Liget.org   »   2004 / 4   »   Horgas Judit & Ács Irén  –  a Városmajorban
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=1204
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatás

A Városmajor utca 64-ből sűrű, fekete füst gomolyog, a belső kert fái és bokrai lángolnak, a máglyába halmozott székek és nyugágyak helyén kupacnyi hamu, a kórtermekben, a folyosókon, a fürdőkben agyonvert és agyonlőtt testek. 150 ember, a Bíró Dániel Orthodox Kórház ápoltjai és személyzete; sokat közülük a szomszédos János Szanatóriumból küldtek át hat nappal korábban, a gondnok listája alapján. Az oltásra siető légó-őrséget a nyilasok fegyverrel tartják vissza, és végignézik, amíg az egész épület porrá ég.

A Városmajor Szanatórium vezetősége, eddigi sikeres tapasztalatain okulva, speciális feladatává tette a hízlalókúrák végleges meghonosítását hazánkban. Az első egy-két héten a betegeket abszolút nyugalomban tartják, télen ágyban, nyáron a szabadban kerti nyugágyakon és csak később engednek nekik egy órai mozgást két részletben. Nagy súlyt helyeznek az étvágy és kedélyhangulat emelésére, továbba az emésztés rendezésére ott, ahol erre - mint az esetek legtöbbjében - szükség van. Az intézet konyhája elsőrendű és a betegek ellátása mintaszerű.

1920-ban az orthodox izraelita hitközség megvásárolja a szanatóriumot, és közvetlenül mellette, az Alma utca sarkán épül az Orthodox Szentegylet Szeretetháza, a szomszédos Maros utcában is a budai szentegylet kórháza működik, a lehető legmodernebb felszereléssel. A Kis-sváb-hegy tiszta levegője mágnesként vonzza a gyógyulni vágyókat, innen még a vadregényes Hűvösvölgyig is ellátni, mégis könnyen megközelíthető villamossal és fiákerrel. Ugyanebben az évben újraparkosítják a Városmajor területét, a poshadt vízű Ördög-árok fölé boltozatot raknak és kitelepítik a majd száz éve ott ricsajozó mutványosbódékat, a vurstlit, hogy teljes legyen a nyugalom és a béke; a budai polgárok ismét megkedvelik a korábban elhanyagolt parkot, és megépül a magyaros-szecessziós stílusú római katolikus templom is.

A Maros utcai kórházban a XII. és XIII. kerületi nyilas pártszervezetek tagjai 92 embert mészárolnak le, széttörik a berendezést, a gépeket, az ágyban fekvő betegeket és a gyerekeket a földön tapossák agyon, a járóképesekkel, az orvosokkal és ápolónőkkel hatalmas gödröt ásatnak a kórház kertjében, kihordatják a holttesteket, majd sorra mindenkit belelőnek; Joli, az egyik nővér a halottak közé ájul, de csak könnyebben sebesül meg, éjszaka magához tér a lazán betemetett tömegsírban, kimászik és elmenekül.

Az orthodox szeretetháznak nincs túlélője, csak egy vörösmárvány emlékmű a kertben: a 90 bentlakót egy másik nyilas csoport lehajtja a Városmajorba, el az öt nappal korábban felégetett kórház mellett, végighaladnak a Maros utcai romok előtt, be a fák közé, a modern harangtorony árnyékába; sortűz, a holttesteket talán ott hagyják temetetlenül, nem bajlódnak a nyomok eltűntetésével: ez akkor már nem számít; a szovjet csapatok Pesten vannak, sietni kell.

A templom oldalához ma tépett paplan, penészes szivacs simul; más testek fekszenek a bokrok alatt; vér helyett húgy- és hányásfoltok a focipályán: a Máltai Szeretetszolgálat ebédjének nyomai, meg persze csikkek, üres üvegek, kutyaszar és félig rohadt gesztenye, ami még múlt őszről maradt.