A botcsinálta szerencsemanó

This post was originally published on this site.

Élt messzi földön egy manó, akivel minden igyekezete ellenére csak a baj járt. Bármihez ért, ott kő kövön nem maradt. Egy nap végül a többiek elűzték maguktól, mondván, próbálja ki máshol a szerencséjét.

Morgott, duzzogott egy darabig, aztán elhatározta, hogy csak azért is jót tesz másokkal. Majd ő megmutatja! Rögvest hozzá is kezdett.

Szép tavasz volt éppen, zsizsegett a természet. Rácsodálkozott a kívülről átláthatatlan kavalkádra, majd beleszédült. A lába vitte előre, majd éppen időben parancsolt álljt, mert már egy tavacska partját tapodta. A manó tekintete megakadt az elterülő sok vízen, sosem látott még akkorát, hisz a sziklák birodalmát lakta addig. Pillanatnyi mélázás után rögvest felébredt benne a szunnyadó hős. Tündökletes fénye volt a napnak, és egy víg kedélyű hal kedvét lelte a napsugár cirógatásában, vad csapkodások közepette fickándozott.

A manó elképedve nézte a jelenetet. Nem ismerte a halat, de fürge mozgását látva azt hitte, szegény teremtés bajban van. Megborzongatta egy régi emlék is: két éve karácsonykor lábat kellett mosnia. Még most is kiverte a hideg verejték a borzalomtól!

Tudta, nem késlekedhet.

A part mentén szaladva, hadonászva próbálta elkapni a halat, nehogy vízbe fúljon. A hal azonban ügyesebb volt, minduntalan kicsúszott a manókézből. Talán még élvezte is a játékot. Sok idő eltelt így. Egyre vakmerőbbé vált a hajtóvadászat, akarom mondani, a mentőakció. Ahogy várható volt, a manó hamarosan belepottyant a vízbe. Prüszkölve, fanyalogva mászott partra, és már nem is akart hős lenni.

Valami hevesen paskolta a pocakját a pulóver alatt. Ahogy benézett a ruha alá, elcsodálkozott: a hal volt az, akit véletlenül mégis elkapott. Azonnal kitette a partra, hogy a pikkelyei minél hamarabb megszáradjanak. A hal azonban ezt nem találta jó ötletnek, feldobta magát, nagyot csapott a manó fejére, és visszatoccsant a vízbe. Soha többé nem látták egymást.

A manó sértődötten dünnyögött.

− Hiába! Van, akin nem lehet segíteni!

Tekintete szomorúan révedt a messzeségbe.

Akkor pillantotta meg a rigót egy ág szélén.

− Mit keres ez ott? Még leesik! – kiáltotta, és máris madzag után kutatott a zsebében. Eltökélte, hogy lasszót köt, megmássza a magas fát, és segít a szegény madárkán.

Ezúttal nem hibázza el!