Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2013 / 12   //    «    12    » 
Nacsinák Gergely András
Az analízis nosztalgiája
esszé
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


„A tér látható szélén túl

örök homályba borult

barlang nyílik, ahol az elvonult

lélek saját sorsa nyomára lel...”

 

– szavalhatjuk Keats-szel. Tallár Ferenc esszéjét olvasva  a relációkban feloldódó, „tőkesúlyát” (autonómiáját) vesztett, „hálózatos” személyiségről, a szerző szavaiból – legalábbis számomra, és a szerző minden tudatos távolságtartása ellenére mégiscsak – kiérezhető némi nosztalgia a kiküzdött, megalapozott, megformált individuum iránt. Az esszé nem habozik kimutatni ennek a fajta ideálképnek a legkevésbé sem „szent”, hanem a formálódó kapitalizmus érdekeihez, a „birtoklás” és „alávetettség” fogalmaihoz visszanyúló gyökereit: az alaphang mégis a magvát vesztett, szétfoszló individuum iránti részvét – ennek az individuumnak a nyugati kultúra évszázadaiban mind jobban elmélyülő, cizelláltabban megformált belvilága sokáig a művészet-élmény forrása volt. Ez a személy-felfogás fokozatosan bontakozik ki a középkori misztikusok egyre bensőségesebb hangú feljegyzéseiben; nem habozik parasztok, polgárok, kisasszonyok és dámák arcát adni a festett golgotákon hullámzó tömegnek; az egyedi, egyszeri, köznapi megbecsülése az élet minden területére kiterjed, és értéket ad a ráncnak, a bukásnak, a múló időnek. Ez az a személykép, amelynek éjszakai oldalát a romantikusok keresik, a klasszikus regényirodalomban pedig a maga sokrétűségében, társadalmi-lélektani meghatározottságainak teljes spektrumával áll elénk; mélyrétegeit kutatja a pszichoanalízis, aláereszkedve az álmok és félelmek, a tudattalan birodalmának rejtett kincseskamráiba.

 

„és olyan még nem termett, aki

e szülő-poklot nem bolyongta be;

de kevesen érezték, milyen üde

álmot is adhat e barlangi mély.”

 

Az utóbbi években-évtizedekben sorra jelennek meg tanulmányok, amelyek a klasszikus, freudi lélekanalízis korlátozott érvényességére mutatnak: az álomfejtés gyakorlata, a „szülő-pokol” e terápiás bebarangolása, mondják, meghatározott korhoz és miliőhöz kapcsolódik: a századelő bécsi – vagy tágabban: KuK, netán európai – polgárságához; annak műveltsége, anyagi és szellemi kultúrája a talaj, ahol a pszichológia szárba szökkenhetett, működhetett. Ma már az egyetemes érvényűnek gondolt törvényszerűségek és lélektani mesterfogások csak megszorításokkal alkalmazhatók: az elszigetelt, elnyomott, ösztönkésztetéseit klasszikus neurózisokban megélő ember képe jórészt a múlté. Az analízis olyan narratívát ad, amely az individuumot segít újrastrukturálni – de mi a teendő, ha egyre kevésbé figyelhető meg az individuum?

 

Keats költeményének hőse Endümión, a görög mítoszok egyik halhatatlanja, akire a Latmosz bércei közt csókolt örök álmot a Holdistennő. Neve olyasmit jelent: a „Belső”, aki „Belül van” (az endüein: „belépni”, „alászállni” igéből). Jellemzően a romantika fedezte fel újra: a szendergő „belső embert”, aki egy elzárt barlang mélyén alussza varázsos álmát, mit sem tudván arról, hogy halhatatlan. Keats verse is az emberi személy egységének himnusza: ahogy a tapasztalás, érzékelés, a benyomások sokasága összerendeződik, és múlhatatlanná lesz.

 

Ennek az én-tapasztalatnak azonban lételeme és kialakulásának előfeltétele az egyedüllét, a magány, vagy legalább a magánosság érzése. A szünet nélkül hálózatba kapcsolt, mesterségesen jelenlévő és önszántából transzparenssé tett személy (leginkább csak „arc”- persona – azaz: maszk) jóval nehezebben képes a befelé figyelés és koncentráció olyan fokára jutni, amelyben a figyelem, a törődés, a kíváncsiság aktusa hatékonyan hozhatná létre – vagy tárhatná fel – ezt a titokként megélt, a felszínes én számára is ismeretlen „önmagát”.

 

„Légy mindig a magányos gondolat

képzeleten túli laka, szabad,

mely az egek határát is kijátssza;

lépj ki a csupasz agyból, légy kovásza

a tompa, unt földnek...

a mérhetetlenség jelképe légy!

...ismeretlen légy – ne több.”

 

Rilke sokat tudott erről, és az Őszi nap záró szakaszában elő is sorolja az önmegismerés, az „önmagával foglalkozás” hagyományos eljárásait:

 

„Kinek nincsen háza, többé sohse épít.

Ki maga van, magára marad végre.

Virraszt, olvas, levelet ír az éjbe,

és fasorban bolyong, míg űzve végig

zizegő szél kap a hulló levélbe.”

 

A kép a magát „networking”-csomópontként megélő, relációkból és reflexiókból erőt merítő személyiség számára alighanem maga a rettenet: az elrejtettség, elfeledettség, kívül kerülés okozta hideglelés. Ami ráadásul időigényes, hiszen egyre több üresjárat szükségeltetik hozzá. A hálózat csomópontján átáramlik az információ – a minél nagyobb csomóponton hatékonyabban. Nem a megőrzés, hanem a továbbadás a fő szempont: márpedig a klasszikus, kumulatív elven működő, emlékezésen, kiegészítésen alapuló nyugati kultúra, amely előszeretettel érleli a szellemi tartalmakat, mielőtt továbbáramoltatná őket, ehhez túlságosan lassú.

 

A hálózatos személyiségben a transzparencia mellett a jelenidejűség is meghatározó: az emlékezés aprólékos munkája nem mozdítja elő a befogadás intenzitásának manapság mindennél kívánatosabbnak gondolt növelését.

 

A befogadásnak ez az összesűrűsödése megöli az emlékezetet: és nem is csak azon a közvetlen, és számtalanszor felhánytorgatott módon, amire már Platón is utalt egy helyütt az írás kapcsán, hogy tudniillik a megőrzés e technikája a feledés kultúrájához vezet, amennyiben egyre többet bízunk a papírra, és a memóriára egyre kevesebbet. E folyamat talán legszembetűnőbb jele, hogy idézeteink is elhagytak bennünket. Pedig számtalan nemzedéken át ezek a közös mondatok biztosították a kultúra folytonosságát és a közös diskurzus alapját. A citátumok az őskori nagy eposzok és népénekek utolsó maradványai: velük a közösen használt enciklopédia utolsó lapjai is elvesztek. Ha pedig az egyéni emlékezet strukturálatlan, a kollektív emlékezet sem lehet rendezettebb, holott rendszerint ez jelöli ki egy kultúra játékterét és karakterét, a közösségi enciklopédia címszavait, az adott kultúra könyvtárának áttekinthető katalógusát.

 

A kultúrák fölött őrködő nemtőnek alighanem Memoria a neve: ő a szűrő, mely szabályozza emlékezés és felejtés összjátékát, elkülönítve a megőrzésre érdemes tartalmakat a fölöslegesektől. Ha azonban ő elhagy bennünket, az utolsó, még úgy-ahogy működő szelekciós elv az idő marad; mindössze ez rendezi szekvenciákba a folyamatosan jelenlévő információt. A mennyiség további növelésének egyetlen módja a felhasznált idő rövidülése, ezért a tudást kényszerűségből előbb ismeret-részekké kell tördelni, aztán információ-darabokra morzsolni, granulátummá őrölni, hogy minél kisebb helyet foglaljon, hogy gazdaságosabban tárolható és könnyebben emészthető legyen. Borges még kozmikus méretű csarnokokba álmodta a maga bábeli könyvtárát – a mai bibliotékáriusok álma, hogy a csarnokok roppant tárhelyét és a művek végtelenségig bogozott labirintusát egyetlen kártyalapnyi helyre zsúfolják, idővel pedig egy tű végtelenített hegyére. A személyesen megélt magány és emlékezet híján pedig miféle út vezet a „tér látható szélén túl” fekvő barlangba, „ahol az elvonult lélek saját sorsa nyomára lel”? Keresi-e még valaki az odáig vezető utat? Talán a saját sors is csak afféle avítt luxuscikk: ébenfa asztalka sok apró fiókkal vagy gyöngyházzal berakott kínai szelence.


 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2013 / 12   »   Az analízis nosztalgiája
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911