Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2006 / 4   //    «    21    » 
Horgas Judit
Harangszó
esszé 
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 



Amikor a moszkvai Művész Színház Sztanyiszlavszkij rendezésében a Három nővért próbálta, a Jaltából felcsalogatott Csehov a kulisszák mögött "a tűzharang megszólaltatásának helyes módjára okította a díszletmunkásokat" - olvasom Peterdi Nagy László könyvében. "De azok sem értették egészen, végül a harang nem úgy kongott a bemutatón, ahogy a szerző elképzelte, és Csehov halott sápadtan hagyta el a színházat. Ezen meg a színháziak sértődtek meg. Nem értették, hogy akkor éppen a tűzharang volt a színházban - a forradalom."

    Peterdi esszékötetének minden írása a forradalom különféle módozatait kutatja a színházi, irodalmi, politikai, társadalmi vagy éppen ökológiai témák között cikázva. A "bársonyos" forradalom mellett más korok más forradalmai, más népek más küzdelmei is megjelennek. Az "irónia, többszólamúság, többszintűség" Peterdi szerint "a korszak jellegzetes fogalmai", de ugyanezek az ő szövegeit is jellemzik. A műelemzések, anekdoták, visszaemlékezések hálószerűen kapcsolják össze a múltat, amikor "a moszkvai Gorkij Intézet aspiránsaként a Tisza-expresszen" közelítette meg Kelet-Közép-Európát - és a rendszerváltás reményeitől megfosztott jelent. A szerző a hálószemek résein kikukucskálva a korántsem biztató jövő felé tekintget - töretlen optimizmussal, hiszen minden történetében ott a forradalom, azaz a jobbítás, az újítás fénysugara.

    Optimista, de nem naiv: a könyvben megjelenő "lenyúlt és tönkretett, nullára írt világ" szereplői - kevés kivételtől eltekintve - kacagtató-borzongató természetességgel jelennek meg, és egytől egyig jó ismerőseink, a kelet-közép-európai vadkapitalizmus alakjai: az oligarchák, médiasztárok, a politikusok, a tábornokok, a színésznők, az írók, a színidirektorok, a nyugdíjasok és persze az irodalomtörténészek. Az egymásba kapaszkodó történetekben szinte mindegy, hogy Moszkvában vagy Krakkóban, Nizzában vagy Melihovóban, Budapesten vagy Debrecenben járunk: a világszínház előadásainak mindenütt ugyanaz a vége, ugyanaz a közönség tapsol elégedetten, de csak keveseknek van annyi esze, mint I. Miklósnak, aki A revizor bemutatóján megjegyezte: "Mindannyian jól megkaptuk, de főként - én!".

    Peterdi Nagy László egy vérbeli komédiás huncut mosolyával dörgöli képünkbe korunk és fajunk rút tényeit, a kultúra összefonódását pénzzel és hatalommal, mert Gogollal együtt tudja, hogy a komikum "a humornak, ennek a kivételes emberi képességnek a terméke. Az a rendeltetése, hogy segítsen összhangba kerülni az egyre érthetetlenebb és ellenségesebbé váló világgal." Erre az összhangra pedig igen nagy szükségünk van mostanában, máskülönben hogy képzelhetnénk el a múzsák kalandját a muzsikokkal (ez az egyik alfejezet címe), hogyan olvashatnánk Claudius menedzserkirály uralmáról és a Ménesi úton nevelkedett királyfiakról, és hogyan írhatta volna meg a szerző Színházi mozaikját, amelyben Sztálin Rettegett Ivánként, Soós Imre pedig Romeóként jelenik meg, de szó esik Ránki György Pomádé királyáról éppúgy, mint E. T. A. Hoffman meg a Grimm testvérek népmesegyűjtéséről? A mozaikokat a mesélő komikus grimaszai hangolják történet- és történelemmondássá, majd összeolvadva az olvasó saját mozaikdarabkáival, kaleidoszkópként mindig új és új formát mutatnak.

    A régi-új fénytörés című esszében is valami ilyesmi történik: a "jó öreg irodalom" egy-egy motívumát, a Három nővér vörösfenyőitől A nagy utazás bükkfájáig, Peterdi ökokritikai szemszögből vizsgálja, és az orosz drámairodalomról szólva egy átfogó feltételezést is megkockáztat: "Az orosz írók - szinte mindannyian - a természettudományoknak szentelték ifjúságukat. Gogol összehasonlító földrajztudománnyal, Turgenyev természetfilozófiával foglalkozott. Goncsarov megismételte Darwin földkörüli útját. Az orvos Csehov pedig még Jaltán is megvizsgálta, végigkopogtatta a Művész Színház egész társulatát, holott éppenséggel őt, a beteg szerzőt látogatták. A természettudományos szemlélet áthatotta az irodalmat - az orosz drámák is ezért panteisztikusak és holisztikusak? Vagy - éppen fordítva?"

    A könyvből azt is megtudhatjuk, hogy Oroszországban nemcsak irodalom és ökológia kapcsolódik össze, de a mi életünket is jelentősen befolyásoló politika is összefonódhat az ökológiai gondolkodással: "Az Orosz erdő című regényt író Leonyid Leonovnak állítólag komoly szerepe volt a peresztrojka megindításában. Egybehangzó vélemények szerint ugyanis a már nagybeteg íróval sorsdöntő beszélgetést folytatott Gorbacsov, többek között feltette az írónak a kérdést: magára vállalhat-e egy politikus ekkora felelősséget, még ha ideiglenesen hatalommal ruházza is fel a történelem? Leonov úgy felelt, mint egy erdész: amikor fát ültet az ember, nem a csemete árát kell nézni, hanem hogy milyen lesz az erdő 30-40 év múlva. És Gorbacsov megfogadta Leonov tanácsát. Elvégre ő is orosz." Hogy valóban így esett-e, nem merném bizton állítani: mert bár Peterdi Nagy László váltig bizonygatja, hogy holmi léhűtő értelmiségiek, például színházi rendezők "a szellemi megújulás kulcsfigurái" voltak vagy lehettek, nekem ez kissé gyanús.

    Egyébként sem kell mindent elhinni a szerzőnek, például amikor azt írja: "ami engem illet, a debreceni kollégium szárazbabján felnőtt, nyáron ma is mezítlábas szandálban járó embert, ahogy az én par excellence elsőgenerációs lelkész édesapámtól tanultam, egész életemben igyekeztem távol tartani magam a ?lángoló? és ?fehéren izzó? dolgoktól" - nyilvánvalóan valótlanságot állít, hiszen mi lehetett volna lángolóbb és izzóbb az elmúlt évtizedekben, mint mindaz, amiről könyve szól: a kulturális-társadalmi-politikai folyamatok szüntelen kavargása?

    A kötet utolsó, az esszétől sokkal inkább a novella műfaja felé hajló írásában végképp tagadhatatlan ez a veszedelmes, fehér izzás. A Vendégjáték idősödő színésznője (a szerző szóbeli közléséből tudom: Sulyok Mária) a hetvenes években a pesti társulattal Moszkvába utazik, hogy bemutassa Örkény Macskajátékát. A nagyasszony elindul, hogy az előadásra készülve kifürkéssze az idegen, ellenséges várost, és sétája közben újra és újra visszaretten: "Ezeknek játszom én holnap az Orbánnét!", aztán éppen ebből a magányból, idegenségből építkezve felejthetetlen alakítást nyújt, és forradalmi hangulatot támaszt a diákokból, egyetemistákból verbuvált közönségben. Az öregedő színésznő alakja és szerepe egymásra vetül, és a már ismert, mondhatni: Peterdi-féle módszerrel új, mégis ismerős fénytörésben mutatkozik, és többet mond a darabról, a színjátszásról és a hetvenes évek világáról, mint bármilyen részletes elemzés vagy beszámoló.

    Kongatom a harangom, mint a moszkvai Művész Színház tétova díszletmunkásai, és közben a szerzőre sandítok: jól csinálom? Nehogy aztán sápadtan távozzon a bemutatóról...

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2006 / 4   »   Harangszó
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911