Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2006 / 10   //    «    9    » 
Kiss Lajos András
Haladásparadoxonok
tanulmány (részlet)
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


A 18. század felvilágosult gondolkodói még őszintén hitték, hogy a pusztító háborúk, az emberiséget végletesen megosztó vallási és világnézeti ellentétek megszüntethetők. Szinte mindannyian hasonlóan érveltek a belső és a külső "örök béke" szükségessége és lehetősége mellett: a vallásszabadság és tolerancia intézményes garanciái segítenek majd megfékezni az államokon belüli erőszakot, s a nemzetközi kapcsolatok is pacifikálhatók. Kant úgy vélte, a nagy létszámú hadseregek puszta létezésükkel is a hódító, agresszív szellemet táplálják. Mivel más államok politikusai is hasonlóan gondolkodnak, maguk is akkora (vagy inkább nagyobb) hadseregek létrehozásán munkálkodnak. S ha már van hadsereg, előbb-utóbb funkciót is kell találni számára (s mi lehetne célszerűbb feladat, mint egy jó kis hódító háború). Pedig a modern időkben, mondja Kant, a háborúk "gazdaságtalan vállalkozások", mert akadályozzák az ipar és a nemzetközi kereskedelem széles körű kibontakozását. Békeidőben a hatalmas hadseregek folyamatos fönntartása iszonyatosan megterheli az államkasszát, nem beszélve a kockázatos kimenetű háborúkról, vagy a katonai diktatúra rémképéről. Benjamin Constant ehhez még hozzáfűzi: a modern kor személytelen és iparszerű háborúja feleslegessé teszi annak egyetlen igazolható erkölcsi hozadékát: az egyéni hősiességet. A tűzfegyverek korában a háborúból kiveszni látszik minden lovagiasság; a csata többé nem az egymás erényeit respektáló harcosok "nemes párviadala", hanem személytelen tömegmészárlás. Másrészt, mondja Kant, a háborúban az ember az államhatalom eszközévé alacsonyul, "(...) ami pedig sehogy sem egyeztethető össze a saját személyünkben hordozott emberiség (Menschheit) jogával". Hasonló, antropológiai és etikai elveket egyaránt magában foglaló érvelést olvashatunk Constantnál is: "Míg hajdan minden nép elszigetelt családot alkotott, s született ellensége volt a többi családnak, ma a sokféle nevű és társadalmi berendezkedésű embertömeg természetét tekintve egynemű." Constant azonban egy újfajta, a francia forradalommal és az azt követő császársággal színre lépő, háborúpárti érvelésre is felfigyel: a haladás érdekében, az elnyomott népek felszabadításáért folyó háború morális igazolhatóságára. Ám ez esetben újabb kínos kérdések merülnek fel: voltaképpen ki és mi ellen kell és lehet háborúzni az emberiség felszabadítása nevében? Noha az eszmei igazolás folyamata legalább száz évet vesz igénybe, a huszadik század elejére az adekvát válaszok lényegében készen állnak. Az újfajta háborúnak a radikális jó nevében kell folynia, a radikális gonosz ellen. Innentől azonban a felvilágosodás gondolkodóinak antropológiai univerzalizmusa fikcióvá válik. A jövő világpolgári értelmezését rövidesen felváltja a világ-polgárháborús argumentáció. A 19. századi "emancipatorikus eszmék" (a sor Gobineau-val indul, Marxszal folytatódik, s egészen Nietzschéig, Spencerig vezet) szinte mindegyike redukcionalista, mivel más-más módon ugyan, de a "Mi" és az "Ők" éles szembeállítására épít. Reinhart Koselleck - immár klasszikus tanulmányában - az ember és a nem-ember, illetve a felsőbbrendű ember és az alsóbbrendű ember szembeállításában látja e - minden korábbinál tragikusabb végkifejletet eredményező - fogalompár megjelenését. A nyugati kultúra a görögök óta ismerte az aszimmetrikus politikai ellenfogalmakat, mint a hellén/babár, illetve a keresztény/pogány meghatározások. Csakhogy, mondja Koselleck, "a görögök és barbárok, a keresztények és pogányok közötti duális felosztás kritériumai - hallgatólagosan vagy nyíltan - mindenkor minden ember összességére vonatkoztak. Ennyiben az emberiség, a genus humanum [emberi nem] volt minden olyan dualizmus előfeltétele, amely az emberiséget fizikailag, térbelileg, szellemileg, teológiailag vagy időbelileg tagolta". Ettől kezdve az emberi nemhez tartozás (vagy nem tartozás) annak függvénye, hogy kit melyik csoportba sorolnak be. Az efféle felosztások konstruktőrei önmagukat természetesen a "jó oldalra" helyezik. Töprengésem egy későbbi szakaszában, jórészt Giorgio Agamben és Tzvetan Todorov munkáira támaszkodva, részletesebben utánajárok a kérdésnek, hogy vajon kizárólag a náci ideológia alkalmazta-e ezt a radikális kettéosztást, vagy a sztálinizmus is ugyanerre a dichotóm logikára épült-e. Egyelőre azt a kérdést igyekszem megválaszolni, hogy miképpen sikerült a 20. századi totalitárius eszméknek választ találni a Benjamin Constant által felismert dilemmára, azaz hogyan tudták a modern zsarnoki rendszerek életben tartani a heroikus küzdőszellemet egy technicizált és elszemélytelenített világban. Amint azt Jurij Lotman háborús emlékei kapcsán láttuk, a totalitárius rendszerek betegesen kollektivista, az egyéni iniciatívákat elfojtó jellegéről szóló elbeszélés, ha nem is teljesen hamis, mindenképpen korrekcióra szorul. Az igazság az, hogy a nácizmus és a szovjet kommunizmus is az emberi természetben rejlő dionüszoszi és apollóni energiák felszabadítására épített. Jól szemlélteti ezt a különös emancipatorikus technikát az orosz filozófus, Mihail Ryklin, a harmincas években készült moszkvai metróról írott tanulmányaiban. Véleménye szerint a moszkvai metró bizonyos értelemben reprodukálja az ókori despotikus rendszerek építészetét. Hegel szimbolikusnak nevezte a keleti, úgynevezett folyó menti civilizációk megaprojektjeit, pl. a mitikus Bábel-tornyot, vagy a nagyon is valóságos egyiptomi piramisokat: mivel a keleti társadalmak nem rendelkeztek a szabad individuumok egységének valódi szellemiséget és diszkurzív formát kölcsönző demokratikus alkotmányokkal, csak ezekkel a gigászi építményekkel tudták megteremteni a közösség szimbolikus egységét. Az ókori tornyok és templom-paloták, sokszor már romokban heverve, még évezredek múltán is mély benyomást tesznek a szemlélőre. Ezek a konstrukciók - a patriarchális-vérségi kapcsolatok pillanatnyiságához képest - egy új korszak, a hatékonyan és történelmileg maradandóan együttműködő emberi közösség világát szimbolizálják. Hegel szerint a római világ klasszikus, azaz "racionális" építészete túllépett a keleti szimbolikus építészeten, és a görög templomok, a római villák és paloták architektúrája elsősorban az emberek (nem pedig az istenek) intim és szabad világát jelenítik meg. Ugyanakkor, mondja Ryklin, a már túlhaladottnak hitt formák újjászületése sem kizárt. Éppen ez történt a moszkvai metró, valamint számtalan más, a harmincas évek szovjet megaprojektje esetében. A történelmi körülményeket ismerjük. Szovjet-Oroszországban a templomokat felrobbantották, a palotákat és az elegáns lakóházakat államosították és jórészt múzeumokká, hivatali épületekké alakították át. A Hegel által oly fontosnak tartott privátszféra, a nyugati világ építészetének metafizikai háttere, semmivé foszlott. Ez a történelmi helyzet tette lehetővé, hogy a Szovjetunióban újjászülethessen a szimbolikus építészet. A nép és a vezér egységét hirdető új templom-paloták kvázi-vallásos funkciója mégis eltér antik elődjeitől: ezek az épületek és építménykomplexumok nem rendelkeznek eleve adott és önmagukon túlmutató jelentésformával (például a szellem szférájában), hanem magának a "proletariátusnak" kell aktív módon kialakítania az új jelentésformákat. A szocialista megaépítményekben az "új élet" örömujjongásos dicsérete zajlik; s ez az új élet a maga kvázi-vallásosságát éppen a transzcendens elvek tagadásán keresztül valósítja meg. Ryklin szerint a szovjet termelés olyan helyszínen történik, ahol a szocialista életmód mindennap igazolódik. Ebben a termelési formában nem ekvivalens értékek cseréjéről van szó. A sztálini szocializmus világában nem a gazdaság akkumulációs elve, hanem a tiszta pazarláselv uralkodik. Éppen a moszkvai metró építéséről szóló korabeli diskurzusok világítják meg legjobban e különös Gesamtkunstwerk értelmét. Ryklin szerint "(...) a sztálini kultúra az ember szolgálatába állította magát. Fellépett az elszemélytelenedés és standardizálás ellen. Az individualitást, mi több, az intimitást tűzte zászlajára. A metróállomásokon található minden egyes márvány ülőlap az emberről gondoskodás újabb példája. Ez a kultúra igyekszik a legapróbb részletekig művészi lenni, és minden tekintetben meghaladja a mindennapi világot, éppen úgy, mint a mindent perfekcionalizálni igyekvő avantgárd művészet a forradalmat követő évtizedben." A szovjet építészet - minden gigantizmusa ellenére is - nem befejezett alkotásokat produkál, hiszen mindig maradnak olyan jelentéstartományok, amelyek teret biztosítanak az egyéni és szuverén értelmezéseknek. Bár a "népakarat" egyetlen hiteles exegétája mindvégig a csalhatatlan párt, egyértelműen megfogalmazott kánonok inkább csak az irodalomban vannak, míg az építészek viszonylagos szabadságot élveznek. Lazar Kaganovics, a metróépítés politikai biztosa hangsúlyozta, hogy a "pénz nem számít", hiszen itt lényegében nem is gazdasági projektumról van szó, hanem a kommunista jövő fizikai és spirituális "előszobájáról". A mindennapi élet szürkeségéért, a nyomorúságos lakáskörülmények elviselésért (a nagyvárosokban szinte mindenki társbérletben lakik) az ujjongás terei nyújtanak kárpótlást. Így a totálisan esztétizált életvilág néhány kitüntetett terepe a szabadság és az önmegvalósítás időleges megvalósíthatóságát - legalábbis annak illúzióját - nyújthatta.

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2006 / 10   »   Haladásparadoxonok
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911