Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2005 / 4   //    «    24    » 
Poszler György
Sebek - gyógyítatlanok vagy gyógyíthatatlanok
esszé (részlet)
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 



Tóth Imre ... és (Pap Károly?)

 

Olvasom Tóth Imre két könyvét. Várdy Péternek adott életinterjúját: Az életben van, amit az ember nem tesz... és tesz. Meg szenvedélyes-költõi nagyesszéjét: Zsidónak lenni Auschwitz után. Megrendítõ olvasmány. El is szomorít. Mert a megoldatlanság vagy megoldhatatlanság érzését kelti. A tehetetlenségét. Annyi minden átélt és megértett vagy megérteni vélt sokk után. Sokkról van szó. Amibõl sohasem lett vagy sohasem lehet (?) katarzis. Gondolatokat, sõt, emlékeket ébreszt. Olykor kiegészítésre vagy ellentmondásra is ingerel. Nem hagy nyugodni. Ez pedig - már önmagában is - minõséget jelez. Tudom: benne sok minden megválaszolandó. De sejtem: benne sok minden megválaszolhatatlan. Ott van már maga a kiindulópont. A zsidóság tudata. A legönellenõrzõbb, legönkínzóbb formájában. Ahogy vizsgálja az embereket. Vajon tudja-e? Vajon észreveszi-e? Így mindenütt. Szatmáron, Bukarestben, Németországban, Amerikában. Talán csak két idõbeli-helybeli ponton oldódik a feszültség. Fiatalként az illegális kommunista mozgalomban. És felnõttként olykori izraeli látogatáskor. Persze mindig éreztem, hogy létezhet valami ilyesmi. De reménykedtem is, hogy tévedek. Most válik evidenciává. Amikor ilyen egyértelműen, nem könnyedén, de természetesen valaki kimondja. Így megfellebbezhetetlen. És mindjárt a könyv elején. Mintha ebbõl következne annyi minden.

 

 

A két város

 

Ez a két város, a két Kolozsvár, az övé meg az enyém, a megdöbbenés vagy megrendülés kiindulópontja. Hogy ott vagyunk egy idõben. Gyanítom, olykor színhely szerint is egészen közel. Igaz, sok a különbség. Már csak életkorban is. Tíz évvel idõsebb nálam. Vegyünk egy neuralgikus pontot. ?40 kora õszét. A második bécsi döntés után. Ama bizonyos Horthy-bevonulást Kolozsvárra. Hogyne emlékeznék! Ott vagyunk mindketten. Õ érettségi után, tizenkilenc évesen. Én elemi közben, kilencévesen. Õ tiltakozik - én lelkesedem. Röpcédulákat szorongat a kezében. Jelszavakat mormolok a szájszögletemben. Röpcédulái az illegális mozgalomból valók. Jelszavaim a katolikus elemibõl valók. Az egész bevonulás hatalmas szcéna. Hogy nem lát benne fényeket, csak árnyakat? Õ magyarázhatná. Magyarázza is. Egész könyvében és egész életével. Hogy nem látok benne árnyakat, csak fényeket? Én magyarázhatnám. De nem az én vallomás értékű életinterjúmról van szó. Egy pillanat erejéig mégis teszem. Ám inkább csak példálódzom. Nos, valóban nem láttam árnyakat, csak fényeket. De nem voltam harmincnyolc éves európaian művelt író, mint Márai Sándor. Aki árnyakat nem, csak fényeket látott. Amikor a kormányzó ?38-ban (elsõ bécsi döntés!) bevonult szülõvárosába, Kassára. És nem voltam harmincöt éves európaian művelt író, mint Cs. Szabó László. Aki árnyakat nem, csak fényeket látott. Amikor a kormányzó ?40-ben (második bécsi döntés!) bevonult majdnem-szülõvárosába, Kolozsvárra. Mindez nem voltam. Csak kilencéves kolozsvári elemista. Így csak fényeket láttam, árnyakat nem. Hogy van ez? Ott, egyszerre, ennyire másként? Meditáció ez. Nem magyarázat. Nincsenek konklúziói, csak dilemmái. Többre nem is vállalkozhatnék.

    Már ottlétünk a városban is egészen más. Annyira, hogy két várossal is felér. Csak néhány evidens ütközõpontot. Én legfeljebb sétáltam a Mátyás király szülõháza elõtt. Ha valamiért mentem az Óvárba. Õt vallatták a szülõház emeleti nagytermében a titkosrendõrség emberei. Én kisgyerekként játszottam a Sétatéren. Fadarabkákat csónakként vagy úszóként versenyeztettem a nagyallé mesterséges patakjaiban. Vagy tavasszal csónakáztam, télen korcsolyáztam a tavon. Õ illegális találkozón volt a Sétatéren. Rá is lõttek. Le is tartóztatták. Elõtte - futva - menekülni próbált. Ha jól értem a leírását: balra futott a Fadrusz utca vagy a Bem utca felé. Ott érhette el a Malomárok valamelyik kishídját. Nem mondja az utcaneveket. De ha balra futott a Malomárok hídja felé, csak erre lehetett. Megállok egy pillanatra. Nem a Malomárok hídján, hanem a számítógépem elõtt. Fadrusz utca és Bem utca. Meg a "játékfolyó", a Malomárok "játékhídjai". No, persze. Csakhogy én a városi strand vagy az egyetemi sportpark felé biciklizgettem a Fadrusz és a Bem utcán, a Malomárok hídjain keresztül. Hogy ott fegyverrel üldöztek menekülõket? Nem vagyok, nem lehetek boldog ettõl. Már a vészkorszak elõtt is? Úristen! Mi lesz a nosztalgiáimmal? Folytassam? Sajnos, folytatnom kell. Hogy hol volt a börtön, ahova politikai elítéltként bezárták, nem tudom. De a katonai kórházra, ahol sebesült rabként õrizték, emlékezni vélek. Igen, de amíg börtönben volt, a strandra jártam? A kórház közelében a színházba mentem? Valahogy így lehetett. Csak elképzelni is, legalábbis "nyugtalanító".

    Ez, bizony, két város. Saját látószögembõl sok mindent nem láttam. Tehát nem emlékszem. Nem is emlékezhetem. Megérteni pedig régóta igyekszem. Saját látószögébõl sok mindent nem látott. Tehát nem emlékszik. Nem is emlékezhet. Megérteni pedig régóta igyekszik. Meg - nyilván - vannak dolgok, amikre nem pontosan emlékszik. Meg - nyilván - vannak dolgok, amikre nem pontosan emlékszem. Csak két dolgot. Egy lényegeset és egy lényegtelent. A lényeges ránk lehet jellemzõ - akkori mellékszereplõkre. A lényegtelen rájuk lehet jellemzõ - akkori fõszereplõkre.

    Elõször a lényegesrõl. Úgy emlékezik, a Sétatéren valamivel idõsebb társával találkozott. Kapcsolatával az illegalitásban. Kedves, derűs, okos fiatalembernek látta. Nos, vele én is találkoztam. Nem Kolozsváron, hanem Budapesten. Nem akkor, de ötven évvel késõbb. Nem illegálisan, ám legálisan. Nem kedves volt, inkább nem kedves. Nem derűs volt, inkább komor. És

- persze - nem fiatal ember volt, inkább öreg ember. És hiába kerülgetem, le kell írnom: végképpen nem tűnt okosnak. Lehet, csak az idõ változtatta meg. Lehet, csak a helyzet változtatta meg. Ami - mármint az idõ és a helyzet - fiatal mozgalmárból öreg kádert csinált. De az is lehet, hogy õ emlékezik rosszul. Hogy az illegalitás romantikája a társakat is megemelte. Körülvette õket a lehetséges világmegváltás aranyos-rózsaszín aurájával.

    Másodszor a lényegtelenrõl. Emlékszik, ahogy a kormányzó fehér lován oda léptetett a Fõtér északi oldalára rögtönzött dísztribünhöz. Nos, az északi oldal és a rögtönzött dísztribün pontos. A fehér ló és a léptetés nem. Ott voltam. No, nem a dísztribünön, csak az utcán. Nem legendás-mesés fehér lovon jött, hanem legendátlan-prózai fekete Mercedesen. Képet is láttam késõbb róla. A miniszterelnök fogadja a dísztribünnél a kormányzót. Telekin díszmagyar. Horthyn egyenruha. Az a bizonyos ellentengernagyi egyenruha. De fehér ló sehol. Nagyváradon, Szatmáron, Marosvásárhelyen volt. Kolozsváron nem. Ugyanis "biztonsági õre", a nagyon rossz emlékű Hain Péter figyelmeztette. A környéken igen sok a román. Nem szavatolhatja a biztonságát. Ezért lett a fehér lóból fekete Mercedes. Nem ült fel a fehér lóra. De Hain Péterre nagyon megharagudott. Igaz, még csak négy évig tartott az egész. Utána már Horthynak fölösleges volt, hogy Hain Péterre haragudjon. Hain Péternek mindegy volt, hogy Horthy haragszik-e rá.

    Ám - persze - lehet, mindkettõben én tévedek. Az egykori mozgalmár tényleg olyan volt, amilyennek õ látta korábban. Nem olyan, amilyennek én láttam késõbben. Meg mégis volt fehér ló. És nem volt fekete Mercedes. Mindez csak az illúziók vagy legendák okán érdekes. Hogy mennyire van még szükségünk. Hogy megõrizzük magunkat. Vagy mennyire nincs szükségünk. Hogy megtaláljuk magunkat.

    Hogy ennyi különbség, bizonytalanság, hibalehetõség mellett nem meditálhatunk - csak így távolból - ugyanarról? Dehogynem! Õ a sétatéri letartóztatás óta sok mindenen ment keresztül. És közben nagy tudóssá lett. Én a sétatéri biciklizés óta sok mindenen mentem keresztül. És közben idõs emberré lettem. Éppen ezért emlékeket, rosszakat-jókat, eszméket igaztalanokat-igazakat bízvást cserélhetünk.

 

Sérelmek - feloldatlanok vagy feloldhatatlanok

 

A könyv - fõképpen az életinterjú - tele van sérelmekkel. A nagy, közösségi sérelem "kis?" egyéni változataival. A sérelmek pedig - a nagy közösségiek és "kis", egyéni változataik - nagyon régiek. A diaszpórával - vagy még korábban? - kezdõdtek. Maradjunk csak a hazai változatoknál. Jött ugyan az emancipáció - két lépcsõben. A szabadságharc végén és a kiegyezés után. Jött ugyan a recepció - egy lépcsõben. A századforduló közelében. Vagyis a zsidó személy teljes állampolgári egyenjogúsítása. Vagyis a zsidó vallás teljes törvényi egyenjogúsítása. Igen... csakhogy. Csakhogy régóta tudjuk: mindez nem hozott tényleges és fõképpen nem végleges megoldást. Jogilag egyenlõsített - erkölcsileg nem. Adminisztratíve felszabadított, pszichológiailag nem. A megkülönböztetéseket és a korlátozásokat megszüntette. Az elõítéleteket és a beidegzõdéseket nem szüntette meg. Nem is tehette. Ezek a tudat mélyén voltak, talán ama bizonyos tudattalanban. A reflexekben voltak, ama bizonyos spontán reakciókban. A szituáció ambivalenciája végig megmaradt. A jogi egyenlõsítés, erkölcsi fenntartás kettõssége. Az adminisztratív felszabadítás, pszichológiai megkülönböztetés ellentéte. Az okok távoliak. Lehet, homályosak is. Az okozatok közeliek. Bizonyára világosak is. Például ott van a legegyértelműbben Tiszaeszlár. Vérvádper a XIX. század utolsó negyedében. Negatív világszenzáció. Furcsa árnyat vet a nem régi emancipációra. Erkölcsi elõítéletek robbannak benne a jogi megszüntetésekkel szemben. Pszichológiai mélyrétegek az adminisztratív felszabadítással szemben. A tudattalan spontán reakciói a tudat racionális posztulátumaival szemben. És baljós jelzést ad a nem távoli regresszióról. Ami ?19-ben kezdõdik és ?44-ben végzõdik (?). Eötvös Károly - tudjuk - gyõz. De Istóczy Gyõzõ, Ónody Géza, Egan Ede - tudjuk - megmarad. És amott nekünk - a Partiumban és Erdélyben - közelebbrõl, tudjuk: jön Bartha Miklós furcsa szerepe is. Soroljam tovább? Hogy a háború alatt a Huszadik Század már körkérdést szervez a zsidókérdésrõl. A válaszok itt nem értelmezhetõk. De a tény egyértelmű. A "második reformkor" reprezentatív folyóirata tudja vagy elismeri: létezik ilyen másoktól elkülöníthetõ, külön kezelhetõ társadalmi dilemma.

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2005 / 4   »   Sebek - gyógyítatlanok vagy gyógyíthatatlanok
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911