Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2005 / 10   //    «    8    » 
HA NEM VAGY ELLENÁLLÁS
Kovács Gábor
A szelíd ellenállás anatómiája
esszé (részlet)
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


A fényképek csalókák. Konformitásba hajló szelídséget sejtetnek: a koraiakról jól fésült, a követelményeknek megfelelni akaró osztály-elsõ néz a lencsébe, míg az idõskoriakon egy megfáradt értelmiségi tanulmányozza elmélyülten a keze ügyében levõ könyvet, vagy tekint rezignáltságba hajló komolysággal arcunkba. A családi fotókon ez a kissé törõdött és csüggedt ember családszeretõ, joviális táblabíróvá változik át, aki jólelkű humorral és elnézõen veszi szemügyre a világot. A nemzedéktárs Kovács Imre fényképérõl szinte süt a teátrálisan megjelenített dacosság és elutasítás; nem vitás, hogy csak õ írhatta A néma forradalmat. Ellenben Bibó Istvánból hiányzik ez a fajta látványos, impulzív szembeszegülési hajlam. Az ember eltűnõdik: vajon hogyan lett a jól szituált, szép karrier elõtt álló ifjúból az a kívülrõl puhának és könnyen megtörhetõnek tetszõ szelíd ellenálló, akinek belsõ keménysége jámbor küllemét meghazudtolva az idõk során együtt nõtt a ránehezedõ külsõ nyomással?

    Egy gyermekkori emlék: "A húszas évek elején az iskolánk szomszédságában működõ menekült pozsonyi egyetemen zsidóellenes tüntetések voltak, és én kiraktam a kapura egy cédulát, amire az volt írva, hogy éljenek a zsidók, mire megpofoztak. Visszatekintve, ma szokványos okokkal meg sem tudom magyarázni az egészet (...) Azt sem értem, mi volt akkor bennem a mozgatója annak a morális alapon veszélykeresésnek, mert fizikailag nem voltam erõs, és a fizikai erõpróbákkal szemben kifejezetten gyávának tudtam magam. A morális impulzus kétségtelenül édesanyámtól származik, de magát a veszélykeresést õ elszörnyedve utasította vissza, s az ilyen veszélyektõl való tartózkodást éppen olyan gyermeki kötelességnek tekintette, mint a gázoló járművektõl való óvakodást."

    1938 májusában nem írja alá az elsõ zsidótörvény elleni tiltakozást. Emiatt késõbb bűntudat gyötri, ám 1944 nyarán belügyminisztériumi tisztviselõként már zsidókat ment. A nyilas hatalomátvétel után letartóztatják, átadják a németeknek, de minisztériuma közbenjárására szabadon engedik. 1948-ban megírja a Zsidókérdés Magyarországon 1944 után című esszéjét. Hannah Arendthez hasonlóan õ is felfedezi a gonosz banalitását. "A gonoszság, a silányság, a gyávaság nem valami szabad és impozáns ördögi elhatározásban áll, hanem éppen abban, hogy nyomorultul, tudatosság és szabad elhatározás nélkül azt tesszük és csak azt tesszük, amire társadalmi, közösségi, nevelési és személyes adottságaink, torz és torzító tapasztalataink, belénk rögzõdött elõítéleteink, üres közhelyeink, kényelmes és ostoba formuláink indítanak."

    1945 után elõször magasság aztán mélység: 1947-ben akadémikus, 1949-ben a tagrevíziót követõen kizárják, s csak nagy nehezen kap könyvtárosi állást. Ezután jön 1956. Forradalom alatti magatartása sajátos - alkatából következõ - kettõsséget mutat: a gyakorlati cselekvés terén sokáig passzív, miniszterré jelöléséig tulajdonképpen sodorják az események. De miután elhatározza magát a cselekvésre, annak következményeit hallatlan következetességgel, a börtönig vállalja: "Én egy csomó dolgot elõre sose akartam. Emlékszem, hogy ?45 februárjában, mikor lementem Debrecenbe, akkor nem akartam rögtön belépni a parasztpártba. Hogy miért nem akartam (...) máig is rejtély, mert hiszen 1937-tõl kezdve lényegileg beletartoztam az egész társaságba. Rejtélyes tehát, hogy miért nem akartam. Hülye köztisztviselõi beidegzõdés, valami ilyesmi. De akkor úgy éreztem, hogy nem akarok miniszter lenni, és valami kétségbeesett ellenkezés volt bennem az egésszel szemben. (...) Na most, a dolog pszichológiájához az tartozott, hogy én, amíg jelölésrõl volt szó, nem akartam. Mikor meghallottam, hogy jönnek az orosz csapatok, akkor megfájdult a hasam, és akkor éreztem, hogy ez nem is olyan egyszerű dolog. És ezzel a hasfájással feküdtem le. Reggel felébredtem azzal a nyugodt tudattal, hogy természetes, hogy nekem kell miniszternek lennem, azzal a tudattal, hogy nagyon csalódnék, ha nem lennék miniszter."

    Büntetõpere tárgyalásának van egy elsõ pillantásra érthetetlennek és abszurdnak tetszõ momentuma, amely az igazsághoz való, Kolhaas Mihályra emlékeztetõ csökönyös ragaszkodására világít rá. Apróság, mégis árulkodó. A bíróság kimondja, hogy a vonatkozó törvény értelmében el kell kobozni azt az eszközt, amellyel az elítélt a bűntettet elkövette. Mivel az elítélt a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló cselekedeteit, azaz írásait Erika gyártmányú táskaírógépe segítségével valósította meg, a bíróság elrendeli a szóban forgó táskaírógép elkobzását. A halálos ítélettõl éppen hogy megmenekülõ Bibó erõteljesen protestál ez ellen a passzus ellen: kifejti, hogy a nevezett táskaírógép felesége tulajdonát képezi, ily módon nem esik az említett törvény hatálya alá. Végül a bíróság az ítélet terjedelmes indoklásában közel féloldalt szentel annak indoklására, hogy miért látja megalapozatlannak Bibó István érvelését, és miért rendeli el a táskaírógép elkobzását.

    1963 márciusában lép ki a börtönkapun. "Mikor kiszabadultam, és itthon éltem, és kaptam állást, kezdtem létezni ebben a létben, amirõl egy nagyon szellemes ember azt mondta, hogy kérem, itt mézben élünk: élni nagyon jól lehet benne, elõrehaladni nagyon nehéz. (...) kezdtem érezni, hogy ebben a nagyon elviselhetõ variánsban, amiben mi élünk, ebben van valami demoralizáló."

    Életének ezt az utolsó szakaszát szinte teljes visszavonultságban tölti: "(...) Megint nem tudok visszatartani egy összehasonlítást (...) eszembe jut Ferenc császár, Ferenc József vagy akár Horthy Miklós konszolidációja, melyek szintén kemény megtorlással kezdõdtek, s végül eljutottak oda, hogy többé vagy kevésbé jelentõs szellemi alkotók elismerését is elnyerjék. De ne felejtsük el, hogy mindazok, akik ezeket a rendszereket magasabb szellemi szinten képviselték vagy elfogadták, ezt mindig egy nagy adag rezignáltsággal, szkepszissel vagy egyenesen cinizmussal tették, s ez az elem most itt is jelen van. Sokszor az az érzése az embernek, hogy itt tulajdonképpen egy, 1956 nagy megrázkódtatása után kiábrándulttá, rezignálttá, s nem mindenáron mindent akaró vezetés egyezett ki egy kiábrándulttá, cinikussá vált, s fogható, közvetlen elõnyökre törekvõvé vált országgal. Azzal az országgal, mely húsz évvel ezelõtt azon a ponton volt, hogy a XX. század legizgalmasabb társadalmi-politikai kísérletének legyen a színhelye."

    Azt, hogy õ miért nem kötötte meg a maga személyes kiegyezését, a következõképpen indokolja: "Természetesen nincs mit vitatkoznom azokkal, akik úgy vélik, hogy a fennálló hatalommal mindig és minden körülmények között meg kell egyezni, s esetleg a magyarság nehéz történelmét hozzák fel igazolásul. Én ugyancsak egy ilyen, minden körülmények között a fennálló hatalommal kiegyezõ, kiegyezéses atmoszférájú világban, a Horthy-Bethlen-féle konszolidációban nevelkedtem fel, ennek hatása alól - alapvetõen békességkeresõ alaptermészetem folytán is - csak lassan szabadultam fel, de egyszer s mindenkorra.

    Nem vitatkozhatom, nincs jogom vitatkozni azokkal sem, akik megteszik ezeket a kiegyezõ gesztusokat, mert annak tudatában vannak, hogy valami mindennél fontosabb ügy van rájuk bízva. Kodály Zoltán elmehetett nemcsak egy értelmes és mértéktartó államhatalom, de akár Rákosi Mátyás rendezvényeire is: neki egy dolga volt, õrködni a magyar zenekultúra folytonossága felett. Ma is lehetnek és vannak minden egyébnél fontosabb dolgok. Amit azonban én a magam számára ilyen rám szabott ügynek tudok, hogy bizonyos felismert állam- és társadalomelméleti igazságokat megfogalmazni próbáljak, abba éppen ezek az elismerõ és kiegyezõ gesztusok illenek bele a legkevésbé."

    Utóélet? Hogyan is írja Ács József? "Ha körbenézünk, a globálkapitalizmus és a médiademokrácia korában az értelmiség vagy a világ szakszerű üzemeltetõje, érdeknyomás alatt álló manipulátor, aki a szellemet valamely gazdasági-politikai érdeknek alárendelve fojtja meg, hogy aztán a továbbiakban az üres vagy különféle csábos kellemetességekkel kitömött burkot mutogassa bálvány gyanánt, vagy csupán fogadatlan prókátor, outsider, akinek nehezen követhetõ és következmények nélküli okoskodásaira senki sem figyel. Jóval halála után, ha már végképp veszélytelenné vált, esetleg szobrot kaphat a Széchenyi rakpart taxiparkolóként használt lehajtójának sarkában, mint Bibó István."

    Bibó egyszer börtönben a következõ álmát meséli el egyik fogolytársának: "Borzasztó álmom volt az éjszaka, tél volt, havazott, álltam egy szobortalapzaton és rettenetesen fáztam, és szerettem volna leszállni, de nem tudtam."

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2005 / 10   »   A szelíd ellenállás anatómiája
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911