VISSZA a cikkek listájához
CIKK
Szeptemberi átiratok     vers
Szerző: Horgas Béla
 

Betűvetéstől aratásig hány hét a világ,

s ha táncol a láb, ha röpköd a kéz,

a kirágott gubóra ha költőnk visszanéz

(bátor szitakötőnk, nyelvöltögetőnk, 

ő maga) - mit lát, napos kövön öreg hal 

ma mit hall? Egész ábécé kellene,

domborítani végre, hogy lám, ki vagyok.

Csábítanak a szeptemberi átiratok.

 

 

A (átkelni két láb) 

 

"A"-val akad el máris:

még el se, még meg se

kezdte dombor táncát,

fél a gyalogos "A". 

Ha fején alma ül, hát

terpeszbe áll, tántorog,

tart a kilőtt nyíltól. 

(Átkelni két láb, tudhatod: 

mindig kevés, a létezés

nem tejfeles krumplilevés.)

 

 

B (kétség futkos)

 

A "B" meg bufog, búg és bong, 

szinte buffo. Gömbölyű dobozok 

fönn-lenn üresen, mégis baj van. 

Mint kés a vajban, a legbelső sem

miben kétség futkos: miért nem "A" ?

 

 

H (hiú remény)

 

Ha "h", úgy hegy (Akastyán), 

és hó hull hirtelen. Közben huhog, 

hang nélkül, itt a csönd. Elkékül. 

Némaság szeretne lenni - ne tedd. 

Húz le, be. Érzed: nincs kiút. Ha zúg,

mint tegnapi zászló (győzelmi) vagy

hazug poézis (mai), kupec az, ne hidd. 

(Lóbőrbe varrva legfeljebb a griff

menekíthet. Vagy hiú remény az is?) 

 

 

T (az átmenet útja)

 

Te, ez leesett. 

Te, az inge, nézd, nincs betűrve.

Te, ez egy önsorsrontó.

Te, ezt valaki tartja hátul.

Te, ezt valaki lenyiszálta.

Te, ez az átmenet útja?

Te, a "T" fejetlen ember?

Te, te, mondd! Te voltál?



 
előző cikk   25. cikk  
VISSZA a cikkek listájához