Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2005 / 10   //    «    2    » 
HA NEM VAGY ELLENÁLLÁS
Rába György
"Mert semmi vagy, ha nem vagy ellenállás"
esszé (részlet)
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Minden cselekedetünket, minden megnyilatkozásunkat társadalmi környezetünk a természet törvényeihez, a szociális közösség gyakorlatához méri. Amikor tettünk vagy állásfoglalásunk túlnõ az elénk állított kereteken, akkor elvárásokkal szegültünk szembe, kollektív eredetű, megkövesedett formákkal. De ami ennyire rideggé merevedett, az idõ múltával jelent-e még értéket, ami két vagy akár több emberre jó, az nekem már kényelmetlen, sõt káros lehet. Az eszményi szabómérték szerint senkire sem szabható öltöny.

    "Mert semmi vagy, ha nem vagy ellenállás": Babits 1936-ban, a Pesti Napló hasábjain megjelent, életében kötetbe nem került versének ez a maximája az elidegenedett társadalmi követelményeknek mond ellent. Az ellenállás szenvedélyes magatartásformájának elõképe megfogalmazódik a fiatal Babits költészetében, mégpedig a Szimbólumok 5. tagversében: "Szálljon a lelkem sárga lobogóval". Ez a költõi kijelentés még nem az ellenállás igéje, hanem hadüzenet, alkalmasint a konzervatív poétika jegyében fogant támadásokra, melyek a pályakezdõ lírikust érték. A sárga lobogó régen a ragályt hordozó hajók kötelezõen kitűzött zászlaja; az ifjú költõ dacosan vállalja, hogy "új kórok, új veszélyek átka" felé száll. Ez még a harcias lázadás jeligéje, nem az ellenállásé, bár az ellentmondás helyzetében született.

    A Szimbólumok 1. stanzájának, egyszersmind az egész füzérnek ez a nyitánya: "Ne mondj le semmirõl". Ahogy a Sziget és tenger (1925) kötet "hitvallás"-nak hirdetett költõi elõszava emlékeztet: "Az elsõ könyvem elsõ oldalára a ?soha meg nem elégedés? himnuszát írtam be..."

    Mindez még csak zendülés volt, egy forrongó ifjú lélek kiáradása, egypólusú szellemi erõközpont megnyilatkozása, ellentétben a kétpólusú ellenállással. Mert ellenállni csak valakinek, valaminek lehet, szervezetnek, történelmi jelenségeknek, lelkiismereti kényszernek, az erõszak sokféle formájának. Nem kívánok a történettudomány területére kalandozni, és a forradalmakról, szabadságharcokról elmélkedni. Babits fölhívása is az egyént inti, mégpedig a személyes szabadságot kifejezõ gesztusra. Õ maga gyakorolta ezt a I. világháború idején, amikor ezt írta: "nagyobb örömmel ontanám / kisujjáért a csobogó vért, / mint száz királyért, lobogóért!" (Játszottam a kezével). Ha nem sejtette volna, hogy kiváltja a Hivatal megtorlását, megismerhette az indulatokat a defetistának bélyegzõ sajtótámadásokból. Ám a háborúnak csak közvetve tudott borzalmai fokozták ellenállását a vérontással szemben, és egy év múlva közzéteszi ditirambusát a háború ellen, a Húsvét elõtt-öt. De még a Shakespeare-jubileumot ünneplendõ lefordítja A vihart, és a Nyugatban közölt IV. felvonást ajánló soraiban írja: "Ha valamikor a nemzeti elnyomatás korszakában az irodalom, már puszta létével is, zsarnok önkény s erõs cenzúra alatt, a nemzeti kultúra különállásának biztos jele és záloga volt, úgy ma, megfordítva, az európai kultúra elpusztíthatatlan egységét kell, minden önkény ellen, puszta létével dokumentálnia" (Nyugat, 1916. jún. 16. I. 727.). Aztán a Nyugat 1917. március 1-i számában megjelenik a Fortissimo, a költõ egyértelmű, bátor kiállása a háború ellen. A folyóiratszámot elkobozzák, és terjesztését csak a vers kihagyása árán engedélyezik. A visszahatás ezúttal sem marad el. Nem készítek katalógust Babits számos háborúellenes versébõl, de megemlítem, hogy minden támadás és megtorlás ellenére 1918-ban csatlakozik az Európa Lovagjai pacifista csoporthoz, és kiáltványuk megfogalmazásában részt vesz. Amikor a háború után a Szabó Dezsõ elnökölte fajvédõ Magyar Írók Szövetsége együttműködésre hívta föl, visszautasító levele ellenállásról tanúskodott: "A fõ cél a béke és boldogság: erre kétségtelenül rossz út a forradalom, melyben a nemzet önmagát öli meg, de nem kevésbé rossz út, ha nemzetek és fajok ölik egymást" - fogalmazta meg gyökeres szembefordulását az ellenforradalommal.

    Nem kísérem végig tételrõl tételre a költõ Babits kinyilvánított ellenállását lírájában, elegendõ, ha utalok rá, hogy a Sziget és tenger kötettõl sorjáznak az ellenállás szociális gyökerű kifakadásai (Régen elzengtek Sappho napjai), a pragmatikus Hivatal álságosnak ítélt gesztusaival szembeforduló feddései (Petõfi koszorúi, A gyémántszóró asszony), a békediktátumok elleni tiltakozást kollektív önkritikával és társadalmi igazságkereséssel ötvözõ megnyilatkozások (A jobbak elmaradnak) és a véleményszabadságért hangoztatott intelmei: "ha nem igennek, legalább a nemnek / hangzani kéne..." (Vers apostolokról).

    Augustinus és Kant etikájának neveltje utolsó két évtizede költészetében az ellenálló közéleti vallomásnak legalább akkora a tere, mint önelemzõ, metafizikával telített lírájának. A gazda bekeríti házát életképi allegóriája erkölcs és szabadság nevében hirdet ellenszegülést a harsány tényvilág vitalizmusának. Az ellenállónak az igazsághoz és az erkölcsi értékrendhez fűzött valóságos programja Az írástudók árulása című esszéje, de eljut a II. világháború borzalmainak elítéléséhez is - nemcsak a Jónás könyvében, hanem lírájában is (Ezerkilencszáznegyven, Özönvizet, kõessõt, üstököst).

    A közösséget nem a taps, hanem a kritika segíti elõre. Az éljenzés nemegyszer többet árt, mint a fölismert hibák, hiányosságok, álértékek elmarasztalása. A mögöttünk hagyott fél évszázad társadalom- és eszmetörténete, valamint nem utolsósorban az egyidejű irodalom sorsa szemlélteti, hogy az olykor passzív, olykor nyílt ellenállás diktatórikus környezetben meghozta gyümölcsét. Még halotti poraiban sem kívánok senkit megbántani, ezért személyeket nem pécézve ki, hívok közös gondolkodásra: az irodalom hány koszorúzott, díjazott, ünnepelt jelesét felejtettük el, művet és embert egyaránt. Hadd emlékeztessek a "hallgató írók" fogalmára: õk nem voltak hajlandók beállni a dicsõítõ bértollnokok táborába, olykor még személyi szabadságukat is kockáztatva. Pedig õk voltak az akkori magyar irodalom jelesei. Igaz, a Hatalom elsõsorban a "népi írók" hallgatását igyekezett megtörni, bennük remélt hasznos útitársakat, de nemcsak köztük akadtak írástudók, akik beszédesen hallgattak. Inkább megtagadták a magasztaló ódák írását, a torzulások átkeresztelését haladásnak, és a szűkölködést is vállalva alámerültek a társadalomba. Ki gondolná ma már, hogy táviratban rendeltek ünnepi írást Rákosi, majd Sztálin születésnapjára? Nézzék meg a kiadványokban, kik adtak ezekbe a gyűjteményekbe verset vagy prózát, és kiknek a neve hiányzik onnan! Tersánszkytól is kértek kéziratot, mire õ válaszul elküldte egy amerikai nadrágtartó-gyárosról írt elbeszélését. Az Írószövetség akkori vezetõsége nem is mert a szerzõ ellenállására gondolni, hanem súlyos mentális válságra következtetett, és úgy döntött, terápiás célzattal, barátian kell foglalkozni vele. Emlékeztetek az írók 1951-es kongresszusára is. Ott egy ifjú írójelölt az emelvényrõl megtámadta Illyést, mondván, nem foglalkozik a társadalom idõszerű kérdéseivel. Illyés fölment a pódiumra és elõhúzta zsebébõl mára jól ismert versének kéziratát. Ezt a ditirambust a dunaújvárosi építõkre írta. Saját, régi meggyõzõdését hirdethette: a kétkezi munka értékét. Versét a jelenlévõk tenyércsattogtatása pozitív, méltó válasznak értelmezte. Csakhogy a vers így végzõdött, végzõdik: "leomlanak bálványok, trónok, égi-földi szentek, / de nem amit a munka megteremtett". Az egybegyűltek a végkicsengésbõl az épülõ szocializmus helyeslését vélték kihallani, holott az már minden zsarnokság elleni dacát hírelte. Hiszen a földi szenteket is pokolra küldte.

    A fordulat éve és 1956 közti műveket kutatva nem fogják megtalálni se Jékely, se Kálnoky, se Takáts Gyula, se Csorba együttműködést sugalló ódáit: ilyenek nem születtek. Teljes névsorolvasás nélkül: kincstári himnuszok éneklése helyett éveiket magas színvonalú műfordításba ölték, mint például Rónay György, Kálnoky, Csorba, a prózaírók közül Ottlik, és még sokan mások. Weöres és Jékely még az ellenállás allegóriába rejtett remekműveit is megírta (Mahruh veszése, illetve Az utolsó szó keresése).

    Ami az Újhold folyóirat köré csoportosult költõket, írókat illeti, a periodika beköszöntõ esszéje (Lengyel Balázs: Babits után) elsõsorban a fent említett írók nemzedékével foglalkozott. Amikor eljött a diktált irodalom idõszaka, nemzedékem legjobbjai nem írtak parancsszóra, hanem vagy civil foglalkozást választottak vagy műfordítással keresték kenyerüket, néha a két foglalatosságot sikerült összekapcsolniuk. Nemes Nagy Ágnes, Szabó Magda, Jánosy, jómagam tanítottunk, Pilinszky még korrektori munkát is végzett, Mándy klasszikusok műveibõl írt hangjátékot, de ódát a hatalmasságokhoz, szatírát a napirenden levõ, kinevezett ellenségekrõl egyikünk sem írt, a név szerint felsoroltakon kívül Végh se, Vidor se, Rákos se, Mészöly Miklós se.

A forradalom utáni viszonylagos enyhülés, a puhának mondott diktatúra idején sem tévedtek a velem egyivásúak az úgynevezett szocialista realizmus meddõ mezejére. Nemzedékem és a közvetlen elõttünk járók ellenállóinak mintegy síremléke Kálnoky verse, Az elveszettek és Rákos Sándoré, a Rasz Samra torzói, ezek a meggyõzõdésükhöz hű passzív ellenállóknak vízbe fúltakként és földbe temetettekként vizionárius siratói.

    Maga az ellenállás nem csupán erkölcsi indíttatású, hanem a szabadság szinonimája, társadalmi szempontból konstruktív magatartásnak minõsíthetõ. Az ellenálló elutasítja, hogy a nyájba tereljék, hogy alattvaló legyen. Nyájemberek, alattvalók egy téglát sem tettek hozzá az emberiség fejlõdéséhez. Az ellenálló nem ácsingózik vállveregetésre, még kevésbé koncra, hanem õrzi személyének integritását, mint megfizethetetlen kincset. Másfelõl különbözõ nézete, különvéleménye hasznosan járul hozzá a közvélekedéshez, ami rendszerint a kórus kényszerébõl alakul ki. Viszont olykor segít éppenséggel súlyos tévedést helyrehozni. Gondoljanak az orvostudomány sok fölfedezésére, például Semmelweisre, a gyermekágyi láz kórokozóinak megnevezésére. Vagy képzeljék el, mennyire szegény lenne irodalmunk, ha Pilinszky vagy Nemes Nagy szocialista verseket írt volna, Mándy pedig sültrealista prózát.

    Az ellenállás sohasem lehet öncélú, a puszta szembenállás anarchia. Az ellenállónak célképzete van. Madách szavai jutnak eszembe. Bár hõse, az Ember látomásban a történelmet lehangolónak élte meg, igéje mégis: "Ember küzdj és bízva bízzál". Ez a bölcsesség az ellenállás legfölemelõbb kicsengése.

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2005 / 10   »   "Mert semmi vagy, ha nem vagy ellenállás"
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911