VISSZA a cikkek listájához
CIKK
Mire jó a jó ember?     próza
Szerző: Reményi Tibor
 

A jó ember nem feltétlenül versenyképes, nem megvehető és eladható, nem akar befektetni, tőzsdézni, nem gazdasági tényező. Használhatatlan eszméi vannak a közszolgálatról, közerkölcsről, közteherviselésről, termelésről és elosztásról. Nem párttag és nincsenek részvényei, talán még jó autója sincs. Nem közszereplő, nincs benne semmilyen felügyelőbizottságban, nincs értékpapírja Zürichben, nem hallható a rádióban és nem látható a tévében.

A jó ember nem filozófiai, szociológiai, pszichológiai, nem közgazdasági, még csak nem is antropológiai vagy teológiai kategória. A jó ember csak úgy van, ha van. Tud valamit. Van hite, de nem hiszékeny. Erős, de nem erőszakos. Ha van valami talentuma, azzal "hat", de nem hatalmaskodik. Nem uralkodik senkin, csak "kísért a jóra". Jóban van önmagával (is). A békesség levegője veszi körül,  s szinte tapinthatóan árad belőle az együttérzés, de nem avatkozik mások életébe. 

De hát mi a jóság?! Emberek nélkül semmi. Értelmetlen és megtapasztalhatatlan absztrakció. A jóságot az ember hordozza, sugározza akkor is, ha a jó ember rejtve marad. A jóságról és a jó emberről hallgat a modern társadalom. A politikai osztályok kínosan kerülik még a szót is. Jó dolgok sincsenek, nemhogy jó emberek - csak célszerűek, gazdaságosak, korszerűek, rentábilisak, olcsók vagy drágák, elképesztőek, sokkolóak... Ha a dolog emberből van, akkor is legfeljebb  hatékony, okos, munkabíró, rámenős, mert különben: mafla, erőtlen, buta, gyenge és használhatatlan. A többi jelző kiment a divatból. 

A hatalmi rendszereket idegesítik a jó emberek. Hiába mondja Iszaak Babel híres elbeszélésének hőse: "?én a jó emberek Internacionáléját akarom, azt akarom, hogy minden lelket számba vegyenek, és első osztályú ellátásban részesítsenek", s mintha neki válaszolna Nagyezsda Mandelstam emlékirataiban: "? kihaltak a jó emberek. Hiszen a jóság nemcsak veleszületett tulajdonsága az embernek, ápolni kell, azt meg csak akkor teszik, ha van rá kereslet. Számunkra régimódi, kihalt tulajdonság volt a jóság, a jó ember meg amolyan mamutféle. Mindez, amire a kor tanított bennünket, a ?kuláktalanítás?, az osztályharc, a leleplezés, a feljelentés, a cselekedetek titkos rugóinak fürkészése mindenre nevelt, csak jóságra nem."

Ismertem-e jó embereket ? Nem sokat. Azért egy tanárom "jó cselekedete" mégis örökre megmarad emlékeimben: osztálykiránduláson voltunk a Bükkben, és én rosszul lettem, elájultam, talán a sok gyaloglástól, talán a szokatlan hegyi levegőtől. Az orvos szerint nem volt komoly bajom, csak 1-2 nap pihenést javasolt. Másnap az egész osztály és kísérő tanáraink továbbmentek, én egyedül maradtam a diákotthon nagy hálótermében. Dél körül megjelent fizika-kémia tanárom, kezében tál meleg leves, amit a nem túl közeli vendéglőből hozott, meg az ételhordó lábasban a menü többi része. Ő volt a legszigorúbb, rettegett, megközelíthetetlen tanárunk. Magányosan élt, az iskola épületében lakott. Soha nem láttuk kedvesnek, még mosolyogni sem. Most is csak annyit mondott: gondoltam, jól fog esni, enned kell valami meleget.   

Egy életen át jó embernek lenni nemcsak fárasztó, valószínűleg lehetetlen is. A "létező jó ember" nem mindig jó, csak megengedi magának, hogy lehetőleg sokszor jó legyen. Jézus azt mondta: "...senki sem jó, csak az Isten". És ezzel  igazán feladta a leckét.  Jó embernek lenni élő rejtély. Üzletnek nagyon rossz. Életprogramnak teljesíthetetlen. Csak csodaként élhető át, mint a nem várt ajándék. Csodák pedig vannak.


 
előző cikk   28. cikk  
VISSZA a cikkek listájához