Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2007 / 7   //    «    31    » 
Levendel Júlia
Korláton
novella 
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Kora délelőtt, inkább még reggel úgy ülnek a hoppon maradt alkalmi munkások a Vérmező utcai korláton, mint a kopott madarak. A posta belső kis udvarát kerítő lukacsos téglafal előtt méternyi lapos, gyepes földsáv; évek óta nyilvános, bűzölgő vizelde, most három, ki tudja, miféle szeméttel tömött világoskék műanyagzsák is éktelenkedik ott - nem takarja a forgalomnak hátat fordító, falra húgyozókat, kitettségük bizonyára csak a szabadságot hivatott hirdetni. A keskeny sáv mellett veszélyes szakadék: benne, lent, a szűk vájatban a Krisztina út felé és onnan a Moszkva térre villamosok járnak. A Várfok utca alsó szakaszán, ezen a Moszkva tér széli felüljárón ugyanolyan korlát húzódik, de a munkát lesők és a senkinek sem kellők mindig csak a Vérmező utcai oldalra telepednek. Kora reggel csoportokba verődve állnak a Vérmező és Várfok utca korláttal kiszabott két sarkánál - olyankor még állnak, állva várakoznak, nejlonszatyorral a kezükben indulásra készek, a strichelők elszántan laza tartásával figyelik, közelít-e munkaadó, talán az előző napi zselézett hajú, sárga nyakkendős srác, aki egyszerre nyolcukat hívta, nagyhangon pörölt a mobiljába, és kézfejével csak intett nekik, nem szólt, de félreérthetetlen volt, kiket hívott; ilyen alak bármikor jöhet. Fél kilenc felé ülnek a korlátra, széttartott lábbal, behúzott nyakkal és előregörnyedve, hogy mind púposnak tűnik; egy darabig maradnak még. Délig is elülnek. Mindegy, hol. Hárman-négyen közel húzódnak egymáshoz, van, aki magában gubbaszt, s olyan is, aki bár távolabb, vagy másfél méternyire ül a többiektől, azért szól hozzájuk. A szatyrok lábuk alatt, összecsuklottan - a túloldalról nem hallom, cigányul beszélnek-e, semmit sem hallok, s bár mozgóképet látok, az egész megmerevedik bennem, fényképsor lesz a néhány másodpercnyi, de valamennyi ideig mégis tartó jelenetből. A fényképen én is rajta vagyok, nézem a munkanélküli férfiakat, ahogy a korláton ülnek. Némelyik nyeszlett, másik inkább kövér. Kockás inget, polót, zörgő nejlondzsekit, farmert, tépőzáras szandált viselnek, csak egyikük ősz hajú, de ő sem öreg. Cigányok.

    "Mi az - kérdezem Babits szavaival -, ami ily tragikusan és mindig újra csatába vonja a szellemet, melynek természete pedig épp az, hogy ne csatázzon?" Háromszor elmondom a mondatot, ízlelgetem: alkalmas volna-e kötet-mottónak, és hallom is, persze a saját hangomon. Érzem, hogy egyre mélyebbről jönnek ezek a másnak hallhatatlan, tehát néma hangok, gyomorból jöhetnek, még lejjebbről, patkóbélből, és mintha darabonként kiszakadnának; égetően fáj. Kínos. Többféleképpen is kínos, harmadszorra például lehetetlen nem észrevennem, hogy Babits kántáló, mégis sóhajtásokat-nyögéseket elfojtó hangját is utánzom - "Mi az..." - kezdem újra a korláton ülőkkel szemközt. A kérdés nagyon is idevaló.

    Ha nem idéznék, talán vadabbul és személyesebben mondanám, de továbbra is a szellem csatázására kérdeznék: mi az, miért, és miért kell nekem, oly korszerűtlenül, még manapság is, miért kell az én szerencsétlen szellememnek ilyen kínnal tapadni a korláton ülők látványához, és tudnom, hogy valóban csak a látványhoz vagyok láncolva, mert szinte semmit nem tehetek a szabadulásukért, a szabadulásomért. Gyanítom, hogy száz, kétszáz vagy kétezer esztendővel ezelőtt is hasonló nyomorúságok és igazságtalanságok késztettek embereket a társadalmi berendezkedés felforgatására. Szeretném hinni, hogy nem csak az önérvényesítés, az alaktalan űzöttség, a sértettség vagy a mindenkori mozgalmárság tett forradalmárrá - de bárhogyan is volt, az indító hevületből mára semmi se maradt, a globalizált, végsőkig elidegenített, hermetikusan zárt nagyvilágban, viszonylag friss történelmi tapasztalatokkal is megpakolva épelméjű ember nem tervezhet semmiféle hagyományos világfelforgatást.

    Vajon a folyamatos tehetetlenség-érzet okozza-e, hogy állóképpé dermed bennem a még mozgó-történő jelenet is? Ez az őstehetetlenség láttatja ilyen keményen szabdaltnak az egész világot?

    Különös, hogy minél szétmállottabb a társadalom szövedéke, annál merevebb is. Nemcsak a kipufogók füstje-gőze sűrűsödik a levegőben - a szén-dioxidnál, nitrogén-oxidnál, sőt, a kénes gázoknál is mocskosabb és életpusztítóbb az a közönségesen talán nem látható, de nagyon is testiesen létező korlát, ami elválaszt - most éppen engem a korláton ülő munkanélküliektől. Nincs mód ledönteni, áttörni - Babits vattás sipítását hallom a saját hangomba vegyülni, de hozzájuk vezető, tőlük hozzám hullámzó szavakat, hangokat, akár egy veszélyt jelző füttyöt vagy pisszegést se - még képzelni se tudok. Ők pedig nyilván nem látnak. Ha történetesen valamelyikük felém néz, akkor sem lát. Másik kasztba tartoznak - kár szépíteni, egészen másikba, s ott nem szokás etikai háborgásoktól tengeribetegséget kapni. Tudom, hogy vannak kasztok, mára jószerével átjárhatatlanok, mégis az átlátás igyekezetével - reményével? - nézem őket. És az a zsigerektől újra meg újra felkúszó, makacsul, vagy inkább valami idült monomániával tűrt-használt kérdés - hogy "Mi az, ami ily tragikusan..." - a kérdés is egyre szól, pontosabban meg-megszólal, s talán éppen a kényszeres kérdezés tiltakoztat és a maga darabosságával dacos továbbkérdezésekbe lök, hogy végtére miért is nem lehet alapjaiban változtatni a társadalmi berendezkedésen? Miért kell ezt - fanyalogva persze, mert most úgy divatos - elfogadnom, legalábbis elviselnem? Hisz gyakorlatilag, tényszerűen viselem és elfogadom. Ha hathatósan nem teszek ellene, már el is fogadtam. Így tanultam, egész életemben így hittem - a többi csak szépelgő körítés. De akkor is az, ha csupán "a többi" van, ha sehol nem is sejlik más? Amire önkéntelenül lecsap a következő kérdés: vajon a tehetetlenség kikerülhetetlen velejárója a primitíven határolt reakció is? Pedig nehéz eldönteni, mit utálok jobban: az ideologikus hárítást vagy a tetszelgő önvádaskodást. És vissza, megint vissza, hogy miért volna ma reménytelenebb - még a korábbiaknál is reménytelenebb - változtatni? Elegánsan-érzékenyen elmélkedni a "világállapotról" meg a voluntarizmus, sőt, az emberi beavatkozás veszélyességéről, mindenesetre könnyebb, korszerűen intellektuálisabb. A meddő okoskodással - kis időre - akár fedezékbe is lehet vonulni.

    Az állóképen közben nagy a forgalom: a Vérmező utcán két sávban ömlenek az autók, buszok; időről időre elengedik a keresztező Várfok utcából jövőket vagy a Várba tartókat. Pizza-motorosok szlalomoznak köztük és "Hajtás Pajtás" biciklisták pedáloznak. Az utca Széna tér felőli végén a minap részeg fegyveres egymaga akarta kirabolni az OTP-fiókot. Nem a korláton ücsörgők közül mászott le, az biztos, hiszen ha nem is eredeti, nem is összefüggő tervvel fogott a kalandba, azért csak kitört - és be az összes médium főhelyére aznap. A televízióban százszor mutatott kommandósok, mentősök, rendőrök filmjelenet-utánzása nyomot hagyott, de a bank emblémája önmagában is, még mindig felidézi a történteket - a partizán és az egész civilizáció összjátéka eseményt teremtett.

    És nekem - érthetetlenül - mégis áll a kép. Az ősz hajú elfordítja a fejét, a legfiatalabbnak látszó a hajába túr, mindegy, akkor is áll. Valamit én is csinálok azon a képen, de hiába, mert nyilván lefagyott.

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2007 / 7   »   Korláton
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911