Egy apró galiba

This post was originally published on this site.

Szerénusz ki akarta takarítani a műhelyét. Először levegőzni küldte a szobapókokat, majd sorban lerámolt minden egyes polcot. Kicsalogatta a porcicákat a sarkokból, a csücskökből és a repedésekből. A varázsfiolákat áttörölgette és kitette az ablakpárkányra, hadd szikrázzanak kicsit a tavaszi napsütésben. Így vette észre, hogy némelyiknek már nagyon megkopott a felirata. Viszont az idő szaladt, őt pedig várták a trónteremben.

– Gedeon! – intette magához az inasát, aki a pókhálókat fényesítgette.

– Igen, Mester?

– Rohannom kell, visszapakolnál helyettem? Csak előbb javítsd ki a címkéket ott, ahol szükséges!

Gedeon bólintott, mire Szerénusz köddé vált.

A varázslóinas először ellenőrizte, hogy valamennyi pók a saját tiszta hálójába költözött-e vissza, aztán szedegetni kezdte a bűbájokkal teli üvegcséket az ablakpárkányról. Ahol kellett, fekete filccel pótolta az elhalványodott betűket, és visszatette a varázslatot a helyére.

Már csak pár ampulla nyújtózkodott a könyöklőn, amikor megbotlott valamiben. Estében felborította mindet, az egyik ampulla ki is nyílt. Azonnal kiszökött belőle némi mágia!

Gedeon utánakapott, de már nem érhette el. Gyors pillantást vetett az üveg feliratára. Nincs nagy baj, gondolta, a birodalom ma kicsit többet nevet a szokásosnál! És szaladt, mert két pók összekapott a műhely túlsó végében, hogy melyiküké a szebb háló.

Szerénusz nagyot tüsszentett, amikor az elszabadult varázslat egyik apró szemcséje megérkezett a bal orrlyukába.

Csakis egyetlen hókuszpókusz létezett, amire az öreg mágus allergiás tünetekkel reagált.

– Rohannom kell – közölte sebtében a királlyal, majd (mivel prüszkölve nem lehet köddé válni) tüsszögve végignyargalt a palotán, az udvaron, az utcákon.

Közben a királyi fürdőszobában nyitva maradt a csap, a konyhán meg őrizetlenül hagyták a lángot a fazekak alatt. A kancellár elfelejtette postázni a báli meghívót a sértődős erdei boszorkáknak, a király legvakmerőbb vitéze viszont szájkosár nélkül sétáltatta a híres bergengóciai hétfejűt.

Mikor Szerénusz végre a házához ért, feltépte a műhely ajtaját.

– Gedeon! – kiabált mérgesen. – Te kiborítottad…

– … csak egy kis gondtalanság volt, Mester, de azonnal visszazártam! – hebegte rémülten az inas.

– Nem EZ volt AZ inkább? – kérdezte Szerénusz szemrehányóan, két tüsszögés között, és Gedeon orra alá nyomott egy pont ugyanolyan palackot, mint amilyen a gondtalanság-varázslaté volt. Az inas hunyorogva nézte a feliratot. Tényleg hasonlított, de mintha helyet cserélt volna két betű a vignettán.

– Már értem, Mester – nézett a varázslóra bocsánatkérőn, és adott egy zsebkendőt Szerénusznak. Aztán még egyet. És leemelte a polcról az egyetlen bűbájt, ami helyrehozhatta az elszabadult gondatlanság következményeit.