CSELEKSZIK, HERVAD, CSELEKSZIK 

A férfi felszívta magát. Nemcsak mentálisan, hanem úgy, hogy rengeteg levegő áramlott a tüdejébe, a mellkasa kidagadt, és bárki azonnal láthatta, hogy neki nagy szándékai vannak. Merthogy mostantól az életének aktív alakítója kívánt lenni. Amolyan cselekvő ember.

Az egész napot a virágboltba zárkózva töltötte. Egy csokron dolgozott. Rendezgette, néha kiköpött oldalra, cserélt, vágott. A barátai kocsmázni hívták, nem lehetett, a csokor még befejezetlen volt, a fodrász sem hagyja félbe a szerencsétlen vendég frizuráját. Később mégis csatlakozott a többiekhez, de folyton a virágokra gondolt, a fehér rezgőkre, az egymásnak billenő dáliákra. És hogy hiányzik valami kék.

identitása minden szegletén

Az anyja sok-sok évig népszerű virágárus volt. A vevők bármit fecseghettek, barátságosan paskolgatta a vállukat, csak a fia nem tudott olyat mondani, amivel kibillentette volna az iránta tanúsított semlegességből. Hogy kettejük egyetlen kapcsolódási pontja, a virágkötés ennek következménye vagy kiindulópontja volt, az a férfi számára visszatekintve sem volt egyértelmű. Amikor hétévesen először állt elő egy mezei virágokból összeállított, szerény, de arányaiban és színharmóniájában majdhogynem tökéletes kompozícióval, anyja hosszú másodpercekig némán meredt a csokorra, aztán feszült mosollyal megdicsérte. A gyereket onnantól nem lehetett távol tartani a bolttól. A nő senkinek sem vallotta be, hogy inkább tartja fiát tolvajnak, mint őstehetségnek. Egész életében, az identitása minden szegletén osztozkodásra kényszerült, a szülei, aztán a férje mellett egy porszem sem lehetett kizárólag az övé. A virágkötés volt a kivétel, amit a pénzkeresés palástja alatt kisajátíthatott magának. Ez az ő szakterülete. A férjét nem érdekelték a növények, a húga hál’ istennek prüszkölt tőlük, a szülei megvetették az egészet a maguk elefántcsonttornyából. A fiát meg, ugye, orvosnak szánták.

A nő legnagyobb lázadása az volt, amikor tizenöt évvel később sértetten kivonult a virágbizniszből, kijátszva az anyai figyelemre ácsingózó fiút, aki akaratlanul meglopta őt. A férfi persze nem így mondta volna el a történetet.

Mindenesetre elkészült a csokorral. Káprázatos volt. Nem úgy, mint azok a giccses, művi hatást keltő, túlárazott tévedések. Ez is be lesz árazva, attól nem kell félni, de új tulajdonosa olyan örömmámorban úszik majd, hogy teljes lesz az egyetértés a korrekt ár-érték arányt illetően. A pénzből meg vesz valami szépet az anyjának. Körbefotózta a csokrot, aztán elhelyezte közvetlenül az üzlet bejáratánál. Jöttek is a vevők. Pompás! Lenyűgöző! – ismételgették. Az ötödik ilyen felkiáltásnál ingerülten kérdezett vissza:

– Csomagolhatom?

De nem, ők csak nézelődtek. Aztán vettek valami egészen mást. A nap végén a férfi magába roskadva ült a pultnál. A leghalványabb mosolyt sem tudta kipréselni magából a nénikének, aki egy szál tulipánt vásárolt. Bezárta az üzletet, és másnap újra próbálkozott. Az emberek a kezét rázogatták, úgy meghatódtak a csokor látványától, mégsem voltak hajlandóak megvenni.

– Hát jól van akkor – morogta, és letépte egy kiürült doboz oldalát. – Hát jó.

Filctollal vetette rá magát a kartonra. Dühösen pillantgatott a csokorra, ami ott állt, ugyanott, ugyanúgy, talán csak egy kicsit hervadtan. Miért hagyták elhervadni? Mindegy, a hálátlanok csináljanak, amit akarnak, neki van még egy kis ideje, mielőtt a virágok eladhatatlanná válnak. Tessék, világ kapzsijai! Ezt tessenek nézni! Akciós csokor, prémium minőség. Újrarendezte az üzletet. Fújtatott. Nézzék meg jól, hát ez lett a lényeggel. Itt található, a státuszvesztett termékek gúlájában, a leárazást harsogó táblától félig kitakarva.

Nézték. El is vitték perceken belül. Az anyja örülni fog.

kép | vecteezy.com