Liget.org   »   2002 / 10   »   Vörös István  –  A nyelvtörténet vége
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=1545
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatás

Amikor a bábeli tornyot lerombolta

és összekavarta a nyelveket, talán

még azt gondolta, hogy megmaradhat

ott ahová született, az égben.

 

A szüleit nem ismerte. Kitették erre

az elhagyott vidékre, de ő felcsepe-

redett. Járta az üres világokat,

mintha barlangban kóborolna.

 

Haja vadul nőtt, és mint egy üstökös

csóvája úszott utána. A szőke

szálak rácsomózódtak a cseppkövekre,

lőn világosság. És alkotott hozzá

 

szemet is a dolgoknak. A lesz 

csupa szem volt. És kikeveredett

a barlangból a síkságra. És megkavarta,

mint egy vízfelszínt, a síkot.

Az örvényben beszéd. Ki van itt

rajtam kívül? Hasonlatosságára

teremtette az embert. De költöznie

kell. Az ózonlyuk égi szeméttelep.

 

Egy kordéra már földobálta

mindenét. Nem is olyan sok.

Pár támlátlan szék, egy tölgyasztal,

kavicsgyűjtemény, kopt Biblia.

 

Senki sem költözik ide. Hideg űrcsalán 

leng. Néha ördögszekér hajt át. 

Egy nyelvkönyv lapozgatja 

magát, de elolvasni nem tudja.