúlt, bizonytalanul megtapogatta sörtehaját) tömegnyi kérdése gomolygott. Hát nem mindegy, kié a húsleves, a tört krumpli, a magyaros bab, a rizsrétegeken sárgálló kukorica, amely hómezőn elszórt aranyrögökhöz, nuggetekhez hasonlított?! s a bor, az édes malátasör, a vörösfekete Coca-Cola? Kutács bácsi olyan közel helyezkedett az ígéretesen forró edényekhez, amennyire csak a megpörkölődés veszélye nélkül tehette, és szemét le nem vette volna a tálakról, mintha attól tartana, hogy a hangtalanul mozgó fiatal férfiak csupán a képzelete szülöttei, s ha egy pillanatra félrenéz, rögtön köddé válnak, a semmibe foszlanak.

Régen volt az a whiskys-vagdaltos uzsonna!

Szájában, a finom falatok láttán, összefutott a nyál, étvágyát tovább tüzelték az árnyékként mozgó, fehér ruhás alakok, de nem feledkezett meg az óvatosságról sem, és alaposan szemügyre vette társait – nehogy valamelyi­kük épp a legínycsiklandóbb sültet halássza el az orra elől. Bár megbarátkozott a gondolattal, hogy ez a néhány ember egy ideje a társául szegődött, egyáltalán nem volt biztos benne, hogy minden az ő beleegyezésével, sőt: tudtával és akaratával történt.

Kutács bácsi nem volt kezdő a szakmában – már ami a gondnokságot és az erdőbeli gondtalan bóklászást illette, ám az emberi viselkedés komolyabb fejtörést okozott neki. Figyelmesen mustrálgatta a különös ruhába öltözött nőket, a bőrkalapos, sötét szemüveges embert, aki az imént Albertnek mondta magát, a ravasz-komolykodó kínait, a behemót négert, ám közben egyetlen másodpercre sem veszítette szem elől a levesesfazekat. Nem emlékezett, mikor volt ennyire éhes; ugyanakkor maga is meglepődött, hogy az éhségtől milyen nyugtalan, egész bensője remeg.

Hát mi történik itt?, kérdezte magában Kutács bácsi, és körülsandított.
A fűszeres ételek illata betöltötte a levegőt, elnyomva a régi faház jellegzetes szagait – mintha valódi ebédlőben ültek volna. A többiek szótlanul rendeződtek el az asztal körül. Csak nehogy leverjenek valamit, figyelt riadtan Kutács bácsi, és nem mert mozdulni, nehogy ő verjen le valamit – nehogy verjen, mégis merjen, ez jött nyelvére, de nem merte kimondani. Az ételszállítók eltávoztak, odakünn csapódtak a kocsiajtók, felbőgött a motor, és az autó zúgását felfalták az erdő fái, legalábbis Kutács bácsi elképzelte, ahogy hallgatta a játszi neszt.

Kezdeményezze, hogy lássanak már az evéshez? Asztaltársai iránti gyanakvása bonyolultabb bizalmatlanságnak adta át helyét, amikor agyába lassan-lassan beszivárogtak a bőrkabátos hangzatos szavai. Mit is mondott a fickó? Nem mindegy?, felelt gyorsan, mert észrevette, hogy az egyik lány (aki olyan nyúzott volt, mint önmaga élő-eleven karikatúrája) tétován a leves­adagoló nagykanál felé nyúlt, senkire és semmire nem pillantva, mintha ők a világon se volnának, de rémületét hamarosan megkönnyebbülés váltotta fel, ugyanis a lány visszahúzta a kezét, ölébe ejtette, és némán meredt maga elé, csupán laposakat pislogott jobbra-balra, mintha a menekülés útjait keresgélné.

Mit is mondott, mit is mondott?, hajtogatta Kutács bácsi magában, idegesen mozgolódva (a kánya csípné meg, hát senkinek se akar kipottyanni a szeme éhségében, csak nekem?), mit is mondott?: hogy mindenki szerepet játszik? Ilyesmit mondott volna? Hogy ők valami izében, kísérletben vesznek részt, ami a képzeletről és a valóságról szól? Összeszorította száját, mert úgy látta, az egyik sertésszelet hirtelen eltűnik, azután megnyugodva állapította meg, hogy csupán alámerült a bőséges mártásban. Merjen vagy ne merjen?

Soha nem tartotta magát elmélkedő embernek, és valósággal irtózott az okos­tojásoktól, de érezte, most mégis kénytelen végére járni a dolognak. Hacsak nem vész éhen előbb. Újra a fejéhez nyúlt, még mindig lüktetett, és riadtan tapasztalta, hogy bizonyos, nem is akármilyen dolgokra nem, vagy hézagosan emlékszik. Kicsoda is ő? Kicsoda a bőrkabátos, aki Albertnek mondta magát?

Kicsoda kicsoda? Látszatra minden rendben volt, a kínai két színes pálcikát húzott elő belső zsebéből, és úgy tartotta maga elé, mint egy fegyvert, ám Kutács bácsi úgy látta, sehogyan sem stimmel... Ha rajta állna, ő bizony nem így tartaná azt a két fogpiszkálót, de nem ám! És az a hatalmas néger, Zsubó, vagy hogy hívják, aki nem is olyan régen uralkodónak hívatta magát, magától értetődő természetességgel tűri, hogy hozzápréselődjenek, mintha világéletében metrón utazott volna!

Kutács bácsi megköszörülte a torkát. Szörnyű gondolata támadt (olyan irtózatos, hogy a ludaskása és a mosolygó rétes sem ellensúlyozhatta), csaknem elájult. Lehetséges, hogy ő mindezt csak álmodja? A Bőrkabátos szerepekről beszélt – de hát szerepeket a színészek játszanak a színházban. Hol van a színház és hol a szereplők?

Az asztal alatt belecsípett tenyerébe. Fájt. Idáig rendben van. És mi van, ha csak képzelem, hogy fáj? Jézusmária! Kutács bácsi egész testében remegve ült a széken, és jeges verítékben fürdött. Tekintetét pánikban jártatta végig a már-már természetfelettien nyugodt arcokon (tiszta tányérnak látta valamennyit), és ez tovább növelte nyugtalanságát.

A kínai elrakta a pálcikáit – akkor miért vette elő?

A fekete férfi alázatos hangon kérdezett valamit a mellette ülő, rikító színekbe bugyolált nőszemélytől – mit akar? magához veszi a legnagyobb húsos tálat?

A bőrkabátos, aki az imént maga volt a határozottság, mintha a vállát vonogatná.

– És maga? – hallotta a jobb oldaláról.

Hogy ő? Hogy mit eszik? Őt kérdezi ez a Krüger nevezetű? És mi baja? Miért néz rá ilyen dühösen? Mit akar tőle? A tányért nyújtja, vagy...?

Kutács bácsi nem tanakodott tovább. A hullámokban támadó éhség elhomályosította tudatát. Felkapott egy villát, és (finoman, hogy ne fájjon nagyon) a tányért tartó kézbe döfte.

 

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2011 / 5   »   10. rész: Szereposztás
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911