Gazdag sütemény

This post was originally published on this site.

– Nem vagyok egy fenyegetőző típus – mondta a fenyegetőző típusú király –, de ha holnap is kevesebb kincs lesz a kincstáramban, kivégeztetlek.

– Felség, esküszöm, hogy semmi közöm a dologhoz – kiáltott a kincstárnok. – A pénz egyszerűen eltűnt!

– Így fog eltűnni a fejed is, ha nem vigyázol.

A kincstárnok mit tehetett, aznap estére beköltözött a kincstárba, lámpást gyújtott és várt. Éjféltájt valami kaparászást hallott. Azonnal nekilátott, átnézett minden zugot. Végül az egyik kincshalom alatt egy kis repedést talált, a kis repedésből gyökérdarab kandikált ki, amely épp rátekeredett egy érmére és huss, eltűnt a repedésben. A kincstárnok mindjárt küldetett az udvari építésztörpéért. A törpe mogorván megvizsgálta a repedést.

– Valami nő – közölte.

– Mit tehetünk? – kérdezte a kincstárnok.

– Felbontom az egész palotát, pincétől a padlásig.

– Vagy? – kérdezte a kincstárnok kétségbeesetten.

– Vagy követjük azt a repedést.

Követték a repedést szobákon, folyosókon, átjárókon át, míg kiértek a királyi kert legeldugottabb, sövényektől övezett részére. Ott állt egy terebélyes almafa, ágain aranyalmák csüngtek.

– Azt hiszem, megtaláltuk a gyökér tulajdonosát – szólt a törpe.

A kincstárnok hívatta az udvari kertészt.

– Ez mi?

– Gyönyörű, ugye? – lelkendezett a kertész. – A múlt héten rendeltem Tündérországból. Holnap mutatom meg őfelségének.

– Elmondták a tündérek, hogy mivel táplálkozik ez a fa?

– Mivel táplálkozna? – értetlenkedett a kertész. – Oxigén, nitrogén, sok napfény.

– Nem vagyok alkimista – közölte a kincstárnok –, de azt tudom, hogy oxigénből nem lesz arany. Ez a fa felzabálja a kincstárat. Ki kell vágni – azzal felkapta a szerszámok közül a kisbaltát.

– Inkább engem ölj meg! – kiáltotta a kertész.

– Ne aggódj, a király majd gondoskodik róla, ha megtudja, hogy a csodafád felszippantotta a kincstárát.

Amíg ők dulakodtak, a törpe megszemlélte az aranyalmákat, megnyomkodta, megszagolta a gyümölcsöket.

– Jót lehet enni egy ilyenből – jegyezte meg.

A kincstárnok és a kertész döbbenten meredtek rá.

– Hogy mi? – kérdezték.

– Kultainen omenapirakka – közölte a törpe. – Ősi törp sütemény, gazdag aranybányák mélyén szokták sütni. A ti nyelvetekre fordítva nagyjából annyit tesz: arany almáspite.

– Megenni az aranyat? – kérdezte a kincstárnok.

– Jól meg kell őrölni, ez a titka.

– Mit gondolsz? – fordult a kertész a kincstárnokhoz. – A király imádja a nyalánkságokat.

– Igen, csak mégis, a kincstár. Az eltűnő pénz – a kincstárnok a fejét vakarta. – A fáért viszont kár lenne. Egye fene, majd beadok a királynak valami mesét. Szerencsére Őfelsége nem ért a makroökonómiához.

mesemondó | Horgas Judit