Gyümölcs – de milyen áron?

Először nézd meg a bal oldalon lévő, fekete rovart, ami egy műanyag játék. Ha meg kellene mondanod, hogy ez egy szereted vagy egy nemszereted állat, melyiket választanád? És most nézd meg a piros pettyes bogarat. Ugyanez a kérdés: inkább szereted vagy inkább nem? Eddig akárkinek feltettem a kérdéseket, a rút fekete lárvát nem szerette, a kedves katicát pedig igen. Úgy áll a helyzet, hogy a kettő együtt jár: a lárva egy katicalárva, és ha az nem volna, nem lehetne kifejlett bogárkánk sem.

Ugyanez a helyzet a legtöbb gyümölccsel, még a számodra esetleg legfinomabbal is: rovarok, esetleg fájdalmas szúrású méhecskék kellettek, hogy a virág, amiből a gyümölcs származik, megtermékenyüljön. Nézzünk például egy mandulafát! Kora tavasszal virágzik, talán még elő sem bújtak a háziméhek a kaptárból, de máris sok légy és vadon élő méh szorgoskodik a virágokon. Nicsak, itt egy faliméh mama, olyan, mint egy pici dongó, selymes, vöröses bunda borítja a testét. Figyeljük egy kicsit! Nem kell tőle félni, nem szúr.

A hosszú szőrű bundára rátapad a virágpor, ő maga megszívja magát nektárral is, és a tehertől nehézkesen elröpül. Eddigre már talált magának bölcsőhelyet, ami lehet cincérlárva által rágott furat egy holt fában, vagy törött nádszál, de akár egy fába vagy falba fúrt lyuk is. Bemászik, lesöpri magáról a virágport, a nektár egy részét visszaöklendezi a kupac tetejére, és már röpül is vissza a mandulafára. Körülbelül hatszázszor fordul, mire összegyűlik annyi eleség, hogy a tetejére letojhat egy petét. A petéből kibúvó méhlárvának elegendő ennivaló lesz ez, amíg kifejlődik. Ekkor sarat kezd gyűjteni, a lábai között hozza a kis sárgolyókat, és gondosan rakosgatva, lesimítva lefalazza a bölcsőt, nehogy valaki rátaláljon az ő kicsinyére. Nincs ideje pihenni, már indul is megint a mandulafára, és folytatja a gyűjtögetést. Lehet, hogy egy ilyen utód táplálása nekünk több száz megtermékenyített mandulavirágot jelent, hiszen ahogy egyik virágból a másikra átmegy, a testén megtapadt virágporszemekből kerül az új virág bibéjére is. És a végén lesz mandula, lesz cseresznye, lesz alma és körte. A bölcsőhely pedig megtelik, mert amíg van elég hely, a kész, lefalazott bölcsőn kívül újra rakosgatja az eleséget a következő lárva számára. A végén lefalazza a cső száját sárral.

Ha egy év múlva arra járnánk és figyelnénk, láthatnánk, hogy egy fiatal méhecske belülről rágja a sárdugót, amíg ki nem fér. Megdöbben a világosságon, hiszen olyat sosem látott. Új érzés kiterjeszteni a szárnyait, hiszen eddig a szűk helyen szinte moccanni sem volt helye. Hamarosan elröppen egy olyan illat felé, amit végre jól ismer, hiszen annak a virágnak az illata, ahonnan a tápláléka származott.

És mi van a banánnal? Feltűnt, hogy a banánban nincs mag? Ilyenné nemesítették, a mi európai kényelmünkre. A vad banánfajtákat (ettem ilyenből Vietnámban) viszont denevérek porozzák be. Hosszú nyelvükkel kutakodnak a banánvirágban a nektár után, és közben a pofijukra ragad a sok virágpor. Ugyanez történik a mangóval. A trópusok nemcsak ezzel szolgálnak nekünk. Csokoládé sem volna törpeszúnyogok nélkül, akik megporozzák a kakaóbab virágait. Szegény Gombóc Artúr félhet, mert a Földön fogynak a rovarok.