NYOMDAFESTÉK

Mielőtt Jack Gossip kinyomtatta volna a New Szeged’s Chronicle első számát, három teljes napig nem szólt senkihez. Nem azért, mintha bárkivel is haragban lett volna, hanem mert a betűkkel bíbelődött reggeltől estig, s úgy tartotta, amíg az ólombetűkkel vesződik, jobban teszi, ha kerüli az embereket. Maga szerkesztette a lapot, maga írta a híreket, a cikkeket, maga szedte a sorokat, maga kezelte a prést, és maga is hordta házról házra a példányokat, amikor elkészültek.

meg kell teremteni

New Szeged népe eleinte nem tudta, mire vélje ezt a vállalkozást, ugyanakkor mindenkinek tetszett a lap. Aki tudott olvasni, örült neki, mert az ember még a világ végén is kíváncsi rá, miféle ostobaságok és nagyszerűségek történnek a szomszéd utcában. Aki nem tudott olvasni, az is örült, mert fölolvastatta másokkal a cikkeket, s így nemcsak, hogy megismerte a híreket, de a fölolvasó hangsúlyai, fintorai és rosszindulatú vagy éppen rajongó megjegyzései által még külön szórakozásra is lelt. Jack Gossip hamarosan rájött, hogy egy ilyen kisvárosban nem pusztán tudósítást igényelnek, hanem a szó legszorosabb értelmében meg kell teremteni és életben is kell tartani a valóságot. Mert ahol kevés dolog történik, ott a történteket muszáj fölnagyítani, ott bizony szükséges tódítani, mindenhez jó érzékkel hozzátoldani, különben a napok úgy peregnek le az emberről, mint cserzett bőrről a por vagy az eső.

Az újság indulásával egyidőben virágzott föl Mészáros Kálmán üzlete. Mészáros hentesként dolgozott, a New Szeged-iek magyar fajta hentesnek emlegették, aki nem csupán vágott és darált, klopfolt és szeletelt, de sértődékenyen büszke is volt mindenre, amit a saját kezével készített. A boltja előtt gyakorta sor állt, s aki egyszer megkóstolta a kengurufasírtját, az utána még sokáig arról beszélt, hogy ilyesmi nem születhetik pusztán húsból, hagymából, fűszerből meg szakértelemből, kell abba valami más is. Valami titok. Márpedig ahol titok van, ott előbb-utóbb Jack Gossip is megjelenik, papírral, ceruzával és azzal a szokásával, hogy ami érdekes, még érdekesebbé varázsolja.

Így esett, hogy a Chronicle egyik szombati számában hosszabb cikk jelent meg Mészáros Kálmánról A magyar hentes, aki megszelídítette a kenguruhúst címmel. A cikk nagy ívűen indult, ahogyan Jack Gossip írásai rendszerint, szó esett benne a hentes Tisza-menti gyerekkoráról, ifjú éveiről és kalandos utazásáról, amely Ausztráliába vezette. Bár Mészáros Kálmán életében nem látta a Tiszát, legföljebb hallott róla, s az útja is hétköznapinak számított egy Galsgow-i gőzös fedélközében, ez sem Gossipot, sem az olvasóit nem zavarta. Az újságíró ügyesen utalt a cikkben egy családi recepthagyományra is, noha valójában Kálmán inkább saját tapasztalatai alapján, semmint az örökségéből dolgozott; s végül elérkezett a cikk ahhoz az állításhoz is, amely miatt az egész város még hetek múltán is csóválta a fejét és fintorgott.

Jack Gossip ugyanis azt írta, hogy a kengurufasírt különleges zamatát az óriás mongúzgyík tojása adja.

Az emberek először hitetlenkedtek, aztán helyeseltek, majd vitatkoztak. New Szegeden a hihetetlen dolgokat rendszerint gyorsabban elfogadták, mint a közönséges igazságokat. Akadt, aki megesküdött rá, hogy látott már a hentesudvar mögött gyanús héjdarabokat. Más azt bizonygatta, hogy a különös íz hüllő-eredetét régóta sejtette, csak nem tudta megnevezni. A Dzsærdában estére két táborra szakadt a nép: az egyik szerint az óriás mongúzgyík tojása ugyan szokatlan eledel, de ettől még a világ halad előre, tengelyén továbbra is eljár; a másik szerint viszont, ha valaki varánusztojással eteti a tisztességes polgárokat, az egyenesen merényletnek tekinthető és maga a förtelmes barbárság, a középkori sötétség!

Mészáros Kálmán az első bekezdést még nyugodtan olvasta végig. Az, hogy Tisza-menti legénnyé tették, nem különösebben zavarta. A második bekezdésnél már fújtatott. A harmadiknál az asztalra csapott. Amikor az óriás mongúzgyík tojásához ért, úgy meredt a papírra, mintha maga az ördög nyomtatta volna rá a betűket.

– Hazugság minden szava – hörögte, s ezt olyan nyomatékkal mondta, hogy a boltban fölakasztott tevekolbászok is beleremegtek.

Még aznap délután átment Jack Gossiphoz a szerkesztőségbe, amely szerkesztőség tulajdonképpen egy Gossip házához ragasztott rozoga melléképület volt: elöl állt a kézi sajtó, mellette a szekrény a betűkkel, hátul egy asztal, azon papírok, kávéfoltok, zsírplecsnik és három különböző méretű kés, amelyek közül egyik sem arra szolgált, amire eredetileg készítették.

– Helyreigazítást kérek – közölte Mészáros Kálmán.

Jack Gossip, aki éppen a tanítónő eltűnt macskájáról írt vezércikket, egy ideig föl sem nézett.

– Melyik részét óhajtja kiigazítani az életnek? – kérdezte végül.

– Azt, amelyikben engem gyíktojásos csalónak állít be.

Jack Gossip letette a tollat, hátradőlt, s olyan tekintettel mérte végig a hentest, mint aki egyszerre sajnálkozik a dolgok alakulásán, ugyanakkor gyönyörködik a másik fölháborodásában.

– Kedves Mészáros úr – mondta –, a cikk lényege nem a tojás, hanem a kivételesség.

– A tojás hazugság.

– Lehetséges – hagyta rá Gossip. – De szép hazugság.

– Nekem nem kell a maga szép hazugsága! Nekem az igazság kell! Én nem használok undorító hüllőtojásokat!

Jack Gossip sokáig hallgatott. A hallgatását is olyan gondosan rendezte el, mint a mondatait. Végül azt felelte:

– Az igazság többnyire sovány. Az olvasó ennél táplálóbb falatokat kedvel.

Ettől Mészáros Kálmán megmerevedett, aztán bólintott egyet. Nem ordított, nem csapkodott, sőt, még káromkodni sem kezdett, pedig magyar ember lévén bőven akadt a tarsolyában szitokszó. Csak annyit mondott:

– Akkor elégtételt kérek. Mi több. Követelek.

New Szegeden a becsület dolgai sosem maradtak magánügyek. Mire leszállt az este, mindenki tudta, hogy Mészáros Kálmán párbajra hívta Jack Gossipot. A hír gyorsabban terjedt, mint maga az újság, ami bizonyos fokig sértette Jack Gossip hiúságát, ugyanakkor titkon tetszett is neki, mert úgy érezte, egy igazán eleven lapnak az a dolga, hogy néha az élet is utánozni kezdje.

A párbajt első vérig tervezték folytatni, mert New Szeged népe, noha sokféle bolondságra hajlott, a fölösleges tragédiákat nem kedvelte különösebben. Helyszínül a város szélén elterülő lapályt jelölte ki Keserű Rebek István, aki egy módfelett lagymatag békítési kísérlet után rögvest engedélyezte az összecsapást.

A lapályon a vörös por olyan sűrűn ült meg a bokrok tövén, mintha a talaj szégyellené magát valamiért. Ott gyűltek össze hajnalban a kíváncsiak, komoly képpel, noha a szemük mélyén mindenkinek ott csillogott ugyanaz az izgalom, amellyel az emberek mások veszedelmét szemlélik.

A részleteket később sokféleképpen mesélték. Egyesek szerint Jack Gossip bátran állt ki, a keze azonban nem volt hozzászokva a fegyverhez, mert egész életében csak betűkkel vívott, karddal soha – igaz, nem igazi, csak élesre csiszolt fakardokat használtak, lévén más nem állt rendelkezésre. Mészáros Kálmán mindenki szerint dühösen érkezett, de a becsület dolgában olyan higgadt volt, mint mészárszéken a kés. Akárhogy is, az összecsapás rövidre sikerült. Mészáros Kálmán gyorsan megsebezte Jack Gossipot a nyakán. Nem volt mély a seb, pusztán egy karcolás, de a vér kiserkent belőle, így az újságíró kénytelen volt belátni, hogy veszített. Nem történt nagyobb baj, mint amennyi egy ilyen ügyhöz illendőnek számított, s a város föllélegzett, hogy a történet nem komorodik valódi tragédiává.

A következő lapszámban meg is jelent a helyreigazítás. Jack Gossip vonakodva ugyan, de olyan elegánsan fogalmazta meg, hogy a helyreigazítás szebb lett, mint maga a sértő cikk. Leírta, hogy Mészáros Kálmán kengurufasírtjának különleges ízét nem az óriás mongúzgyík tojása adja, hanem a hentes saját tudása, gondossága és valami nehezen meghatározható, de kétségkívül létező mesterségbeli erény. Aki ezt olvasta, úgy érezhette, mintha Jack Gossip egyszerre kért volna bocsánatot és állt volna bosszút azzal, hogy még a meghátrálását is stílusosan intézte.

Jóllehet a helyreigazítás lecsillapította és megnyugtatta Mészárost, Gossip nem nyert föloldozást általa. A nyaksebe sem gyógyult. Makacsul szivárgott belőle a vér.

gyógyulatlan seb

Nem a teste roskadt bele elsőként az állandó vérzésbe, hanem a kedélye. Ugyan továbbra is beült reggelente a szerkesztőségbe, megtapogatta a papírt, ellenőrizte a betűket, de mintha mindez egyre távolabb kerülne tőle. A városlakók eleinte azt hitték, csak a megaláztatás emészti, mivel a nyakába kötött piros sál miatt senki nem láthatta a gyógyulatlan sebet. Úgy vélték, a nyilvános meghátrálás jobban megviseli a Gossip-féle rátarti embert, mint bármiféle testi kellemetlenség. Az újságíró nem vallotta volna be senkinek, hogy mit rejt el a sállal. Inkább úgy tett, mint aki fontolgat, mérlegel, számba veszi a világ dolgait. Egyre kevesebb időt töltött a szerkesztőségben és mind hosszabban üldögélt a tornácán. Egyre ritkábban hallatszott a sajtó nehézkes, mégis megnyugtató csattogása. A New Szeged’s Chronicle mind ritkábban jelent meg, s mind kevesebb tartalommal.

Aki közelről ismerte Gossipot, észrevette, hogy a párbaj óta valahogy elfáradt a tekintete. Mintha már nem hinne igazán benne, hogy a világot rendbe lehet szedni – hasábokra, címekre, alcímekre és gondosan adagolt túlzásokra. Korábban, ha valami történt, azonnal a cikket kereste benne. Most viszont leginkább csak szemlélődött. Figyelte az eseményeket, de mondatokká ritkán formálta valamelyiket.

A lapszámok vékonyabbak és vékonyabbak lettek. Aztán elmaradt a heti melléklet. Később a hirdetések is kikoptak, noha azokból sosem volt túl sok, de Jack Gossip már nem járt a kevés hirdetője nyakára se, azok meg maguktól nem keresték.

Ha valaki veszekedett a szomszédjával, Gossip csak legyintett. Ha eltűnt egy teve, csak vállat vont. Ha két fiatal egymásba szeretett, nem írt róluk semmit, pedig korábban egy egész rovatot megtöltött volna az efféle ügyekkel. Úgy látszott, valami végérvényesen elfogyott belőle: nem az ereje, hanem a tolla mögötti makacs meggyőződés, hogy a történeteknek van még rendeltetése.

Végül két hétig nem jelent meg új szám.

A város először türelmes volt. Máskor is késett már a Chronicle, ha beszorult a prés, elfogyott a papír, vagy Jack Gossip megbántódott valamin, s úgy vélte, a közösség megérdemel egy kis hírszomjat. De amikor a következő héten sem érkezett újság, néhányan átballagtak a házához. Jack Gossip ott ült a tornácán, a kalapját a tarkójára lökte, s az eget kémlelte.

– Nem lesz lap ma sem? – kérdezték tőle.

– Nem lesz – felelte.

– És jövő héten?

Jack Gossip sokáig nem mondott semmit. Aztán lassan megrázta a fejét.

– Azt hiszem – mondta végül –, nem.

Ezután már csak üldögélt a tornácon. Nézte az eget reggel, délben, alkonyatkor. Néha olyan figyelmesen, mintha onnan várná a következő vezércikket. Máskor meg úgy, mintha semmit sem várna többé. A városlakók eleinte sajnálták, aztán megszokták, végül már úgy tartozott hozzá New Szeged képéhez a tornácán szemlélődő Jack Gossip, mint a Dzsærda, a vörös por vagy a hentesbolt előtt lengedező légypapírok.

És ha olykor valaki megkérdezte, miért szűnt meg a New Szeged’s Chronicle, mindig másféle válasz érkezett. Volt, aki szerint Jack Gossipot a becsületbeli ügyben szenvedett vereség törte meg. Más úgy tudta, Mészáros Kálmánnal vívott párbaja után a szerkesztőnek egyszerűen elment a kedve a túlzásoktól, túlzások nélkül meg nem látta értelmét a lapcsinálásnak. Akadt olyan is, aki azt beszélte, az újságíró azért hallgatott el, mert végre rájött, hogy a világ önmagában is elég különös, nincs szüksége színezésre.

Robert B. tiszteletes a legvalószínűbbnek azt tartotta, hogy Jack Gossip a saját makacsságába fáradt bele. Mert aki egész életében izgalmas-izgató történetté akar változtatni mindent, ami elé kerül, az előbb-utóbb szembetalálja magát valamivel, ami ellenáll a mondatainak. S ha ez bekövetkezik, akkor vagy megtanul szerényebben beszélni, vagy végképp elhallgat. Jack Gossip a tiszteletes szerint az utóbbit választotta.

Hosszú-hosszú éveken keresztül az egykori újságíró napjai nagy részét a tornácán töltötte. Minden nap valaki más hozott neki egy tányér levest, azon élt. Fölnőtt egy nemzedék újság nélkül, mire kiderült, hogy Jack Gossip egy soha nem gyógyuló sebet rejteget a nyakán. Azt a sebet, amelyet Mészáros Kálmán fakardja ejtett rajta. A seb sosem vérzett erősen, de mindig szivárgott. Az egyik szomszéd fedezte föl a sérülést, mikor levest vitt Gossipnak, aki elszenderedett a napon, s félrecsúszott nyakán a sál.

elbeszélgetett a hentes szellemével

Keserű Rebek István fejcsóválva vette tudomásul a hírt, de csak széttárta a karját tehetetlenül. Mészáros Kálmán addigra meghalt, szívroham vitte el egy átdorbézolt éjszaka hajnalán, de a fia, ifjabb Mészáros Kálmán attól fogva minden napját azzal kezdte, hogy bocsánatot kérjen Gossiptól az apja nevében. Három hónap múltán a seb végre be is gyógyult. De a New Szeged’s Chronicle hajdani szerkesztője ezek után sem tért vissza az újságíráshoz. Továbbra is a tornácán töltötte a legtöbb időt, bár néha elsétált a lapályra, ahol annak idején a párbaj zajlott, vagy kiment a temetőbe, Mészáros sírjához, és elbeszélgetett a hentes szellemével.

New Szeged népe pedig, noha továbbra is szeretett pletykálni, találgatni, kiszínezni és félreérteni mindent, ami csak megesett vele, onnantól fogva, hogy a Chronicle megszűnt, saját újság nélkül maradt. S talán éppen ezért lett a városban minden történet egy kicsit bizonytalanabb, ködösebb, nehezebben megfogható. A valóság azon a napon, amelyen Jack Gossip letette a tollat, újra elszabadult. Többé nem a papír őrizte meg és alakította, formálta, hanem az emberek ilyen-olyan, hol túlzó, hol feledékeny memóriája és képzelőereje.

kép | vecteezy.com