Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2013 / 7   //    «    11    » 
Inczédy Tamás
Fób
novella(részlet)
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Lármára ébredek. Szemem nyílik, és egy piros asztallábat vélek megpillantani. Azonnal a pokol fenekére kívánom, és ugyanazzal a lendülettel visszacsukom szemhéjam. Fáj az agyam, dühít, hogy a világ nincsen rám tekintettel, pofátlanul nyugalmamba tolakszik. A világ a maga megújulásra képtelen színeivel és ezzel a beszüremlő lármájával, ami ördög tudja, honnan érkezik, és ami elől hiába menekülök csukott szemem sötétségébe, hallójáratomon keresztül újra rám ront.

 

Kinyújtom a kezem. Egy párna, pokróc vagy bármi után kotorászok, amit a fülemre tehetnék, hogy tompítsa a ricsajt. Ujjbegyem valami vastag textilbe botlik, egy pillanattal később érzem rajta a fröccsentett műanyaglogót, a pulcsim az, itt hever mellettem, még anyámtól kaptam évekkel ezelőtt, nem pont olyan a színe, mint szerettem volna, de már hozzászoktam. Gyorsan a fülemre szorítom, a zaj halkul. Hálás vagyok most ennek a hűséges ruhaállatnak. Segítségével sikerült gátat vetnem a világ ellenem intézett, mai, első támadásának.

 

Tovább fekszem csukott szemmel, és reménykedem, talán vissza tudok süppedni az álomtalan alvásba, a semmi boldogságába. Ha sikerül, nyerek egy, talán két órát, mielőtt újra tudomásul kell vennem az embereket, saját magamat is. Így vegetálok tetszhalottként, alvás és ébrenlét közt, a senki földjén.

 

Biztosra veszem, hogy egészen banális oka van állapotomnak, megint durván berúgtam. Meg sem próbálom felidézni az előző éjszakát, nem érdekel a múlt, a közeli főként nem. A jövő sem érdekel, a jelen is csak annyiban, hogy ne vegyek tudomást róla. Szeretnék elaludni – nem létezni. A lárma azonban nem csitul, most épp ordenáré röhögéshullámban tör felém, a valóság repeszei csattognak mindenfelé. Néhány kegyelmi pillanatért fohászkodva zsugorodom embriópózba, és várok.

 

Hangos beszélgetés árad zsibongva, amit időről időre röhögés tör meg. Ez a kakofónia tévékészülékre utal. Bizonyára valami hibbant showműsor. Az egyik szereplő kacarászása különösen irritáló.

 

A valóság immár ostromgyűrűje alá vont, és ébredésem lassan elodázhatatlanná fajul. Szívósan kapaszkodom tovább a semmi utolsó foszlányaiba, de kicsúsznak kezemből.

 

És mintha a műsor nem is magyar volna. Milyen nyelv ez? Valami szláv harákolás. Egyszer magyarázta nekem a Gödörben egy szlovák csávó, hogy ők könnyen megértik a cseheket, de visszafelé ez nem működik. Mondtam neki, hogy mi magyarok nem értünk senkit és minket sem értenek. Nem értette.

 

Megint heherészést hallok. Belém hasít a gondolat, hogy nem is egy tévé szól, hanem külföldiek piálnak a szomszéd szobában. Betolakszanak a magyar spleenbe, és van pofájuk röhögcsélni. Amelyik kappanhangon csukladozik a vihogástól, simán meg tudnám fojtani egy kanál vízben.

 

Hát jó. Ameddig lehetett, kitartottam, de ez édeskevésnek bizonyult. Nyert a világ, ideje tudomásul vennem. Kinyitom a szemem. Lassan felismerem, hogy nem is asztalláb az a valami, hanem egy piros farmer szára lóg le a magas székről. Ki a fene hord ilyet manapság? Valami megveszekedett exhibicionista idióta. Fiú vagy lány? A nadrágról nem lehet eldönteni. Manapság minden unisex. Nadrágok, emberek egyaránt. Pillantásom a helyiség távoli felébe csúszik, bele a táguló szobába. Fiatalos berendezés, mindenfelé kajamaradék, ruhák, a sarokban gitár.

 

Ekkor sajgó agyam kapuján bedörömböl a kérdés, hogy hol a francba’ vagyok?

 

Felállok, megszédülök. Belekapaszkodom a magas szék karfájába, amin a piros farmer lóg. Rutinosan visszanyelek egy hányásrohamot, és elindulok az ajtó irányában. Lenyomom a kilincset, kitárom az ajtót, és pont azt látom, amire számítottam.

 

Asztal körül olyan tízfős társaság poharazik, egyikük széles mozdulatokkal magyaráz valamit azon a szláv nyelven.

 

Annyira benne van a mondókájában, hogy ültéből félig fölállva hadonászik. Minden szem rajta, várják a csattanót, de akkor a főkolompos észrevesz engem, kiegyenesedik, és széles vigyorral felém fordul.

 

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2013 / 7   »   Fób
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911