Liget.org   »   2009 / 6   »   Szentgyörgyi Zsolt  –  Egy délután a kertben
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=1688
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatás

Hárman ültünk a kerti asztalnál, dr. W, A és jómagam (N), a tartomány egyik elhagyatottnak tűnő, távoli szegletében, egy drótkerítéssel körülvett, murvával felszórt, tágas udvaron, amely valamikor régen valószínűleg kert vagy legalábbis kertféleség lehetett, történetünk idején azonban már ahhoz is némi jóindulatra volt szükség, hogy murvával felszórt, tágas udvarnak nevezhessük.

Zöldellő pázsit, pompás lugasok, gondozott virágágyak és csobogó szökőkutak híján mindössze az előbb említett kerti asztal jelenléte utalt halványan a kert egykori létezésére, bár azt sem lehetett teljes mértékben kizárni, hogy amit kockás vászonterítővel borított kerti asztalnak hiszünk, valójában csupán egy közönséges beltéri asztal, amely ideiglenesen a szabad ég alatt nyert elhelyezést. Az efféle dolgokban csaknem lehetetlen határozott álláspontot kialakítani, ám annyi mindenesetre bizonyos, hogy akár létezett valaha az a kert, akár nem, aznap délután ott ültünk a kellős közepén, és a tükörsima, halvány égbolton tündöklő napkorong hatalmas, mozdulatlan üstökösként pompázott a fejünk felett.

A kockás vászonterítőn hófehér csészékben párolgó, langymeleg tea felszínén néha átvonult egy-egy kósza, súlytalan felhő, és odafent, az ég felsőbb régióiban néhány keselyű körözött kitartó egykedvűséggel a felszálló légáramlatok hátán, mintha mágnesként vonzaná őket magányos asztalunk.

A fölénk boruló mennybolt kéklő kupolája alatt körös-körül háborítatlan, kínos csend honolt, szellő sem rebbent, és időről-időre valamelyikünk elővette zakója zsebéből a zsebkendőjét, hogy megtörölgesse a homlokát, elvégre a jelek szerint éppen a nyár derekán jártunk, amikor úgyszólván mindennapos, általánosan elfogadott szokásnak számít a homloktörölgetés.

Rajtunk kívül nem tartózkodott a környéken senki, csupán a felszolgáló tette tiszteletét olykor asztalunknál, egy tagbaszakadt, borotválatlan alak, aki törlőkendőjét hanyagul a karjára vetve mogorván érdeklődött kívánságaink felől, miközben fél szemmel folyton a messzeséget kémlelte, és talán nem is látott minket, vagy ha látott is, a vendégekről alkotott általános előítéletek felhőzték tekintetét.

Minden pincérszerűsége ellenére távolinak, szinte elérhetetlennek tűnt, és a magam részéről már-már hajlamos voltam megbocsáthatatlan hanyagsággal vádolni, de dr. W, aki többnyire szokatlan éleslátással ítélte meg az útjába akadó jelenségeket, inkább azon a véleményen volt, hogy egy úgynevezett nem-pincérrel állunk szemben, azaz olyan valakivel, aki a pincérekre emlékeztető külső mögé rejti lényének valódi megkülönböztető jegyeit.

A dr. feltételezése mellett szólt az a kétségkívül zavarba ejtő tény is, hogy a környéken szemmel láthatólag sem taverna, sem étterem, sem más vendéglátásra specializálódott létesítmény nem üzemelt. A drótkerítésen túl minden irányban végeláthatatlan pusztaság terült el, amely leginkább kősivatagnak vagy egyéb használaton kívüli és használhatatlan területnek tetszett, s mint ilyen, fájdalmasan nélkülözte a legkezdetlegesebb emberi építményeket is, tehát a pincérek létfenntartásához szükséges alapvető feltételek is hiányoztak.