AZ EGYETEMSZIGET 24.

233

A RAJONGÓ

Emlékezett, hogy valamelyik
gyűlölt filozófusánál
olvasta: Csak a művész
képes úgy ábrázolni az egyes
embert, hogy műalkotásként lássuk.
Gyűlölte a filozófusokat, mert
maga akart gondolkodni. Gyűlöletből
olvasta őket, hogy megrabolja őket
hátha lopott munkái tovább
fönnmaradnak, mint gyűlölete tárgyai.

Tudta, hogy ez is rajongás.
A művészet hatása,
hogy mindent művészetnek látunk.
Kicsit másnak,
kicsit összefüggőbbnek,
kicsit érthetőbbnek,
kicsit titokzatosabbnak.

Aki megtanulja ezt a látást,
a titkot is megfejtheti.
Követi az összefüggéseket,
melyek kivezetnek a pillanatból,
mint minden út Rómából,
szerencsére.

Aztán a hatás elenyész,
mint pára a fürdőben,
indulhatunk masszíroztatni,
jöhetnek a kurtizánok, ha beérik
egy drachmával.

234

A RAJ

Ha a gondolat röptére gondolt
az öregedő filozófiagyűlölő,
mely elsuhan a világ fölött,
ahogy botcsinálta gondolkodás-
szeretők agyában jelenik meg,
vágya támadt, hogy kitaláljon
valamit, ami valóban repülni tud.

Bár a filozófiát, a gondolat szeretetét
gyűlölte, a gondolatot magát
nem utálta. Hát ez meg hogy lehet?
Madárjóshoz fordult, aki hét
madarat engedett el az udvarában,
egy tyúkot, egy sólymot,
egy pávát, egy vércsét, egy galambot,
egy kanárit és egy rigót.
A páva körbejárkált az udvarban,
a vércse visszaszállt a kalitkájába,
és a megszokott döglött egereit
követelte. A sólyom és a galamb
egymás mellé ültek a háztetőn.

Mi suhan a világ fölött?
Épp a gondolat lenne? Már
a madaraknak se volt kedvük
repülni. De a rigó meg a kanári
legalább énekeltek, bár láthatólag
zavarták egymást.

235

A HÁBORÚBAN ALVÓ HERMÉSZ

Tulajdonképpen minden felborult
az életében, állapította meg
a felborított életű tanár.
A birodalom központjából
háborút indítottak a keleten
fekvő földek ellen, de a háború
vereségre állt.

Ha nem fog bele, ki se derül,
milyen gyenge a birodalom.
Kalandozó törzsek fenyegettek.
Újfajta betegségek,
mindezen felül az öregedés,
ez a buta magánháború,
amit kifejezetten őellene indítottak.

Nem az életemben borult fel minden,
gondolta, az életben, a világon,
de még a másvilágon is.
Hermész hetek óta ki se jött szűk 
kamrájából, ha bekukkantott 
az ajtófüggönyön hozzá,
azt látta, hogy éppen alszik.


236

A VALÓSÁG KERESÉSE

Egyre kevesebb dolog valóság,
verte föl szendergéséből
egyik nap Hermészt
az alvajáró tanár.
Ha a kutyám
megkerget egy macskát,
valóság. Ha a kutyámat
kergeti meg egy macska,
még inkább.

Hát akkor mit akarsz?
Igazságot.

Én magyarázzam el, 
hogy egyiknek sincs 
egyik esetben sem igaza,
de a másikuknak sem?
A harmadiknak meg végképp.

Magyarázd el! 
Nézd: egyikünk félig 
alszik, a másikunk 
félig ébren 
van. Lehetetlen
a találkozás.

Akkor ez most mi?
Az igazság.

237

MAGYARÁZAT EGY VALÓSÁGKERESŐNEK

Az alvajáró és a
kábult egymás árnyékai.
A kergető és a kergetett
egymás ellentétei.
A kutya és a macska
csak két állat, kiket
az ember tett ellenségekké.
Az igazság a valóság
tölteléke, ha együtt
kisütik őket, fűszeres 
sütemény lesz belőlük, 
melytől az álmatlan 
örök ébrenlétre riad, 
az igazságtalan
büntethetővé válik,
a valótlan foszforeszkálni 
kezd, a láthatatlan
hangjeleket ad,
az igazságos lemond
az ítélkezésről.
				

238

A TITKOS NAPTÁR

Az álmatlan örökléte, 
az igaz valótlansága
érte utol, mintha menekülne.
A hatalom önállósult,
gyakorlóit cserélgette, egyik 
évben három császáruk volt. 
Az utolsó, mikor trónra hívták 
az előző gyilkosai, könyörgött 
nekik, hogy még élni szeretne, 
de csak röhögtek és császárt 
csináltak belőle. Azzal kezdte, 
hogy a merénylőket Capri 
szigeténél kővel a nyakukban 
tengerbe dobatta. Ezt mindenki 
becsületbeli dolognak érezte, az új 
császár népszerű lett, nem Rómát 
gyújtatta föl, csak Athént és Alexandriát.
Könyvport hozatott a romok közül. 
Micsoda elavult, fölösleges szavak, fújt
a hamuba. Egy pénzeszacskó kormot 
adatott kedvezményezettjeinek 
a nagy lakomán, mikor őket
ünnepelték. Titkos naptárába
bejegyezte kivégzésük időpontját.

239

ZUGFELTÁMADÁS

Majdnem harminc éve
tartott már a korszak,
melyet kedvenc városának
vészesen csúnyuló kor-
mányzója nevével azért
nem lehet mégsem
fémjelezni, mert semmilyen
jelleget nem adott az általa
bitorolt kornak, mely korszakká,
majd időszakká silányult,
végül már csak állapot 
volt, állítólag rendkívüli.
Vészesen csúnyuló kor
vészesen öregedő emberei.
Még a fiatalok is öregedtek,
a gyerekek is. A halottakra
ráomlottak a sírok, a kiszáradt
föld behuppant, a kutakat
nem kútmérgezők tették
tönkre, hanem a szárazság.

A szél lefújta a port
a csontvázakról, felültek,
koponyájuk teljesen 
üres volt, a két hiányos
fogsor között kipergett
a maradék homok.
Karrierek indultak
újra, bárki többre
vihette, mint életében,
csak vállalnia kellett 
a zugfeltámadást.	

kép | vecteezy.com