Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2006 / 4   //    «    22    » 
BELSŐ RUHATÁR
Kiss Lajos András
Agóra vagy aréna
esszé 
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 



A választások közeledtével minden eszközt megragadok szellemi immunrendszerem erősítésére. Ezekben a napokban például éppen Henri Michaux olvasása jelenti az első számú prevenciót. "Leteszek egy almát az asztalomra. Majd beleteszem magamat az almába. Óh, milyen csodálatos!" A belső tapasztalat francia prófétája többnyire kiváló tanácsadónak bizonyul egy élhető elefánt_csonttorony napirendjének kialakításában.  De ezekben a hónapokban valahogy mégsem tudok tartósan berendezkedni a teljesen vissza_vonult életre. Nem, természetesen nem Michaux kifinomult intellektusával van baj: a külvilág hangos médialármája üt szüntelenül rést a magam köré épített falon. Úgyszólván reggeltől estig hallom a fal túlsó oldaláról felhangzó szirénének első strófáját: "Az ember társadalmi (értsd: politikai) lény. Csakis az agóra - minden demokratikus politikai alapintézmény évezredes metaforája - köré szerveződő élet lehet teljes értékű és igazán emberhez méltó." Ez amúgy igaz lehet. Igen, a polisz, a politikai közösség a ?második anyánk", mondta már Szókratész is. A politikai közösség melegházához hűtlenné lett cinikus Diogenész inkább megmosolyogtató kivétel, mintsem irányt mutató szabályszerűség. A politika világa, főképpen a demokratikus intézményeken alapuló társadalmak esetében, kétségkívül komoly dolog. Periklészről mesélték az athéniak: miután a város élére került, senki sem látta többé mosolyogni. De a nyugtalanító kérdés csak nem ül el bennem. Biztos, hogy manapság az agóra, s nem inkább az aréna ennek a zajos külvilágnak a megfelelő metaforája?   

Egykoron, a római viadorok és a gladiátorjátékok nézői számára a gyilkosok, a keresztények, az oroszlánok és a gladiátorok, ugyanannak a spektákulumnak a részei voltak. A nézők azért tódultak be az antik arénába, hogy szemtanúi legyenek a pillanatnak, amikor a győztes ráteszi lábát a legyőzött mellkasára... Persze a modern arénában a különbség a győztes és a legyőzött között nem a kifolyt vér mennyiségében található, mondja Sloterdijk, korunk első számú guruja. De a dolgok működésének logikája alapvetően ma sem más - teszi hozzá lakonikusan? A politika lényege évezredek óta változatlan. Ez pedig annak a feladatnak a teljesítése, aminek eredményeképpen az emberek millióit rá lehet venni, hogy folyamatosan a közvetlen érdekeik ellenére cselekedjenek. Azaz építsenek öntözőcsatornákat, induljanak keresztes háborúba, fizessék be pontosan az adót? Ezt a feladatot pedig csak az erőszak valóságos vagy szimbolikus eszközeivel lehet teljesíteni. 

Ami mégis eltér az antik Róma világától, azt talán úgy lehetne megfogalmazni, hogy napjaink mediatizált világa olyan totalitárius meta- és megaarénává változott, amelyben a hajdani panem et circenses kiegészült a pánik et circensessel. Még a manapság oly sokat emlegetett political correctness hívei is lelepleződnek, amikor ellentmondást nem tűrő hangnemben állnak ki a legextrémebb jogok védelmében. Önkéntelenül is Mészöly Miklós egyik mondata jut eszembe: "Esküszik a dialektikára, miután kiiktatta belőle az antitézist." Még Európa szellemi életének legjobbjai között is csak kevesen képesek szakítani a radikalizmussal, panaszolja Alain Finkielkraut, korunk másik ismert diagnosztája. Megint mások a beteges öncenzúrába menekülnek: még csak véletlenül sem azt mondják, amit valójában gondolnak. Persze itt nem egyszerűen a politikai aktorok jellemhibáiról van szó. A tömegmédiumok dramaturgiája eleve úgy épül fel, hogy abban szinte lehetetlenné válik a dialogikus érvelés, hiszen a képeken megjelenő életvilág elsősorban nem tájékoztatni, hanem felizgatni, sokkolni akar. A politikai dramaturgia__ csúcspontjai manapság sem a feszült dialógusok, hanem az extrém izgalmi állapotok, csakúgy, mint egykoron Platón árnyék- és utánzóművészei, a szofisták esetében (noha természetesen manapság mindez sokkal hatékonyabban történik). A politika démoni forgatókönyvének eme különös "működésével" természetesen nagyjából mindenki tisztában van, akár bevallja magának, akár nem.  Így aztán szinte szükségszerűen az lesz az egész következménye, hogy egy kicsit mindenki fél. A porondra lépők gesztusaiban ugyanúgy tetten érhető az általános elbizonytalanodás, mint a politikai nagygyűlések résztvevőinek hol extatikusan rajongó, hol a gyűlölettől eltorzult arcvonásaiban, vagy éppen csak a négyévenként kétszer a választófülkébe betérő "normál" választópolgár bizonytalan botlado_zásaiban? Bizony, a minden oldalról feldübörgő zsivaj a lassan totálissá váló szorongás biztos jele. Nem tudom, mit hoznak a következő hónapok. Tartok tőle, számomra a jövőben is elsősorban az immunrendszerem erősítése lesz a mindennapok kötelező feladata.

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2006 / 4   »   Agóra vagy aréna
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911