Liget.org   »   2005 / 8   »   Szentgyörgyi Zsolt  –  Örökkévalóság
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=871
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatás

Túlzás nélkül állíthatom, hogy mióta ebbe a városba érkeztem, életem kellemesebb, tartalmasabb és kiegyensúlyozottabb lett, egyszóval harmonikusabb, kényelmesebb, szerencsésebb és nyugodtabb, mint addig volt. Kitűnõ munkahelyem van, és kollégáim mindannyian kedvelnek. Feletteseim rendszeresen elismerik a vállalat érdekében kifejtett tevékenységemet, és a szóbeli dicséret mellett nemritkán kézzelfogható bizonyítékokkal is kifejezésre juttatják megbecsülésüket. Hol egy pár kesztyűvel, hol egy díszes vázával, hol egy kisebbfajta táskával, úgynevezett irattartóval kedveskednek, és alig múlik el nap anélkül, hogy valamelyikük ne érdeklõdne a közérzetem felõl. Megvallom, az elsõ idõkben néha már túlzottnak éreztem figyelmességüket, és felmerült bennem, hogy talán tréfát űznek velem. Ez a gyanú azonban teljességgel megalapozatlannak bizonyult, és hamarosan be kellett látnom, hogy a szerencsés fordulatok, amelyek mindaddig fájdalmasan hiányoztak életembõl, ebben a városban nemcsak mindennapiak, de mintha egyfajta fizikai tényezõként hatnának, akár a mágneses erõ vagy a gravitáció.

    Nap mint nap csendesen, ugyanakkor eredményesen ülünk kartársaimmal az íróasztalok mellett, és a nyitott ablakon beáramló napfény ünnepélyes jellege egy folyton ismétlõdõ, mégis megunhatatlan ceremónia hatását kelti. Idõnként futó pillantást vetünk a bejárati ajtó melletti fogason elhelyezett könnyű, nyári kalapjainkra, mintha csak ellenõrizni akarnánk, hogy megvannak-e még, és amikor elérkezik a munkaidõ vége, ki-ki magabiztosan leakasztja a sajátját, amely pontosan illik a fejére. Egész napi gondos munkánk után azzal a tudattal hagyjuk el az irodahelyiséget, hogy a ránk bízott feladatokat hiánytalanul elvégeztük, így nem nyomaszt bennünket a közelgõ határidõk fenyegetõ terhe, amely más munkahelyen gyakran megkeseríti az alkalmazottak életét, bűntudattal és nem szűnõ aggodalommal tölti meg még az éjszakai pihenésre szánt, sok szempontból nélkülözhetetlen órákat is. A fõbejárat elõtt sorra búcsút veszünk egymástól, én általában gyalog megyek haza, hiszen mindössze néhány perc sétára lakom vállalatunk központjától, a Szent Benedek ikertestvérérõl, Skolasztikáról elnevezett utcában.

    A ház, amelyben élek, szinte ideális körülményeket biztosít a pihenésre, kikapcsolódásra, és bár hivatalosan nem az én tulajdonom, mégis a tulajdonos büszkeségével tekintek rá. Maga az épület sem anyagában, sem kivitelezésében nem különbözik ugyan a körülötte álló többi épülettõl, mégis szebbnek találom, és valahányszor megpillantom, óhatatlanul is felidézõdnek emlékezetemben a falai között töltött feledhetetlen órák. Minden alkalommal mosolyogva lépek be a kertkapun, és a ház elõtt tenyészõ, gondozott gyepen már vár rám Anton, az óramű-pontosságú, hű macska. Ez a precíz háziállat hihetetlen pontossággal tudja, mikor érek haza a hivatalból, és tévedhetetlenül megjelenik fogadásomra. Hosszú ismeretségünk az évek során gyümölcsözõ barátsággá fejlõdött, amely mindkettõnk javára válik, és szavak nélkül is megértjük egymást. Kölcsönösen szemet hunyunk a jellembeli vagy természetbeli hibák felett, amelyektõl tudvalevõleg senki sem mentes, és soha nincsenek közöttünk komoly nézeteltérések.

    A házhoz tartozó kert mindkettõnk életében fontos szerepet játszik, hiszen az ott álló fák a természet közelségét jelképezik, a virágok nagyszerű díszek, és a zöldellõ, sima pázsit a legdrágább szõnyegekkel is felveheti a versenyt. A növények gazdag bujasága mindig elkápráztat, és gyakran némi irigységgel gondolok azokra a szakemberekre, akik a növényi élõlények hivatalos gondozóiként egész napjukat ilyen kellemes társaságban tölthetik, és a természet gyökeret eresztett lényeinek vágyait, igényeit, tanulmányozzák. Ilyenkor délutánonként, locsolótömlõvel a kezemben én is meglátogatom az ágyásokat, és a csapvíz hűs permettel itatja virágaim seregét, valamint egyszerűbb felépítésű, õsibb társaikat, amelyek virágok híján gazdag mintázatú, változatos alakú leveleket bontanak és egész bokrokká terebélyesednek.

A pázsit vízigényét viszont egy erre a célra felszerelt automatikus öntözõberendezés biztosítja, ezért a fűvel borított részeken számomra csupán a fűnyírás feladata marad, amit a fákkal kapcsolatos teendõkhöz hasonlóan hétvégenként szoktam elvégezni. Kertem területe tulajdonképpen nem nagy, de a megelégedés, amit művelése nyújt, bõven kárpótol a négyszögölek hiánya miatt, és hálás vagyok a város tervezõinek, amiért a városkép kialakításakor nem hagyták figyelmen kívül a természet iránt rajongó lakosok érdekeit. Rövid ideig még büszkén szemlélem a lenyugvó nap fényével bevont kerti tájképet alkotó, jóllakott növényeket, majd bemegyek a házba, hogy én is hozzájussak a szükséges táplálékhoz, amit a napnak e késõi szakaszában általában vacsora formájában fogyasztok el.

    Vacsorám rendszerint henger alakú, és elég nehéz kibontani, de elkészítése nem jár felfordulással és ízletes vagy legalábbis finom. Anton is hasonló étrenden él, és mielõtt hozzálátunk az evéshez, mindketten kíváncsian vizsgálgatjuk a tányérunkon domborodó ételt, ami a tegnapi, tegnapelõtti vacsorák egyik megunhatatlan változataként távoli, lelkes szakácsok keze munkáját dicséri. Hetente egyszer-kétszer elmegyek a közértbe, hogy visszaváltsam az üres üvegeket, és beszerezzem a következõ napokra szükséges élelmiszereket. Ezek a rövid utak egyben arra is jó alkalmat nyújtanak, hogy mindig újból megtekintsem környékünk nevezetességeit. A közért mellett például egy hatalmas termetű arkangyal pompásan kivitelezett szobra áll, és valahányszor elhaladok elõtte, gyöngéden megkopogtatom, mintha az elõállítására felhasznált anyag minõségét vizsgálnám. Ez a tömör, megtermett alak, számomra életem kedvezõ fordulatát jelképezi, és az üdvözlésére szolgáló egyszerű szertartás minden alakalommal örömmel tölti el szívemet. Apró dolog ugyan, de mégis jellemzõ, hogy az összes többi városban, ahol azelõtt laktam, a fémbõl készült köztéri szobrok kivétel nélkül üresek voltak belül. A lovak éppúgy nem tartalmaztak semmit, mint a rajtuk helyet foglaló katonák, vagy a nagyméretű, szakállas fejek, amelyekkel lépten-nyomon összetalálkoztam sétáim során.

    Csodálom az itteni tágas, találóan elnevezett utcákat, de legjobban mégis házam falai között szeretek tartózkodni, és annak ellenére, hogy Anton az egyedüli lakótársam, soha nem érezzük magányosnak magunkat. Városunk házai megannyi bútorral, képpel, lámpával felszerelt, különálló világot alkotnak ugyan, de a falakban húzódó csõ- és vezetékrendszer láthatatlan fonálként összeköti közösségünk tagjait. E bonyolult hálózat révén mindannyian összeköttetésben állunk, akár egy kiterjedt, testvéri szervezet tagjai, és a vízművek, valamint az elektromosművek kirendeltségein szakértõ kezek garantálják az összeköttetés zavartalanságát. Esténként felkapcsolom a villanyt, és hallgatom a rádiót, esetleg elõhúzok a polcról egy könyvet, amelynek lapjain található információk érvényességét nem tudja elhomályosítani az évszázadok múlása, és betűi ugyanolyan fényesen ragyognak, mint a kötet keletkezésének múltba veszõ idõpontjában. Miközben a könyvet lapozgatom, az éjszaka csillogó kupolája alatt fokozatosan elcsendesedik városunk, ám az elmúló nap örömteli ígéretei már a holnap eredményeinek csíráját hordozzák, és a megvalósuló sikerek magja lassan növekedni kezd álmaink termékeny talaján.

    Hétvégenként viszont gyakran bekopogtat valamelyik szomszédom a sok közül, és ilyenkor felbontok egy üveg friss tejet, hogy kortyonként ízlelgetve a hűs folyadékot, ápoljuk a jószomszédi viszonyt. Érdeklõdési körének megfelelõen, ki a filozófiát, ki a csillagászatot választja a beszélgetés tárgyának, és megfontolt alapossággal kifejti nézeteit az adott témakörben, vizsgálat alá vonja a részletkérdéseket és a sajátos problémákat, amelyeket még nem sikerült teljes bizonyossággal tisztázni. Mindez valóban nagyon tanulságos, de az én fõ szenvedélyem mégis a zene, és ez a szenvedélyem a szomszédok elõtt sem tikok, így az est elõrehaladtával általában megkérnek, hogy énekeljek valamit. Kérésüknek annál is könnyebben eleget tehetek, mivel évek óta elismert tagja vagyok a helyi énekkarnak, és rendszeres fellépéseink során meglehetõsen nagy gyakorlatra tettem szert ezen a területen. Minden jelentõsebb iskolai ünnepélyen és vállalati rendezvényen ott állunk a színes égõkkel feldíszített színpadon, hogy szórakoztassuk az ünnepség részvevõit, akik az utcáról betérõ kíváncsiskodókkal elvegyülve megtöltik a kultúrtermet, és hófehér ruhájukhoz illõ, áhítatos csendben hallgatják elõadásunk műsorszámait.

    Ha már szóba került, nem titkolom, hogy ezzel a bokáig érõ, hálóruhaszerű viselettel, ami ebben a városban látszólag soha nem megy ki a divatból, nehezen tudtam megbarátkozni, és még most is vannak bizonyos fenntartásaim. Ez a mindennapi viselet nagyon kényes és nehezen tisztítható, és egészen más összhatást kelt, mint a korábban használt öltönyeim - különösen az elsõ idõkben túlságosan extravagánsnak találtam. Ezért az apró kényelmetlenségért azonban bõségesen kárpótolnak az itteni élet csodái, amelyek mindenkire olyan nagy hatással vannak, hogy ebben a városban jószerével ismeretlenek a turisták, és bár nap nap után rengeteg látogató érkezik, végül mindegyikük örökre letelepszik nálunk, és hamarosan elfelejti szülõföldje rosszízű emlékeit.