Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2005 / 3   //    «    8    » 
TÉNYFÉKEZŐ
Vörös István
A Szentlélek fényképalbumából
novella (részlet)
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Én olyan ember vagyok, akinek erõsebb a képzelete, mint a többieké. Õk csak a dolgok felszínét látják. Az sajnos, nem érdekes. Néha irigylem a vakokat, mert nem lehetnek felszínesek. Nem látni, hogy befelé láthassunk. Na, a befelé, az megint nem érdekes. Kit érdeklek én? Az én énem kit érdekel? Ugye, a fénykép alapján nem gondolták, hogy ilyen gondolataim vannak? De nem ezt akartam mondani. A fénykép miatt különben is szégyenkezem. Még azt hihetik, hogy én vagyok a falu bolondja. Holott engem nagyon szeretnek a faluban. Akárkihez mehetek, kapok ebédre egy tányér levest. A Szatzker Feri bácsi gyakran megbíz, vágjam fel a tűzifájukat, mindenféle tennivalót talál nekem a baromfiudvar környékén, reparálom az ólajtót (mert ehhez is értek), kihajtom a libákat a rétre. Bakonymérõn megállna az élet, ha én nem lennék. De vagyok.

    Aki csak a képrõl ismer - és egy kép alapján senki se ismerhetõ meg -, azt hiheti, épp biciklin sietek valahová. Mondjuk Feri bácsiékhoz, mert éjszaka levitte a kéményt a vihar a házukról, és nem lehet begyújtani a konyhában. Ilyenkor csak én segíthetek. Nos, mindez elképzelhetõ, csakhogy nem tudok biciklizni, és soha nem sietek. Többnyire a Feri bácsiék pajtájának padlásán alszom, tehát hozzájuk amúgy sem bicikliznék.

    Meg aztán ilyen viharok sincsenek mostanában. Persze nagyapám idejében cifrább dolgok is történtek Bakonymérõn. Volt egy hét, amikor Isten egyedül csak a mi falunkkal foglakozott. Hogy mi történt közben másutt...?

    Nyilván ugyanúgy mentek a dolgok, mint addig. A papok és a rendõrök elkormányozzák az ügyeket, ha Isten nem ér rá odafigyelni. Nagyon nehéz dolog rendet tartani a világban. Sokszor gondolok rá, hogy most vajon hol jár Isten. Ezen a képen, és csak ezért mutatom maguknak, majdnem látszik. De errõl majd késõbb.

    Szóval nagyapám idejében egy héten át Isten a falunkat gyötörte. Senki nem tudta megmondani az okát. Nagyapám azonban tisztában volt mindennel. Vagy majdnem mindennel. De õ hallgatott, csak nekem mesélte egy csillaghullásos éjszakán, a szalmakazal tetején feküdve. Nos, õ férfi létére boszorkány volt. Tudott seprűnyélen lovagolni. Képes volt láthatatlanná változni.

    A láthatatlanná változásról persze maguk azt gondolják, hogy hazudok, vagy az egész mese. Megengedem, elég gyanús ilyesmit emlegetni, meg ott van maguk elõtt a fényképem, ahol én is egy seprűnyélen... ami különben lapátnyél, önök az elõbb már biciklire is gyanakodtak. Kérem, ne gyanakodjanak. Igazat beszélek, és megpróbálom segíteni magukat, hogy végre a látszatok mögé hatolhassanak. Az ilyesmi nem könnyű, tudom. Elõször is, mi az, hogy láthatatlanná változni? Nagyapám tanított rá, de bármilyen ügyesnek bizonyultam a kisebb mágiákban, ezzel nem boldogultam.

    Aki láthatatlanná változik, nem tűnik el teljesen. Ha egyáltalán nem látszana, akkor egyáltalán nem is látna. Ami persze a befelé figyeléshez jó, de ha az ember láthatatlan, többnyire kifelé akar leskelõdni. A láthatatlan ezért látható kicsit, mint a köd, vagy a vetített kép. Biztosan jártak már mozgóképszínházban. Bakonymérõn volt két hétig egy mutatványos, aki sötét sátorban vetített. A vásznon egy embert megtámadott valami kígyó. Furcsa kígyó, mert nem mart, hanem vizet köpött bõ sugárban. Érthetetlen volt az egész jelenet. Én mégis többször bemásztam a ponyva alatt, tetszett a vetítés szaga, meg az, hogy az emberek szájából fölemelkedõ pára láthatóvá vált a fénycsíkban, amit a vetítõ húzott a levegõbe. A láthatatlan körülbelül annyira látszik, mint az emberfüst a fénysátorban.

    A láthatatlanná váló bezárkózik egy biztos helyre, kiveszi a kulcsot a zárból, megissza a varázsfõzetet (akit érdekel, szívesen megcsinálom neki), elmondja a varázsigéket (bármi megteszi, ismétlõdõ szavak kellenek, amelyeken át, mint kötélen, a lélek kijuthat a testbõl). De nem egyszerűen a lélek kel aztán útra. A test ilyenkor kb. egy kilót veszít a súlyából, és az a hiány kitömi a lelket, lehetõvé téve, hogy mozogni tudjon a világban, de a formáját rugalmasan változtathassa. Nagyapám, ha láthatatlanná vált, a kulcslyukon szokott kisuhanni rejtekhelyérõl, ahol a testét hagyta.

    Így látta meg a falut sújtó csapássorozat okát. És ez, tegyük hozzá, az én legszemélyesebb történetem is

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2005 / 3   »   A Szentlélek fényképalbumából
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911