Liget.org   »   2009 / 3   »   Kovács Gábor  –  Föld-etika
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=1622
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatás

 

„Gondolkodj úgy, mint a hegyek” – hangzik az ún. mélyökológia egyik alapító atyjának, az amerikai Aldo Leopoldnak, a zöldek által sokat idézett maximája, amely kitörésre szólít fel az én- és emberközpontú gondolkodásból. Ennek az eszközeként új típusú etikát ajánl, amely szakít a hagyományos alapelvvel, hogy etikai ágensként csak racionális lények jöhetnek számításba, mert csak nekik lehetnek jogaik és csak velük szemben lehet megfogalmazni etikai kötelezettségeket.

Az ökológiai mozgalom törekvése, hogy sajátos ökológiai értékeket mutasson fel, amelyeknek végső forrása maga a természet. Ez azonban korántsem olyan egyszerű, mint első látásra tűnik. Hiszen ha az értékadást a biológiai ökológiától, tehát egy tudománytól remélik, nemigen különbözik attól a tipikusan modern attitűdtől, amely a tudománytól várja, hogy az emberi cselekvés számára értékeket szolgáltasson. A tudomány erre képtelen: a dolgok leírásából, a van-ból nem lehet eljutni a kell-hez. Aki ezt figyelmen kívül hagyja, az ún. naturalista hibát követi el. A természet leírása tudományos eszközökkel nem alapoz meg sajátos etikai viselkedést. Ehhez az értékadás vagy értékelés emberi képességére van szükség. Így a felszólítás, amely arra biztat, hogy gondolkodjunk úgy, mint a hegyek, nem az énközpontúság meghaladását célozza, hiszen színtiszta antropomorfizmus.

A zöldek szándéka persze az, hogy a modern társadalom figyelmét a mindent uraló gazdasági imperativustól az ökológiai felé fordítsák. A mélyökológia egyik legismertebb jelenkori gondolkodója, a norvég Arne Naess a bioszférikus egalitarizmus elvét akarja megtenni etikai alapprincípiumnak. Ez azt jelenti, hogy az élet minden formájának egyenlő joga van a fennmaradáshoz és virágzáshoz. Az elv azonban, ebben a formában, nyilvánvaló abszurditásokhoz vezet. Hogyan lehet például azt mondani, hogy egy ragadozónak és áldozatának egyforma joga van az élethez, illetve mennyiben tekinthető ez az elv természetből nyert értéknek, hiszen amikor a ragadozó öl, nemcsak az ösztöneibe írt parancsot követi, magatartása az ökológiai egyensúly fenntartásához is nélkülözhetetlen. Naess később finomította is a tételt: az egyenlőség, írta, ebben a maximában nem gyakorlati alapelv, hanem csak egyfajta direktíva, amelynek célja a gyilkolás, pontosabban az emberi gyilkolás korlátozása.

A zöld gondolkodók hajlanak arra, hogy a baj forrását a mai technikai világcivilizáció anyacivilizációjának, az európainak sajátos történelmi útjában lássák. Kritikájuk egyik fő céltáblája az európai újkor mechanisztikus filozófiája és a felvilágosodás természetképe. Az első számú közellenség pedig Francis Bacon és René Descartes lesz. Bacon megalapozta azt az instrumentális-manipulatív viszonyulást a környezethez, amely szerint a környezet csupán természeti erőforrás; a rajtunk kívüli természet – mint környezet –, amelyen tudásunk segítségével, a megfelelő tudományos módszerek alkalmazásával uralkodnunk lehet és uralkodnunk is kell. Descartes bűne a zöldek szerint az, hogy továbbment a Bacon által kijelölt úton. Az embert kettős természetűnek látta: a szellemi és a testi szubsztancia kettősségéből felépülő lénynek, s ezzel tovább mélyítette az ember és környezete között Bacon által kiásott szakadékot. Bűnlajstromát gyarapítja az élővilág mechanisztikus szemlélete, mindenekelőtt pedig az az elképzelése, hogy az állatok nem érző és szenvedő lények, csupán élő automaták. Ez pedig törvényszerűen maga után vonta a koncepciót, hogy az embernek nincsen semmiféle etikai kötelezettsége az élővilággal szemben; hogy etikai viszonyunk csak hozzánk hasonló gondolkodó lényekkel lehet. Descartes alternatívájaként Spinoza jelenik meg, aki a francia gondolkodó dualizmusával szemben egyfajta panteizmust kínált, amelyben nincsen élesen szembeállítva szellemi és fizikai szubsztancia. Isten, vagy másként Természet; Deus sive natura, mondja Spinoza, aki szerint a kettő egy és ugyanaz. S persze nemcsak Isten azonos a természettel, hanem a természet elválaszthatatlan része maga az ember is. Ebből az következik, hogy az ember nem vindikálhatja magának a természet fölötti uralmat sem. Az újkor azonban visszautasította Spinoza opcióját, Descartes-ot, vagyis az instrumentális viszonyt választotta a természethez, megteremtve ezzel korunk technológiai civilizációjának elsődleges alapját jelentő attitűdöt.