Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2005 / 4   //    «    14    » 
MIT GONDOLHAT, HOGY ÉN MIRŐL GONDOLKODOM?
Kámán Balázs
Fixálás
novella 
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Apám még a nyolcvanas évek elején egy este, vacsora közben olyan megjelenítõ erõvel mesélte minisztériumi látogatásának kudarcát, hogy én - nem lehettem több tizenkét évesnél - annak a kövér, lapos arcú, dadogásra hajló miniszterhelyettesnek még a szemhéj-rebbenéseit is látni véltem, pedig soha, késõbb se találkoztam vele. Apámat ugyanis furcsán felzaklatta a beszélgetésük - a több hónapja húzódó, ostobán akadályozott és üggyé puffasztott tudományos kutatás elindítása miatt kért meghallgatást; a miniszterhelyettes, egykori évfolyamtársa viszont nem mutatkozott sem értõnek, sem segítõkésznek, a beosztottjainál is buzgóbban hárított, mégis szívesen tetszelgett volna a múltat nem feledõ, pozícióját azonban nem sokra becsülõ barát szerepében: tehát nagylelkűen és kedélyesen behódolásra biztatta apámat, a realitások tudomásul vételére - még valami régen esedékes ranggal vagy díjjal is kecsegtette; szokás szerint a lehetõ legközönségesebben, ám amikor felfogta, hogy apám hajthatatlan, dühös lett, agresszív, felállt, jelezve, hogy vége az eszmecseréjüknek, a párnázott ajtót nyitva talán valami otromba fenyegetést is megengedett magának, közben nem rejthette el alaktalan sóvárgását: irigyelte apámat. Az esti történetmondásból bennem leginkább ez maradt: a miniszterhelyettes irigysége - hogy mit irigyelt? apám jellemességét? függetlenségét? hogy õrizni tudta az eszméit? - és még élesebben megmaradt apám érzelmi zavara. Ahogy tárgyilagosan megállapította: sikertelen volt a látogatása, nem használt, sõt talán ártott is, de közben kérkedett az elõhívott irigységgel. Irigységnek nevezte az elhízott, neurotikusan hadaró ember szemében megvillanó szomorú fényt; mert mégiscsak fény volt, bizonygatta magának és anyámnak. Értéssel és együttérzéssel próbálkozott elõttünk; bennem meg, azt hiszem, mint rontott fotóknál, egymásra montírozódtak a jelenetek: hogy ülünk a vacsoraasztal mellett, figyelem apám arcjátékát, hallom a hangját, a szemem sarkából anyámra is lesek, mélységesen azonosulok velük, a törekvéseikkel, a magatartásukkal, minden véleményükkel, tehát én is benne vagyok, öntudatlanul belekeverem magam a képbe - és minderre még rányomódott az apróra elõadott, apám által felidézett minisztériumbeli jelenet.

    Fogalmam sincs, mikor gondoltam, hogy engem nem érdekel, mit gondolhat egy ilyen figura - valószínűleg nem gondol semmit, mert tompa-részeg a maga kicsi hatalmától, s ugyanakkor értelmileg is dermedt: örökké féltenie kell azt a kicsi hatalmat. Az irigység mindenesetre erõs túlzás, már-már melodramatikus. Mondom, egy idõ után elvesztettem, vagy nagyon is tudatosan megtagadtam a hiteltelennek tűnõ empátiát. Számtalanszor láttam - nem is a saját, hanem apámék nemzedéktársainál -, ahogy sebtében elõkapott, gennyes pietizmussal, a felülemelkedés és megbocsátás igéjével ajkukon voltaképpen a tulajdon vacak kis csúsztatásaiknak, helyezkedéseiknek vagy árulásaiknak adnának felmentést. Ne érzelegj, mondtam apámnak és magamnak; ha tényleg tudni akarod, mit gondol az a tökfej, nem indulhatsz ki a saját gondolataidból - hanem honnan? Ezt nem apám mondta, én kérdeztem vissza, mert egyszerre megértettem és érzékeltem is, mennyire törékeny és korlátozott mindenfajta empátia - gyöngécske vágy csak, testetlen idea, jóval kikezdhetõbb, mint a szívdobogtató szabadság vagy a harsányan követelhetõ igazságosság - mindennél esendõbb, mert eleve lefegyverzõ. Nem akartam elképzelni, mit gondolhat a gondolataimról - vagy akármirõl -, akivel éppen összetűztem; mit gondolhatnak a mindenkori karrieristák, a gátlástalan hatalomgyakorlók, a sunyi megalkuvók; hiszen ha tűnõdve rájuk nézek: mégis, ti mit gondoltok? hogyan élitek meg a disznóságaitokat? - ha feltételezem, hogy van gondolatuk, sõt önmagyarázatuk, azzal csak fékezem az indulataimat és gyöngítem az érvelésemet. De ha sikerülne - ami nem lehetséges -, ha megtehetném, hogy elhessentem a képzelet képeit: neurotikus szemhéjrebbenést, hadarást vagy dadogást, máskor erõszakoltan fölényes ironizálást - csakugyan jó volna, erõt és lendületet gyarapító, ha nem kényszerülnék hallani és látni magamban a tõlem olyannyira idegen, taszító reakciókat is? Jó volna felölteni a hagyományos cinizmusból készült védõruhát? Mintha amúgy is egyenruhaként, falanszterbeli zubbonyként funkcionálna - az a szomorúan megvillanó kis fény meg manapság ritka, mint a fehér holló.

    Lehet-e határozott mozdulatokkal fixálni, a végsõkig élesíteni képeinket, s közben mégis engedni a gomolygással, maszatolással is járó erõszaknak, hogy tudd, vagy legalább feltételezd: mit gondolhat...

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2005 / 4   »   Fixálás
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911