Liget.org   »   2009 / 3   »   Horgas Béla  –  A Bolond levele Kállay Gézának
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=1629
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatás

aminek néz: vagyok, teszem

(Kállay Géza: A Bolond harmadik levele Cordeliának)

 

 

Mentségemre szólhatna, de nem szól, mert minek,

s ha mégis ezzel szólok vissza, csak említem,

item, szőrmentiben játszom rá, szövöm,

hogy az idősebb én vagyok, és nem én kezdtem

a szálak hasgatását, kettőzését, árnyvetését

bolondul működtetni tovább, bolond képzeteimet,

bár tapasztalataim szerint

per pillanat

úgy tudom-érzem és akkor már hiszem is:

minden kezdet viszonylagos az időben,

izgőben-mozgóban, összeadódóban, történőben,

de vannak születési pontok, és hozzájuk toldva tág

porondok, fokozatok, gondolat-szabta metszetek,

eszkábálhatók művileg;

ha, mondjuk, Shakespeare

fantazmagóriáinak bolond-szülötteihez, szellemi

testvéreimhez mérem magamat, hát mondhatom,

mióta rákaptam általad a Cordeliához

írott verses levelekre, náluk bolondabb vagyok,

gyönyöröm és kínom fölfokozva, s látod,

ebben a továbbírt létezésben úgy magamra leltem,

vagy (kényszerérzetből) arra vetemedtem,

hogy nélküled is versíró pózba meneküljek,

mint a te életre keltetted, és ebben az értelemben

az idősebb bolond te vagy, hozzád csapódom,

s kérlek,

engedd, hogy hangzataimmal valahogy

külön is köztetek lehessek, ha testet nem is

téphetek magamnak, éljek, valamilyen személy,

akárhányadik, képzetes-érzékletes megjelenő,

a létezésre föltétlen bizonyságot tevő;

ehhez a mutatványhoz, jól tudom,

vágy és akaraterő

öszehurkolásán túl kell némi kimondhatatlan,

előre beláthatatlan, közönséges konstelláció,

ahogy elfojtás és exhibició ütköztén bekattan

és a tompán kongató rím-alakban nyersen,

rémesen tekereg a ritmizálhatatlan végtelen,

de én,

aki a te szavaidban formára leltem,

és levelem lejegyzőjében, felolvasójában,

hallgatóiban, az egész le-fel forgó gomolygásban

hajlamos vagyok a pillanat fölizzását vélni-élni és

a ti anyagban lélegző szellemetek fülébe mesélni:

itt van, eljött, benne vagyunk énként, önként –

higgyétek el a bolondnak, most megtörtént.