A PADLÁSVIGYÁZÓ

A tetőjáró alászállása

Továbbra is számos megválaszolatlan kérdés övezi a „rejtélyes tetőjáró” esetét, amelyet még december elején kezdett vizsgálni a rendőrség. A lakosság körében is burjánzó történet-változatok és magyarázatok keringenek. Az utóbbi években városszerte hiába jelentették, hogy hallani véltek szokatlan hangokat házak, épületek tetejéről, egyesek állították, hogy emberi alakot is láttak közlekedni kései vagy hajnali órákban a tetőzeteken és balkonokon, most úgy tűnik, ezek az észlelések többek voltak puszta képzelgéseknél.

Nézzük először ismét a tényeket! A feltételezett elkövetőre (a továbbiakban L. D.) december 1-jén, pénteken éjjel találtak a rendőrök – lakossági bejelentés nyomán. A gyanúsított a Torony utca 11. szám alatti régi magas bérház tetejéről kísérelt meg elmenekülni a túloldalon lévő, Klastrom utcai kőkerítésen keresztül, hogy a Múzeum téren szórakozó sokaság közt próbáljon elvegyülni. Felvételek nem állnak rendelkezésünkre, az utcai kamerákat ugyanis nagy valószínűséggel maga a gyanúsított ragasztotta le valamiképpen.

többrendbeli magánlaksértés

A gyanú szerint az elmúlt 6–7 évben eltűnt kerékpárok, erkélyen és folyosón hagyott háztartási cikkek, kerti gépek és eszközök, illetve a környező élelmiszerüzletek raktáraiban keletkezett hiányok köthetők megalapozottan a gyanúsított nevéhez, illetve többrendbeli magánlaksértés. A keletkezett anyagi kár összértéke akár több ezer euró lehet. Ezenkívül sok lakosnak okozott álmatlan éjszakát, egyenesen rettegésben tartotta a gondolat, hogy egy titokzatos idegen tartózkodhat a padlásukon. Az ügy különlegessége számunkra azonban nem annyira a feltételezett bűncselekmények jogi súlyosságából adódik, hanem az esemény furcsa körülményeiből és az L. D. személyét körülölelő rejtélyességből. Első sajtóhírünk óta ugyanis a tanúvallomások mellett számos újabb részlet, emlék, történet érkezett hozzánk, amelyekből mozaikszerűen rajzolódik ki L. D. élettörténete, de ahogy a régi aforizma is figyelmeztet: minél nagyobb a megszerzett tudásunk köre, annál nagyobb felületen érintkezik az ismeretlennel. Mostani tényfeltáró cikkünk célja mégis az, hogy ha nem is fejthetjük meg teljesen L. D. különös személyét és tetteinek mibenlétét, az olvasó a meglévő információk alapján maga is próbáljon meg teljesebb képet alkotni minderről.

Üdvös projektek egy bogos fáért?

L. D. 42 éves, végzettsége szerint területfejlesztési mérnök, aki bár sosem vált széles körben ismertté, ma már úgy tűnik, az elmúlt évtizedek egyik legkiemelkedőbb és legsokoldalúbb helyi szakembere. Egyik volt szomszédja elbeszélése szerint a férfi karrierje gyorsan ívelt felfele, nagy presztízsű befektetők vették igénybe szakmai segítségét. Az ő nevéhez fűződik például a Súgó-erdő mellé emelt Béta Ipari Park kreatív ökológiai beágyazása, ahol vállalt feladata során egyszersmind épülettervezői, régészeti, víztani és erdőgazdálkodási szempontok összehangolásával hozta végső formába merész terveit. Amint az már közismert, a munkálat többek között arról volt nevezetes, hogy a faállomány ritkítása helyett több száz új fa beültetésével fejeződött be. A gyárak, üzemek és raktárak fűtés- és hűtőrendszerét majdnem teljes egészében természeti megújuló erőforrásokra sikerült alapozni: a mélyre ásott hűtőkamrákat, beépített Inkognito-napelemeket, a szerves bomlásra alapozó padlófűtésrendszert és mindezek optimális szinkronizálását is állítólag ő képzelte el először. A „barlangirodák” (ti. a talajjal fedett üvegtermek), amelyeket kezdetben sokan előnytelennek és egy elrugaszkodott elme túlkapásainak minősítettek, szintén kiállták az idő próbáját, hiszen az ott dolgozók kiváló teljesítménye bizonyítja, hogy a természeti jelenségek fokozott érzékelése, illetve az állatvilág közelsége és rendszeres megfigyelése korántsem csökkenti az élvonalbeli automatizációs munka hatékonyságát. (Mindezeknek könnyen utánajárhatunk a városháza honlapjának archívumában.)

A mérhető sikerek mellett viszont L. D. szakmai megbicsaklásáról már jóval nehezebb egész képet alkotni. Volt szomszédja például csak annyit említ, hogy egy idő után elmaradoztak a komolyabb felkérések, úgymond L. D. hóbortjai miatt.

stratégiai újragondolás

Az EastInWest nagyvállalat képviselője megkeresésünkre elmondta, hogy bár L. D. tényleges munkavégzése továbbra is megfelelő volt, a megállapodások felbontásához egyéb okok vezettek, például az időbeosztásban és a célirányosságban fellépő súlyos problémák és a prioritásokat illető nagy fokú aránytévesztés. További kérdésünkre elmesélte, hogy L. D. a Dombvár-negyedi új lakótelep helyszínének első terepszemléjén, miután leleményes és megnyerő terveit vázolta, és már a szerződésről egyeztettek, egyszer csak megtorpant egy alacsony, göcsörtös akácfa előtt. (A fa törzse a folyamatos visszametszéstől mindenütt bogos, torz formát öltött, friss ágai körös-körül nyúlánk tüskék gyanánt meredeztek.) Pár percig fejcsóválva sóhajtozott, majd két óra szünetet kért ügyfeleitől stratégiai újragondolás címén. Mikor ennek okáról és a projektben betöltött szerepéről kérdezték, csak annyit mondott: „még nincs neve”.

A cég vezetősége többek közt a jelenlévő igen rangos külföldi befektetőre tekintettel az esetet rendkívül kínosnak ítélte, és az új szerződésben szigorúan körülírt feltételeket szabott arra nézve, hogy a jövőben ilyesmi ne ismétlődhessen meg, a projekt kidolgozásáról pedig részletes menetrendet és időbeosztást írt elő L. D. számára. Ügyfelük azonban nem írta alá ezt a szerződést, és szakmai javaslatában a lakóházak építésére tízéves haladékot kért a környezet „mikrotörténeti áthangolódása” érdekében.

Egy másik vállalat munkatársa kifejezte, hogy komoly kétségei vannak L. D. mentális egészségét illetően. Volt ügyfelük ugyanis egy leendő parkolóház helyszínének felmérésekor mintha nem vette volna észre a szomszédos, újonnan felépült passzívházakat és a hozzájuk tartozó permakultúrás kerteket. Terveiben figyelmen kívül hagyta ezt a tényezőt, és mikor szembesítették a házak és kertek kétségbevonhatatlan látványával, úgy felelt, hogy „még nincsenek ott”.

A fajsúlyosabb megbízatások rendre elmaradoztak, egyre jelentéktelenebb munkálatokban tudott csak részt venni. Idővel egyszerű belsőépítészeti feladatokat is elvállalt, de ahogy hírlik, egy közönséges padlócsempe lerakásánál vagy gipszkartonozásnál is „elkomplikálta a dolgokat”.

Magastudomány és hóbort határán

Miután az Architextúra, a LandARTech és egyéb neves innovációs szakfolyóiratok egy bő évtizeden keresztül közölték alaposan kidolgozott, összetett kutatással kiforralt, izgalmas tanulmányait és olvasmányos esszéit, az utóbbi 4-5 évben kénytelenek voltak visszautasítani szövegeit vagy komoly szerkesztést láttak szükségesnek, L. D. szemléletében ugyanis egyre inkább valamiféle „ezoterikus irányultság” uralkodott el. Példaként csak egyik újabb tanulmányára utalunk, amelynek közlését máig mérlegeli a LandARTech, így kérésünkre csupán néhány részletet említettek. Ebben összetett térképet készített a Tisztviselő-negyed emlékeinek „mikorrhizarendszeréről”, amelyben egyaránt megjelölt múltbeli eseményeket, régészeti leleteket, a különböző családok mindennapi szokásait, a közelmúltban elvesztett használati tárgyakat, a helyi madárpopuláció napszakonkénti röptének visszatérő mintázatait stb. Ezenkívül részletesen elemezte a lakások függönyös ablakain kiszüremlő esti fények szemantikáját, akusztikai térképet készített a városnegyed jelenéről és közelmúltjáról, házanként osztályozta „a reggeli kávégőzölgés meghittségi fokozatait”, majd ilyen és ehhez hasonló tényezők figyelembevételével bonyolult képletet alkotott „az emléksűrűség változóinak multidimenzionális törvényszerűségeiről”. (Egy helyen azt is megemlíti, hogy mindezeket ő mérések és elemzések nélkül is érzékeli, a tudományos leírást pedig „a kordivat miatt és a kíváncsiság kedvéért” végezte el.)

utolérhetetlen ügyességgel

Egykori barátnője, R. elismerően nyilatkozott L. D. személyéről, és sokáig fogadta kíváncsisággal a gyanúsított különös szokásait. L. D. sokszor azzal viccelte meg, hogy a találka helyszínén a gyanútlanul várakozó R.-t egy fa tetejéről csiklandozta meg egy hosszú ággal vagy egy épülettetőről kurjantotta el magát szamárbőgést utánozva. Csak tovább fokozta a komikumot, hogy udvarlója gyakran a rangos üzleti megbeszéléseken használt, kifogástalan öltönyében szállt alá a magasból sértetlenül, még jellegzetes féloldalra biccentett kalapját sem kellett megigazítania. Gyerekkora mászási szokásait nem hagyta abba, sőt, folyamatosan fejlesztette, ezért az átlagember számára utolérhetetlen ügyességgel vette birtokba a fák és épületek magaslatait. Alkonyatkor gyakran felmentek a Dombvárra, hogy onnan a házak árnyékosan kirajzolódó kéményeiről, villámhárítóiról és a rajtuk sötéten gubbasztó galambokról és csókákról mondjon neki úgynevezett „jóslatmeséket”.

Néhány év múlva viszont be kellett látni, hogy L. D. annyira belemerül ebbe a fantáziavilágba, hogy R. már nem érezte a kapcsolat biztonságát, és nem találta meg kapcsolatukban a stabil jövőképet.

Valakinek őrködnie kell az emlék-kacatok közt?

Mindezek után térjünk vissza a legutóbbi események körülményeire. A rendőrségi jegyzőkönyv szerint L. D. ezúttal minden bizonnyal antik értékek után kutatott a régi házak padlásán és balkonjain, amelyeket a még meglévő összeköttetései révén külföldön értékesített volna.

A rendőrök felszólítására L. D. szemmel láthatóan intenzív menekülésbe kezdett, gyakorlott mozdulatokkal közlekedett a veszélyes magasságokban. A négy rendőr végül a Klastrom utcai kőkerítés közelében fogta el L. D.-t, és megbilincselve kísérte a belvárosi rendőrőrsre. A szolgálatban lévő rendőrök egyikének egyébként az eset kellemetlen fordulatot is okozott, az elfogatás közbeni dulakodásban ugyanis komolyabb sérülést szenvedett a bal térdén, majd lassan gyógyuló sérülésére és nyugdíjhatár közeli korára hivatkozva kérelmezte a felmentését. A közvetlen tanúk közül két lakó is látta ezt a jelenetet a Klastrom utcára néző ablakokból. Ők maguk nem gyanúsították lopással L. D.-t, de felháborítónak nevezték, hogy manapság ilyesmi egyáltalán megtörténhet, és a magánterület ilyen megsértését rémisztő és szégyenletes tettnek jellemezték. (Felháborodásuk enyhének mondható ahhoz képest, amit különböző körökben, járókelők közt, közösségi oldalakon hallani és látni lehet. Lakásukat és tulajdonaikat féltő helybéliekben olyan ritka méreteket öltött a „rejtélyes tetőjáró” iránti szörnyülködés és düh, hogy azt mondhatnánk, a gyanúsított jelenleg az előzetesben van a legbiztonságosabb helyen.)

Egy idős, álmatlansággal is küzdő lakó szerint, aki lapunknak nyilatkozva szintén szemtanúnak nevezte magát, az ismeretlen férfi az elfogatás előtti percekben és a rendőrök érkezésekor is a tornyos padlásablak fedelén üldögélt nyugalmi pozícióban, miközben lába a nagy mélység felett csüngött. Ő nem látta menekülni a gyanúsítottat, arra emlékszik, hogy L. D. valamit kétszer is lekiáltott félhangosan az érkező rendőröknek, majd intett és biztonságosan lemászott a túloldali kerítésen. A közlés nem hivatalos, és fenntartásainkat fokozhatja, hogy az idős tanú demenciában is szenved, illetve a teliholdas éjszakákat követően különféle álomszerű történetekkel szokott előállni szomszédai nagy mulatságára. (Arra a kérdésünkre például, hogy nem félt-e a tetőn ülő idegentől, aki padlásokon is gyakran tartózkodhatott, nemmel válaszolt, jellegzetes bágyadtságával, mint akiben fel sem merül egy lehetséges veszélyhelyzet miatti ösztönös félelem. Továbbá szó szerint ezt mondta: hát valakinek a padláson is kell lennie.)

száműzött emlékek mentőakciója

Végül külön figyelmet érdemelhet L. D. egyik korábbi közvetlen kollégájának nyilatkozata az egykor igen sikeres vállalkozóról. G. korábban baráti viszonyban állt L. D.-vel, és sok minden ellenére a közelmúltig tartotta a kapcsolatot vele. (Éppen ezért az ő nyilatkozatát bővebben közöljük. Rendőrségi kihallgatása is megtörtént, de az elmondottak nem eredményeztek lényegi változást az ügyet illetően.) Bevallása szerint mindannyian tisztelték L. D.-t tudása és kreativitása miatt, de nehezen viselték mindennapos szeszélyeit. „Az igaz, hogy vágott az esze, nem jött, hogy higgyed, félóra alatt mit ledolgozott az az ember! Egyszer egy cigiszünetben összedobta a folyóparti öko-modernizációs EU-pályázatot, és el is fogadták. De máskor túlreagált egy banális problémát, egy hétig ült valami piti részleten, és állt a projekt miatta.” G. elbeszéléséből kiderül, hogy szívén viselte barátja sorsát, és lehetőségeihez mérten próbált hatni rá, hogy élete jó mederbe terelődjön. „Amikor már nyilvánvaló volt, hogy baj van vele, és egyre több furaságot csinált – tudják, hallgatózott a fák kérgénél, és simította, javította a kidobott kacatokat –, én próbáltam beszélni vele. Nem mondom, volt azért valami azokban a saját projektjeiben és „kutatásaiban” is, filozófia meg művészi érzékenység, és próbáltam mondani neki, amikor már alig volt kliense, hogy legalább folytassa művészi vonalon vagy írjon egy regényt, de olyasmit válaszolt, hogy ő nem szedi szét a dolgokat, inkább egyberakja – ez is jó gondolat, lehet benne mélység, de miért nem kezd vele valamit? Akkor adtam fel, amikor feltettem neki az egyszerű kérdést, hogy miből fog megélni (mert épp írt egy „tervezetet” valami „száműzött emlékek mentőakciója” címmel)[1], és láttam, nem is érti meg, amit mondok, még meg is kérdezte tőlem: „hogy érted?” – és én láttam a szemében, hogy tényleg komolyan kérdi, és tényleg nem érti.

Én sajnálom őt, nem volt rossz gyerek egyáltalán, néha még beszéltünk. Tudtam róla, hogy járja a padlásokat…, hogy rákapott erre. De álmomban sem gondoltam, hogy idáig jut, hogy elvisz dolgokat” – mesélte G. látható szomorúsággal. „De ki tudja, még jóra fordulhat minden, kicsit talán felrázza ez a hercehurca” – tette hozzá.

Kérdésemre, hogy mit lehet tudni ezekről a padlásjárásokról, nem tudott érdemben felelni. „Állítólag megnézi, milyen holmik vannak ott, letörölgeti róluk a port. Úgy tudom, csak ül a régi holmi közt, mint aki őriz valamit. Amit mások évtizedek óta kitettek, ő azzal foglalkozik, az emlékeiket rendezgeti.”

Igyekeztünk nyomába eredni L. D. izgalmas és különös történetének, és amennyiben lehetőségünk lesz rá, folytatjuk a kutakodást, és megosztjuk azt az olvasókkal.

Folyamatos anyagi kihívásokkal küzdő munkánkat a nyári hónapokban szüneteltetjük, illetve csak a legszükségesebb közlésekre szorítkozva folytatjuk. Szerkesztőségünk székhelye a tavalyi ázások után sürgős felújításra szorul, a tetőcserepek mellett a régi tetőszerkezet megerősítésére, további állagmegőrzésre és lomtalanításra is szükség van. Célzott adományaikért nagyon hálásak lennénk, illetve az önkéntes munkaerő is nagy segítséget jelentene.

Mindenkinek kívánunk szabadságélményekben gazdag nyaralást!

Az Új Kerékvágás szerkesztősége

[1] Az írás pontos címe: Csendes hadművelet száműzött emlékdarabjaink kiszabadítására. A Bulvár búvópatak című nem hivatalos röpirat lapjain jelent meg idén márciusban.

felső kép | Fortepan / Makovecz Benjámin