Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2014 / 8   //    «    8    » 
TÖRTÉNETEK A VÍZRŐL
Novák Gábor
Nyugati földek
novella
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 



Az öreg harmadik napja haldoklik – egymaga fekszik a barakkban, alatta miljom-ránccá gyűrt lepedő, feje a bűzös csomókba állt tollpárnán nyugszik – időnként feltűnik az unott képű segédápoló, ágytálat cserél, ellenőrzi a fiziológiai sóoldattal teli infúziós zacskót, majd továbbáll, mint egy éhes kutya, a jobban felszerelt kórház-barakkok felé, élelem után kutatva – észre sem veszi senki, és már hetvenkét óra telt el azóta, hogy a doktor kimondta az öregre a szentenciát:

– Ennek vége van.

 

Odakinn a nap végét várja a nyomornegyed. Girhes leányanyák cipelik hazafelé gyerekeiket, ál-nyavalyatörősök és valódi embertorzók vonszolják magukat betevő után kajtatva, vénasszony tér haza a városból, beesett mellén minden lépésnél szánalmasan csörren a rézpénz-nyaklánc; a tenyérből jövendölő vajon összevajákolt egy vacsorára valót?

 

Kikukázott kólásüvegek közén kamaszsuhanc ül, kezében százas szög, a wannabe-vibrafonon virtuózkodik; a flaskákban dzsinn és kóladémon vagy épp víz helyett bizonytalan színe-szagú, gyanús-állagú anyag kavarog – csatornába való! Csatornából való.

 

A kamasz gyakorol, holnap kitelepül a korzóra, az elvétve felbukkanó turisták és a polgárok közelébe, ha minden jól megy, nem rúgják fel a rend őrei, és hull némi pénz a tálcájába is. A kamasz gyakorol, mellette két maszatos kölyök koszlott Playboyt lapoz – néznek, de nem látnak, szemükben vágy nem gyúl, a kihajtható mellékleten, egy jacht mahagóni koordinátái közt ingerkedő, szőke nő látványa annyira idegen, hogy felőlük akár másik bolygóról is származhat.

 

A nagyobb srác előre-hátra billeg, piszkos ujját sorvezetőként húzza a papíron.

A kisebb fiú közelebb hajol hozzá.

– El tudod olvasni?

– Nem. Csak elképzelem, milyen lehet.

 

Odakinn a végét járja a nyomornegyed – hazafelé tart öreg-fiatal, zsivajognak, átkozódnak, lármájuk elnyomja a barakkból szűrődő hangokat – az öreg pedig, vénember-elszántsággal, csak beszél, beszél.

 

„A nyugati földeket elérni a lehetetlenséggel határos. Az odavezető út a világ legveszélyesebbje. A ma még biztonságos ösvény holnapra halálos csapdává változhat. Mégis milliónyian vágnak neki ennek a gondos tervezést és intuíciót

igénylő útnak.”

 

Kinn szél támad, megbolygatja a bádogtetők hullámaiban megült port. Mezítlábas csitri szalad át a téren, kerülgeti a szeméthalmokat, a konzervdobozok rozsdás-kiöltött bádognyelvét, a betört oldalú, ki tudja, honnan-mikor elemelt és kihajított gyümölcsösládákat – szalad a csitri, fél kézzel kalimpál-egyensúlyoz, mert a másikkal zacskós vizet szorít a melléhez. Akinek nincs pénze Bunsen-égőre, kempingrezsóra, tüzelőre, vízforralásra, az vagy ezt issza, vagy a vibrafonba való csatornalöttyöt, a la diftéria.

 

Moraj gördül végig a domboldalon, a tétlen-tébláb népek felkapják fejüket, orrcimpák rezdülnek, kiszáradt ajkak nyílnak meg – a barakkváros felett komor-sötét felhők gyűlnek, a távolból esőillatot hoz a szél – a gyereklány gyorsít, meztelen talpa csattog a kicserepesedett talajon.

 

A megrettent nyáj zavarából az öreg mit sem érez – múmia-testét görcs rántja ívbe, szája széléről habos nyálcsík lóg alá – fogcsikorgatás központozza a nyugati földek legendáját.

 

„A test egy ócska, csupa lyuk hajó, egyetlen rendeltetése, hogy születéstől halálig átvitorlázzunk vele az életen, és azon túl, a nyugati földekre, ahol megkapjuk utazásunk, bátorságunk, szenvedésünk jutalmát, a halhatatlanságot. Szállj vízre, vezessen szerencse, hajózz át az óceánon, és érd el, ami után sóvárogsz… és a tested? Miután partra szálltál, semmi szükséged rá. Hagyd hátra vagy add el, ha találsz olyan bolondot, aki megveszi…”

 

Az ég csatornái megnyílnak, egyenletesen, megállíthatatlanul hullik az eső – aszályban felnőtt gyerekek riadnak meg a bádogtetőn kopogó cseppek hangjától, kutyák úsznak át hirtelen támadt vízmosásokat, hogy elérjenek oda, ahol nap nap után inni kapnak – a szél minden rezdülésére magasba szálló por megadja magát, sárrá változik – a nép eszmél, lábasokat, vödröket, kiütött fenekű hordókat cipelnek ki a szabad ég alá, ponyvákkal és műanyag fóliákkal fogják fel az esőt – fogatlan szájak húzódnak vigyorra, vének hümmögnek bölcsen, hm-zmm, inni fogunk! –, fiatalok ugrálják körül a telő edényeket.

 

A haldokló öreggel senki sem törődik – száraz falevél testéből kiszáll a lélek, lepedőt markoló keze avarrá omlik, szemére hályog borul – az utolsó, amit hall, a tócsákba-patakokba gyűlő víz csobogása – az óceán, amely a nyugati földekhez vezet.

 

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2014 / 8   »   Nyugati földek
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911