Liget.org   »   2008 / 2   »   Varga Zoltán Zsolt  –  A történet fonala
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=235
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatás

A történet, amit röviden elmesélek, 1340 körül kezdődött Csehországban. Reményeim szerint rejt majd némi tanulságot a "történet" fogalmával kapcsolatban is. Olyan kérdéseket feszeget, amelyek az előadáson is felmerültek. Mikor ér véget egy történet? Hogyan kapcsolódnak össze különböző történetek? A valós történetnek mi a viszonya az elbeszélt történethez, esetünkben a legendához? Hol kezdődik az "én" története és meddig tart?

    Pomukban, egy kis csehországi faluban, szegény kézművesek gyermekeként jött világra Wolflin János 1340 táján. A pappá szentelt ifjú Páduában járt egyetemre, mint egyházjogász doktorált, majd Prágában kinevezték a Szent Vid székesegyház kanonokjává, később a prágai érsek általános helynökévé is. Ez utóbbi minőségében kinevezési jogvitába keveredett IV. Vencel királlyal, aki a helynököt bebörtönöztette, megkínoztatta, majd megölette 1393-ban. Wolflin János életének története ezzel lezárult.

    Utóélete viszont nyomban megkezdődött. A saját székesegyházában eltemetett mártír folyamatos tiszteletnek örvendett, sírjánál számtalan csodás gyógyulás történt, exhumálásakor épen találták a nyelvét, azaz minden együtt volt ahhoz, hogy Wolflin Jánosból katolikus szent váljék. Ez azonban csak 1729-ben, a rekatolizációs törekvések során, a jezsuita rend bábáskodásával valósult meg. Mivel szülőfaluja neve az idők során Nepomukra változott, mint Nepomuki Szent János került be a szentek galériájába. Hogy miért éppen őt tűzték az ellenreformáció zászlajára, arra is van valószínű magyarázat: a keresztneve miatt. Nepomuki Jánosnak Husz János kultuszát kellett elhomályosítania. A szent legendája azonban lényeges elemeiben tér el Wolflin János valós történetétől. Eszerint Nepomuki János IV. Vencel király fiatal feleségének, Zsófiának volt a gyóntatója, s azért szenvedett mártíriumot, mert nem volt hajlandó a féltékeny király követelésére sem megszegni a gyónási titok parancsát. János egészen rendkívüli kultuszát ez a legenda és nem valóságos története táplálta! Mint a gyónási titok megtartásának vértanúja a jó hír védelmezője lett, s mivel a Moldvába fojtották, a vízen járók és vízi foglalkozások védszentjeként trónfosztotta Szent Miklóst és Szent Katalint. A Habsburg-család birodalma védőszentjévé emelte, kultusza ezáltal hatalmi érdekeket is szolgált. (Meglehetősen durva analógiával: szobrai olyan szerepet játszottak, mint a szovjet birodalom idején a Lenin-szobrok.) A nagy prágai pestisjárványok során csatlakozott a pestis-szentekhez, majd alakja folklorizálódott, s a 19. sz. végére már általános védőszentként tisztelték. A Habsburg Birodalom megszűnésével kultusza hanyatlott. A szent kultuszának története ezen a ponton valójában véget ért.

    A 19. sz. végén azonban elindult egy újabb történet, a modernkori műemlékvédelem históriája. A modern műemléki szakemberek immár világnézettől és esztétikai értéktől függetlenül, puszta régiség-értékük miatt vették védelmükbe az emlékeket, köztük Nepomuki Szent János tiszteletének tárgyi relikviáit. Európa-szerte, így hazánkban is kialakult a műemlékvédelem infrastruktúrája, a műemléki szakmérnöki- és a restaurátorképzés. Ez utóbbi az 1970-es évek végén vált főiskolai, majd egyetemi szintűvé.

    1989-ben diplomáztam a Magyar Képzőművészeti Főiskola kő-restaurátor szakán. Nepomuki Szent János figurájával már a főiskolás években találkoztam, de csak mint technikus: megbíztak a mosonmagyaróvári szobor hiteles másolatának elkészítésével. Az első Nepomuki, amelyet önállóan restauráltam, a székesfehérvári volt 1990-ben, az állványon éltem meg a taxis blokádot. Ekkor azonban még nem tudtam, hogy első hazai szobrát újítom fel. Egy osztrák tábornok emeltette 1705-ben, Rákóczi serege felett aratott győzelme emlékére, 24 évvel Nepomuki János szentté avatása előtt! Ez a restaurálás rutinszerű volt, nem igényelt művészettörténeti kutatást ahhoz, hogy a helyreállítás hiteles legyen. Ha ez lett volna az utolsó e tárgyban történt restaurálási munkám, ma semmit sem tudnék a szentről.

    De 1992-ben elindult egy másik történet, Sebestyén József, a Műemlékvédelmi Hivatal Heves megyei területi felügyelője felfigyelt, hogy megyéjében különösen nagyszámú szabadtéri Nepomuki emlék áll, és elindított egy programot ezek felújítására. Évi két-három szobor restaurálására szerzett pénzt. Én 1993-ban, azaz véletlenül a szent halálának 600. évfordulóján kapcsolódtam a programba, a feldebrői szobor restaurálásával. Ezen az erősen sérült tufaszobron volt egy csonka részlet, amelyet sem a műemlékvédelmi hivatal művészettörténészei, sem művészettörténészi diplomával is rendelkező plébános barátom nem tudtak megfejteni. Emiatt a kis részlet miatt ástam magam a témába, először is beültem a hivatal archív fotótárába, és kijegyzeteltem az összes emléket, amiről régi fénykép maradt. Munkámra felfigyelt a topográfiai osztály egyik munkatársa, és megbízott egy országos Nepomuki-szobortopográfia elkészítésével. Így jutottam el 1994-ben mai lakhelyem, Gödöllő emlékéhez. Csak a talapzatot találtam a helyén, a szent és a két angyal figurája egy raktár mélyén porosodott. Miután megtudtam, hogy a restaurálásra nincs pénz, ajánlatot tettem: önkormányzati telekért cserébe felújítom a szobrot. Az ajánlatot elfogadták, a szobrot restauráltam, a telekre műterem-házat építettem, gödöllői lakos lettem.

    Itt egy pillanatra vissza kell mennem a barokk időkbe, hogy felvegyek egy újabb szereplőt, Gödöllő tulajdonképpeni megalapítóját, összekötőt a gödöllői Nepomuki-szobor és köztem. Grassalkovich Antal, a barokk self-mademan a jezsuitáknál tanult jogot, egyházjogot, majd az az Althan püspök nevezte ki a váci egyházmegye egyházjogászává, aki Nepomuki szentté avatásának kurátora volt, s csak azért nem ő vitte véghez a procedúrát, mert közben nápolyi alkirállyá nevezték ki. Grassalkovich jó híre azonban igencsak veszélyben forgott gyors, nem teljesen tisztességes felemelkedése miatt, ezért is épített Nepomukinak szentelt kápolnát gödöllői kastélyához, a kastély elé faragtatta az említett szobrot, második fiának a "Nepomuki János" keresztnevet adta, s úgy halt meg, hogy a szintén általam restaurált csömöri Nepomuki-szobor tervrajzát nézegette. (Ráadásul Grassalkovich síremlékét, a legpompásabb hazai barokk emléket szintén én újítottam fel.)

    A mai napig közel húsz Nepomuki Szent János-szobrot restauráltam (a tibolddaróci most is itt áll a műtermem előtt), immár 18 éve ad nekem kenyeret és 12 éve fedelet a szent.

    Pár hete előadást tartottam Nepomuki topográfiájáról, ikonográfiájáról és restaurátori tapasztalataimról Alma Máterem mostani növendékeinek. Néhány napja a neten találtam egy oldalt, ahol Csehország, Szlovákia és Lengyelország emlékeinek fényképeit gyűjtötték össze. Egy különösen érdekes emlékről, ami a lengyelországi Racibórzban található (Krakkóban tanuló lányomtól tudom, hogy "Racsibúzs"-nak kell ejteni), gyatra fotót találtam, ezért tervezem a racibórzi kirándulást.

    A történet, amelynek sok ága-boga volt 1340 óta, még folytatódik, még nem láthatom a vége felől...