Liget.org   »   2010 / 4   »   Szentgyörgyi Zsolt  –  A bál
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=1926
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatás

Néhány nappal ezelőtt váratlanul abban a páratlan szerencsében volt részem, hogy nem kaptam meghívást a kormányzó nagy várakozással beharangozott báljára, így ma nem vagyok kénytelen a kora esti órákban frakkot ölteni, hogy a megadott időpontban tiszteletemet tegyem a meghívón feltüntetett helyszínen, és diszkréten elvegyüljek a már jelenlévő díszes társaság soraiban.
És ez még nem minden! Nem kell gyöngyöző pezsgőspohárral kezemben hosszasan elcsevegnem magasrangú hivatalnokokkal, katonatisztekkel, és a példátlan szerencsesorozat betetőzéseként, nem kell táncra kérnem – az illendőség kedvéért – a kormányzó bájos hitvesét, aki különben alanyi jogon aligha nevezhető bájosnak, ám bárhogy is nézzük, mégiscsak a kormányzó hitvese.
Mondanom sem kell, hogy amikor különböző titkos csatornákon keresztül fülembe jutott az örvendetes hír, miszerint a meghívottak listáján nem került feltüntetésre becses nevem, rögtön átéreztem a pillanat jelentőségét, és a túláradó boldogság első hevében, ünnepélyes gratulációkkal halmoztam el önmagam. Módfelett hízelgett ugyanis a hiúságomnak, hogy a több száz leendő meghívott közül éppen szerény személyemre esett a választás, amikor az illetékesek számba vették, ki legyen az, akit nem hívnak meg.
Ha belegondolok, hogy a meghívottak szép számú táborában hány tucatnyian akadnak, akik valószínűleg sokkal inkább rászolgálnának erre a megtiszteltetésre, valósággal forogni kezd velem a világ, s csupán azt bánom, hogy drága szüleim, sajnos, már nem érhették meg e jeles napot. Képzelem, milyen elképedve fogadnák, amikor következő látogatásom alkalmával megosztanám velük a nagy hírt.
– Csakhogy ezt is megélhettük – lelkesednének, és boldogan ölelnének keblükre, hiszen minden bizonnyal már régen feladták a reményt, hogy ebben az életben valaha is Fortuna kegyeibe férkőzhetek.
És kérem, értsék meg, itt nemcsak arról van szó, hogy egyszerűen mentesültem egy felettébb kínos kötelesség alól! A legfőbb szerencse ugyanis abban áll, hogy meghívó híján még abban az esetben is zárt kapukra és szigorú elutasításra találnék, ha valami hirtelen fellépő elmebaj fatális következményeként
a kérdéses időpontban esetleg mégis tiszteletemet tenném a helyszínen.
Az irigyeim persze most majd azt mondják, könnyű nekem, a legalacsonyabb fizetési osztályba sorolt, jelentéktelen hivatalnoknak, aki örök feledésre ítélve rostokol egy elhanyagolt, porlepte irodaépület legfelső emeletén, és már idestova harminc esztendeje nem léptették elő. Elismerem, ez valóban így van, mindez azonban cseppet sem változtat a tényeken, és az irigység ellen jó előre felvértezve, rendíthetetlen nyugalommal és halvány mosollyal ajkamon hallgatom e vádakat, mint aki magas bércről tekint le a környező vidékre.