Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2013 / 10   //    «    6    » 
Mesterházi Márton
Egy alkotmányos puccs anatómiája
esszé
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


LIVIUSBÓL

 

Adott két ellenérdekelt osztály: a hatalmukhoz ragaszkodó patríciusok és a további jogokat követelő plebejusok.

 

I. e. 451-re konfliktusuk kikényszeríti egy kölcsönösen elfogadott alaptörvény létrehozását. Küldöttség indul Görögországba, tanulmányozza Szolón törvényeit; majd tíz consuli jogú decemvirt választanak: consuli rangot viselt és/vagy joghoz értő patríciusokat. Ezek elkészítenek tíz törvénytáblát. A társadalmi egyeztetés példamutatóan korrekt („felszólították a népet, menjenek és olvassák el a bemutatott törvényeket, melyek egyenlő jogokról gondoskodnak gazdagok és szegények számára... a cikkelyeket vitassák meg egymás között, majd terjesszék a nyilvánosság elé, mit kellene még hozzátenni, vagy talán elvenni belőle: olyan törvényei lesznek ezek a római népnek, mintha a közvélemény nem csupán jóváhagyta, hanem szinte maga alkotta volna.” ) A népgyűlés aztán elfogadja a törvényeket, „amelyek még ma is... minden köz- és magánjog forrását jelentik.”

 

A PUCCS

 

Elterjed a hír, hogy két tábla még hiányzik: új decemvireket kell választani. Az előző testület vezetője, Appius Claudius fölismeri a sajátos lehetőséget: választási kampánya során elhatárolódik korábbi társaitól, és populista szólamokkal – a gyűlés elnökeként – könnyen manipulálható tagokat választat meg decemvirnek, elsősorban önmagát.

 

I. e. 451. május 15-én lépnek hivatalba a megföllebbezhetetlen hatalom jelvényeivel, intézkedéseik önkényesek, vesszőztetnek, kivégzéseket hajtatnak végre, s a kivégzettek vagyonára ráteszik a kezüket. De mindezzel kizárólag a plebejusokat sújtják: „az atyákat kímélték”.

 

A patrícius osztály látja, hogy a decemvirek korlátlan hatalomra törnek, de – mondhatni kajánul – kivárnak: „A legelőkelőbb atyák gyűlölték a decemvireket, gyűlölték a népet is; nem helyeselték ugyan a történteket, de úgy gondolták, hogy a nép megérdemli sorsát: mivel mohó szabadságvágya döntötte szolgaságba, nem kívánnak segíteni rajta; gyűjtögessék csak a sérelmeket, s a jelenlegi helyzettől undorodva, áhítozzanak végre a két consul hatalmára és a régi állapotokra.”

 

Időközben a hiányzó két törvénytábla elkészül.

 

Elérkezik i. e. 450. május 15. Az egy évre megválasztott decemvirek jog szerint kötelesek volnának leköszönni. Nem köszönnek le, nem írják ki az új választógyűlést. A lezajlott puccs immár tagadhatatlan.

 

A Tarquiniusok elűzése (i. e. 509.) óta a zsarnokság gyűlölete mélyen beivódott Róma népébe. Patríciusnak és plebejusnak ekkortól közös az ellensége. Ám a patríciusok a passzív ellenállást választják: „megundorodva a közügyek állapotától visszavonultak birtokukra, és felhagytak közéleti tevékenységükkel, gondolván, hogy távol tartják magukat a gazságoktól...”

 

Külső erő, két rivális szomszéd nép lép a folyamatba: a sabin és az aequus sereg fenyegeti Rómát. „A decemvireket rákényszeríti a félelem, hogy tanácskozzanak a senatusszal”; az első hívást az atyák bojkottálják, a másodikra valamiféle ellenállás szándékával összegyűlnek.

 

A puccsisták első manővere: megtiltják, hogy katona-állításon túl bárki másról, (nyilván az ő jogtalan uralmukról) beszéljen. A senatus Valerius-Horatius frakciója élesen tiltakozik „a tíz Tarquinius” („akik a törvényesség morzsáját sem hagyták meg az államban”) diktátuma ellen; mások békítőleg szólnak a törvényesség védelmében; az egyik decemvir bátyja viszont követeli a tilalom betartását („most hintik el a belső viszály magvát, amikor az ellenség szinte a kapuk előtt áll”). A puccsisták a fenyegetés taktikáját választják.

 

„A volt consulok és az idősebb atyák, akik változatlanul gyűlölték a tribunusi intézményt...szinte jobban szerették volna, ha a decemvirek későbbi időpontban majd önként lemondanak hivatalukról, még mielőtt a népharag feltámad ellenük. Ha ugyanis óvatosan kormányozva elérik, hogy a hatalom a nép lázongása nélkül kerül vissza a consulok kezébe”, a nép lemond a tribunusi tisztségről.

 

Megtörténik a sorozás, és a tíz puccsista hadvezéri rangban vonul a sabinok, illetve az aequusok ellen. A katonák (plebejusok) egyfajta sztrájkhoz folyamodnak: fölszerelésüket hátrahagyva védett táborokba menekülnek.

 

A samnisok elleni tábort vezénylő decemvirek – talán tekintélyük helyreállítása végett? – az egyik ellenzéki nézeteket valló tisztet kiküldik földerítésre, és kommandósokkal meggyilkoltatják. A tiszt azonban kiváló harcos, hosszan küzd életéért; a holttestéért küldött cohors megállapítja, hogy római katonák ölték meg. A puccsisták „hamar katonai tiszteletadással, államköltségen eltemettetik.” Ám a gyalázat híre mindkét hadseregben elterjed.

 

Az aequusok elleni táborból a katonák „menetoszlopban vonulnak Rómába, s valahány plebeius eléjük kerül, arra buzdítják, hogy álljon közéjük, vívják ki újra a szabadságot, válasszanak újra néptribunusokat.”

 

A PUCCS BUKÁSA

 

Az időközben összeült senatus megpróbálja a formálódó népfölkelést politikus módszerrel leszerelni: kiküldenek a lázongókhoz három volt consult megvizsgálni, hogy az ellenség helyett miért tulajdon hazájukkal fordultak szembe. A katonák – a plebejusok valamiféle élgárdája – „jól tudták, mit kellene válaszolniuk; de nem akadt közöttük, aki szószólójuk legyen.” Ráébrednek, hogy politikailag is meg kell szerveződniük, vezetőket kell választaniuk, mert zúgolódó tömegként esélytelenek. A másik hadsereg hasonlóképpen vezetőket választ, és rendezetten Rómába vonul. A senatus most már egységesen követeli a puccsisták távozását, ám azok ragaszkodnak hatalmukhoz, a törvények életbe lépéséig – melyet tetszésük szerint halogathatnának. Erre a katonák végső érvként kivonulnak a városból a Szent Hegyre – akár elődeik i. e. 494-ben. „A nép követte a hadsereget, senki se maradt a Városban, aki koránál fogva már járni tudott... kérdezgetve, hogy kire bízzák sorsukat egy olyan városban, ahol nem szent többé sem a jó erkölcs, sem a szabadság.”

 

A senatus végre beletörődik a néptribunusi tisztség helyreállításába, és elérik, hogy a puccsisták a nyilvánosság színe előtt lemondjanak. Megválasztják a néptribunusokat, a consulokat. Halálbüntetés terhe mellett törvénnyel tiltják „olyan tisztviselő megválasztását, akinek ítélete ellen nincs föllebbezés”.

 

Kitűzik a puccsisták tárgyalásának napját, ketten öngyilkosságba menekülnek, a többieket száműzik. A hadsereg legyőzi a sabinokat és az aequusokat.

 

Végül is a puccsisták logikusan viselkedtek. A plebejusokat a zsarnokság rászorította a logikus viselkedésre: a katona-sztrájkra, a lázadásra, a szerveződésre, a kivonulásra. A patríciusok gondolkodása azonban nemigen érthető. Nem gondolhatták, hogy „a decemvirek majd önként lemondanak hivatalukról". Hogyan is hiheti a mindenkori patrícius-oldal, hogy a puccsista zsarnokság előbb letöri a plebejus oldal szarvát, majd önként visszaszolgáltatja a hatalmat az ő hagyomány-szentelte kezébe?


 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2013 / 10   »   Egy alkotmányos puccs anatómiája
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911