Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2012 / 7   //    «    8    » 
„SEREGESTÜL TÓDULNAK”
Kapitány Máté
Minek kellett megszólalni
novella
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Mikor emlékezetemhez fordulok, s elrendelem, hogy ezt vagy azt parancsom szerint adja elő, egynémely dolgok tüstént előjönnek, másokat csak hosszas keresés után, mintegy rejtettebb fiókokból szed elő, mondom neki, ő pedig ül az asztala mögött, és még csak nem is jegyzetel. Unott pofával figyel, egyszer még a falon ketyegő órára is rápillant. Előrébb görnyedek, az asztalára azért nem merek rákönyökölni, pedig szeretnék, mert úgy magabiztosabbnak hinne. Vannak, amik seregestül tódulnak, folytatom, bízva, hogy sikerül felkeltenem az érdeklődését, s amikor az ember más valamit akar vagy keres, minduntalan odaugranak, mintha kérdeznék: nem mi vagyunk? Sóhajt egyet, a homlokát ráncolja, bőre párhuzamosan futó redőket vet, tökéletesen párhuzamosan futnak, szerintem ezzel is csak azt akarja jelezni, hogy ő rendben van, neki még a ráncai is szabályosak, én viszont egy utolsó idióta vagyok. Aztán, mivel most hosszabb időre abbahagyom a beszédet, és csak várom, hogy megszólaljon, végre kinyitja a száját, és azt morogja, hogy egyrészt nem érti, miért használok ilyen régies nyelvezetet, mikor nem is vagyok vidéki, másrészt meg minek nyavalygok itt a memóriaproblémáimról, szedni kellene a gyógyszert, amit felírt, oszt kész. Sértetten hátradőlök a recsegő székben. Ismét mások készségesen, sorrendben jelentkeznek kívánságom szerint, mondom most, mintha nem hallottam volna pökhendi megjegyzését. Fel akarok vágni neki, hogy lássa, nincs itt semmiféle memóriaprobléma, teljességgel félreért. Hányadika van ma, kérdezi hirtelen, és közben fenyegető a szeme. Hülyegyereknek tart, meg akar alázni, holott nem is tudja, kivel áll szemben ez a senkiházi.


Nem dőlök be a trükknek, kitérek a válasz elől. A hangokat is előidézhetem, ha tetszik, suttogom, de olyan titokzatosan, ahogy csak tudom, s meg is jelennek rögtön, sőt énekelhetnek is! Ezt hallván homlokán a redők kisimulnak, arcára puha húsú elégedettség kapaszkodik. Szóval a hangokat is előidézheti, mi, dünnyögi bólogatva, mint aki azt mondja, már megint igazam volt. És énekelhetnek is, persze, ha úgy vesszük, lehetne sokkal rosszabb is, nem igaz? Bizalmaskodva mosolyog, a tolla az asztalon, azt bele tudnám vágni a torkába. Aztán elkomolyodik, ujjait fontoskodva összekulcsolja. Szedje azokat a gyógyszereket, segítenek majd, meglátja. Megrázom a fejem, csalódottan ejtem ölembe a kezem, ez is olyan, mint a többi, vele sem lehet értelmesen beszélgetni. Feláll az asztaltól, járkálni kezd a szobában. Nem követem tekintetemmel, meredek magam elé, de hallom, hogy végül mögöttem állapodik meg. Mi maga, valami szcientológus?, fakad ki ingerülten. Vagy hippi? Nem értem, mit akar ezzel, nem is válaszolok. Hallom, hogy legyint, meg hogy újra nekiindul a szobában, az óra a falon kettyen egyet, felállok a székből, az időnk lejárt.


A padon mellettem reszketeg nénike, virágmintás otthonkájában kuporog, és zöldségszaga van, talán karalábé. Galambokat nem etet, pedig az még valahogy hiányzik a képből. Sokáig nem szólok hozzá, az orvos egy időre elvette a kedvem a beszédtől, úgyhogy csak ücsörgök mellette a padon, a tenyeremet a térdemen nyugtatom, közben meg arra gondolok, hogy kívülről most valami Forrest Gumpnak tűnhetek. A nénike előremereszti a szemét, követem a tekintetét, egy kerítést figyel, legalábbis azt nézi. Percekig, néha megnyálazva az ajkát. Nem valami közlékeny, gondolom, biztosan ő is az emlékek megszállottja, másról nem tud beszélni, de a téma végül is kedvemre való, szóval ettől felbátorodom, és megköszörülöm a torkom, hogy felhívjam magamra a figyelmét. Felém se fordul, de lehet, hogy csak rossz a füle, mindenesetre a kerítést, azt nagyon lesi. A kerítés mögött almafa, még nem érik rajta a gyümölcs. Közelebb húzódom a padon. Az emlékezet nagyszerű birodalma mindent befogad rejtett, titokzatos öbleibe, hogy előszedje és használatra adja, mikor szükséges, szólalok meg, mert belátom, hogy másképp nincs esélyem őt szóra bírni. Erre nagy nehezen le is szakad a kerítésről, az otthonkája mintha fennakadt volna, fordultában olyan hasadós hangot hallat, szeme tágra nyílik; meglepődött, hogy más is ül a padon. Hogy mondta, fiatalember, kérdezi szomorkásan, karalábészagúan.


Tetszés szerint emlékezhetnek a többi érzékek; szaglás nélkül különbséget tudok tenni a liliom és az ibolya illata között, szavalom most neki, s nem szaglással, nem tapintással, hanem tisztán emlékezetből meg tudom állapítani, hogy a méz jobb, mint a gyümölcslé, a sima kellemesebb, mint az érdes. Zavartan hátrapillant, hogy megbizonyosodjon, valóban hozzá beszélek-e, aztán visszafordul, és félszegen, de azért kedveskedve megpaskolja a combomat. Na igen, tegnap voltam a közértben, sóhajt, nem igaz, milyen drága a tojás. Meg a sajt. Mézet, azt már nem is tudom, mikor vettem utoljára. Rablóbanda, teszi hozzá, és még az öklét is megrázza, de csak finoman, nehogy valaki észrevegye. Felkelek a padról, lesöpröm combomról a tenyerét, amit ottfelejtett. Ez is csak magával tud foglalkozni, hiábavaló folytatni a beszélgetést. Még utánam szól, hogy meg tudnám-e mondani, hány óra van, mert nyolckor kezdődik a sorozata, én meg erre felgyorsítom a lépteimet.


A házhoz érve már csak pihenésre vágyom, az emberek süketek rám, fölösleges erőlködni, de a kaput kinyitva a gondnokba ütközöm, erre ő felröhög, és azt kiabálja, hogy ha látnám a beszart képemet, én is szakadnék a röhögéstől. Próbálnám kikerülni, de ő elém áll, és még mindig vigyorog, amikor azt hadarja, hogy magáról úgy hírlik, jó a memóriája, és ha már ilyen tisztán látja a múltat, akkor bizonyára a jövőt is ugyanígy figyeli, hát akkor mondja meg, mik lesznek a nyerőszámok! Mondanám neki, hogy nem vagyok jós, meg különben is, miről beszél egyáltalán, mit keveri itt az idősíkokat, de ő nem hagy szóhoz jutni, csak darálja összeszorított fogakkal, hogy ugyan már, ne fukarkodjak az információkkal, ki lesz a következő miniszterelnök, mi, fiú- vagy lányunokát szül a felcsinált lánya, na, rákban döglik-e meg, vagy szívdurranásban, lesz-e még vébédöntős a fociválogatott, meg tudja-e még húzni idén a hogyishívjáknét az ötödik emeletről, mikor múlik el a fájdalom a fogában, lesz-e pénze új autóra, na, mondja már! Félretolom a vállammal, leszegett fejjel nekiindulok, fel a lépcsőn, de ez csak jön utánam, lihegve szedi a fokokat, és csak pörgeti tovább, hogy meleg lesz-e a nyár vagy hűvös, mennyiért tudja majd eladni a pálinkát és meg tudja-e szopatni valahogy azt a beképzelt ügyvédet, aki vissza se köszön neki, és hogy vegye rá a feleségét, hogy újra felnézzen rá, elkapja-e a kis szarházit, aki befecskendezte az édes lányát, mi lesz már?! A lakásomhoz érek, kapkodva keresem a kulcsot, jegesen izzad a homlokom, zörög a kulcs, én meg motyogok, hogy ma csak az emlékezetről akartam beszélni, semmi többről, de neki ennyi nem elég, a falra csap, a fejem mellé, de olyan közel, hogy arcomon érzem a mozdulat huzatját, és most már kiabál, most már vörös a feje, mit menekül, maga sunyi szemétláda, kellett magának kinyitnia a pofáját! Végre nyílik a zár, beugrom a lakásba, becsapom az ajtót, és remegő gyomorral kiordítok, hogy én egy szent vagyok, az istenit, egy szent vagyok, akkor meg miről beszélünk?! A gondnok szuszog még egy kicsit a folyosón, egyszer még be is kopogtat, valamit morog, talán azt, hogy kérem, feleljen, de aztán hallom, hogy végre feladja, és fáradtan elcsoszog. Állok az ajtónál, mögöttem sötét torok a szoba, megtörlöm a homlokomat, és elhatározom, legközelebb valami olyasmiről beszélek, ami nem izgatja fel ennyire az embereket. Különben is, meg kellene már tanulnod, komám, suttogom tréfásnak szánt hangon, hogy legalább magamat felvidítsam, meg kellene már tanulnod befogni a szádat!

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2012 / 7   »   Minek kellett megszólalni
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911