TEGNAPUTÁN 5.
This post was originally published on this site.
Új sorozatunkban folytatásos történetet indítunk, amelyben a részeket más-más szerző írja.
KEZDŐDIK
A halász kimerült feleségét, bár nem bízott maradéktalanul az óriásban, még kevésbé a kislányban, az unikornisvágta monoton patadübögése és a fogat zötykölődése lassanként álomba ringatta. Míg bóbiskolt, ölében kendőbe bugyolálva aludt a Megváltó is. A medveszerű férfi és a kislány látszatra ébren, szótlanul ült, szemük nyitva, de kifejezéstelenül meredtek maguk elé. A társaság egyik tagja sem látott hát semmit abból, mint suhan el mellettük a Frágkapatos felé vezető út mentén a táj, és hogyan zizeg, motoz rendre valami a fák között, valami, ami észrevétlenül, osonva követi őket.
Ki tudja, hány óra telt el így.
nehéz kövek
A Gurvarák felől érkező eső első, tétova, hideg cseppjei ébresztették föl végül az anyát. Eleinte csak tompán, homályosan észlelte, hogy fájdalom terjedt szét alattomosan a karjában, megterhelést kísérő fájdalom, mintha nem is csecsemőt, hanem nehéz köveket szorítana magához álmában. Lenézett az ölébe, és óvatosan kihajtogatta a kendőt.
Merel, aki míg aludtak, legalább kétszeresére nőtt, fölmosolygott az anyjára, és gyöngyfehér fogacskák villantak a szájában. Az óriás és a kislány összenéztek, utóbbi alig észrevehetően bólintott.
A Megváltó türelmetlenül rúgkapált megnyúlt kezével-lábával, addig-addig, hogy az anyja kénytelen volt letenni maga mellé. Ekkor Merel lendületet vett, és hátról hasra fordult, majd négykézlábra állt, és göcögve kúszott az unikornisfogat fadeszkáin.
Frágkapatosban ezalatt az országúthoz legközelebb eső városszéli csehó, a Kilőtt drón ragacsos pultjánál különös népek gyülekeztek. Messziről gurmund kereskedőknek is nézhette volna őket az ember, de hiányzott róluk a Néma Kereskedők Hálózatának titkos jele, a tetovált koncogó a bal fül mögött. Négyen voltak, két magas és két igen alacsony alak. A két hórihorgas olyan hátranyalt frizurát viselt, amelyet a ritka rózsaszín unikornis csontjaiból kinyert, csak csillagászati összegekért beszerezhető zselatinnal rögzítettek. A két alacsonyról is sütött volna, ha közelebbről szemrevételezi bárki őket, hogy van mit a tejbe aprítaniuk, ránctalan arcbőrük, makulátlan szemzuguk nyugodt jólétről árulkodott.
Hogy kerüljék a feltűnést, mind a négyen csapolt unikornisverejtéket rendeltek, mint mindenki a Kilőtt drónban az idők emlékezete óta. A szájuk szélén maradt habot nyalogatva arra összpontosítottak, hogy a lehetőségeikhez képest jobbára észrevétlenül töltsék a várakozás óráit. De ahogy telt az idő és fogyott az unikornisverejték, úgy lettek egyre hangosabbak, és a Kilőtt drón közönségéhez eljutott egy-egy mondatfoszlány.
imádták a rejtélyeket
Különösen arra kapták fel a fejüket némelyek, amikor harsány felröhögéssel kísérve az egyik hátranyalt hajú Sugárkát, azt a „ribancot” emlegette. A társai pisszegtek, de már késő volt. Felhívták magukra a figyelmet. Nem is lehetett volna másképp. Nemigen akadt a Birodalomnak olyan lakója, aki Sugárka nevének hallatára ne kezdje hegyezni a fülét. A név ugyanis egyet jelentett egy rejtéllyel, a birodalombeliek pedig imádták a rejtélyeket. Senki nem tudta, hova tűntek és végre is mi célt szolgáltak a bányászoktól meglovasított milliók. Sugárkánál egy fillér nem volt a pletykák szerint a halálakor, és világéletében szerényen élt.
A Kilőtt drónban egyszerre többen is megindultak a négyfős társaság felé. Az unikornisfogat zavartalanul falta a kilométereket. Frágkapatos már nem távoli úti cél volt, hanem alakot öltött a láthatáron. Az óriás összecsapta a tenyerét, a kislány reszelőset köszörült a torkán. Amikor a kanyarban feltűnt a Kilőtt drón, a Megváltó kimondta élete első szavait.
kép | Bornemisza Eszter művei, Csillag Pál fotói