Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2006 / 12   //    «    5    » 
Centauri
A magány és a misztérium gomolygása
(részlet)
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Amundsenék és a hólapát

 

Néhány napig az ufonida szomszédot még láttam az udvarán; őrült nagy területről lapátolta föl a havat, gondoltam is: ez valóban meghibbant! Mi a szarnak fellapátolni a fél udvart? Tán fülest kapott, hogy végre érte jönnek, s nem tud hóra szállni a Csészealj? Napjában háromszor töltötte a madáretetőket, de a letakarított, hófalakkal körbevett Colosseumot is behintette, olyan mozdulattal, mintha vetőmagot szórna; így aztán odafért a kanton utolsó pintye is. Legkevesebb ötezer madár gyűlt egybe nála. Miután végzett, már ritkábban jött ki; de csak úgy figyeltem őt is, ahogy a kutyát és a lovat, a látómező szélén; hogy jól és gyorsan végezzem a munkát, ugyanakkor azt is tudjam, mi történik odalent. A tetőgerincről jól láttam mindkét udvart. Például azt a lelkes semmittevést, amit kutya és ló együtt a létra körül produkál. Szeni incselkedve, komolytalan ólálkodással Gerbeaud-t kerülgeti, aki néha játékos, kiscsikós ficánkolással felé rúg; és láttam a szomszéd udvar forrongó madárseregét is. Aztán elszakadt a fűrészlapom; amikor a korábban méretre vágott oszlopokat akartam rögzíteni, elfogyott a szeg. Bementem, hogy átgondoljam a helyzetet és igyak egy teát, ám csak két kanál cukor maradt; kávé sincs!; egyetlen foltos, korábban már használt filtert találtam a konyhafiókban; valami sanyarú, árokparti gazokból összeblöffölt, csodatévő, de ihatatlan gyógyteakeveréket; megettem az összes burgonyát, nem maradt se sütőolaj, se petróleum, minden csigatésztát kifőztem, elfogyott a gyufa és maradt - írd és mondd! - három szál cigarettám.

    Stratégia: először is listát írtam. A hegyi beszéd se volt hosszabb: háromheti élelmiszer, dohány, kávé, lámpaolaj és petróleum, mert a melléképületekben, így az istállóban, a pincében és a nyári konyhában ősz óta se áram, de még egy szikra sincs; annak ellenére, hogy a biztosítékot is kicseréltem; továbbá a tető megerősítéséhez szükséges szög: százhúszas a dúcfáknak, aprószög a tetőlécekhez; marhakötél és abrak a lónak; és egy hólapátra is nagy szükség volt. Nonszensz, hogy egy vidéki háznál ne legyen hólapát? Masson azt gondolná, notórius hazudozó vagyok. Ám előfordulhat mégis. Ennek bizonyítására elég említeni a framheimi farmot.

    Ahol Amundsenék hatezer fontnyi (!) Weddel fókát halmoztak föl (főként Nielsen hajókapitánynak és Kristensen gépésznek köszönhetően, akik legjobb napjukon kereken negyven példányt lőttek!); ahol még fonográf is akadt, hogy esténként a Carment hallgathassák (ezt örökíti meg az a terület, amely ma Carmen-földként található az Antarktisz térképein); ahol asztalos és ércöntő műhelyt is berendeztek a hóba vájt helyiségekben; konyhát is, ahol Lindström egy szakácsolimpikon buzgalmával irdalta, fűszerezte, pirította, sütötte-főzte a fókasültet, a "Weddel-vadast"; egy inas odaadásával reggelre a kávét, az esti zenehallgatáshoz pedig a grogot! Ő volt a könyvtáros is, mert az expedíció még unaloműző könyvekről is gondoskodott (elsősorban Sherlock Holmes regényekről), és mégis! Mikor nyomasztóan sok volt már a hó a barakk körül, Amundsen rádöbben: nem hoztak hólapátot! Az Antarktiszra! Kétévnyi tervezés, listázás, lajstromozás, leltározás, egyeztetés és lamentálás után, a hosszú hajóút végén, melynek során végighajóznak az Atlanti-óceánon, ezerszer ellenőrzik a kötélzetet, a tartalékvitorlákat, szánokat, istrángokat, térképeket, tájolókat, műszereket, az árbockosár rögzítését, minden illesztéket, csavart, cipzárt és gombot, miután elvackolnak a hatalmas, kietlen, fagyos és ellenséges kontinensen (ahol "e pillanatban" csak ők és Scotték vannak, vagyis néhány elszánt norvég és tucatnyi eszelős brit) kiderül: nincs hólapát! A hó már a háztetőt nyalja, odakinn úgy mínusz negyven fok lehet, hajójuk, a Fram rég elment, hogy biztonságosabb, jégmentes helyen töltse a telet, Kucsin orosz tudós irányítása alatt óceanográfiai kutatásokban segédkezzen a kavargó déli vizeken, s csak tavasszal térjen vissza értük; csak egy felfordított bálnavadász csónak árválkodik a framheimi parton, hullik a hó, a szánhúzó kutyák éppolyan apró hógrottákban kuksolnak, mint az ominózus napon Seneca a fenyő alatt, gyorsan süllyed a légnyomás, a horizonton őrült felhők acsarkodnak, a tél java most jön csak, és nincs egy nyomorult, kibebaszott hólapát! A legközelebbi bolt meg jó szél mellett is legalább félévnyire van! Masson erre mondaná nem kevés szkepszissel: "És ez a trehány viking járt elsőként a déli póluson!?" Tafy csak anynyit tenne hozzá: "Beszarás!"

    Vizsgáljuk a dolgokat ezer oldalról, járjuk körbe százszor is, dolgozzunk őrült akkurátus jegyzetekből, valami "méretében" molekuláris, de nagyon fontos, funkcióját tekintve tehát katedrális dolog mindig kimarad! Ezer tőmondat? Ezeroldalas, többszörösen összetett, vérlázító vallomás? Mégis mindig akad, amiről nem beszéltünk még! Hány és hány utolsónak hitt gondolat és elsőnek tartott tett! Amint az oly távolinak gondolt "utolsó pillanat" is - melyre úgy gondolunk, akár a nanorobottá töpörödött ember a Cherrotorre égbenyúló epidotjára -, lehet valójában ijesztően közeli állomás; akár a soron következő pillanat is! A ménkő épp erre való! Meg a szélütés, infarktus, agyvérzés és a tréler. A banánhéj. A tromf. Hosszúnak hitt utazásunkból úgy riadunk fel, mintha álom érne véget; elbóbiskolva azt se tudjuk, mikor hagytuk el úticélunk, s most, az ülésben (és lélekben is) kissé lecsúszva, majd felpattanva, de már későn, arra riadunk: töküres az álló marhavagon, és itt a förtelmes végállomás. Tartsunk folyvást a legrosszabbtól is, legyünk sokat próbált lapátkezű telepesek, skandinavicusok, arcticusok, zsenik és éberek; még ha serkentőkkel pumpáljuk tele magunk, két marokra szedjük a stimulátorokat, korsóból isszuk hozzá az adrenalint, akkor is! - bárhol és bármikor elbóbiskolhatunk... Ki tudná számba venni, eddig hányszor szundítottunk el? Vajon hány olyan kanyar volt, amit nem vettünk be? Hány olyan nap, amit nem tudtunk elkerülni? - bár jobban tettük volna!

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2006 / 12   »   A magány és a misztérium gomolygása
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911